Ugrás a tartalomhoz

Déli szőrösorrú vombat

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Déli szőrösorrú vombat
Fogságban tartott példány
Fogságban tartott példány
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Alosztályág: Erszényesek (Marsupialia)
Rend: Diprotodontia
Alrend: Vombatalkatúak (Vombatiformes)
Család: Vombatfélék (Vombatidae)
Nem: Lasiorhinus
J. E. Gray, 1863
Faj: L. latifrons
Tudományos név
Lasiorhinus latifrons
(Owen, 1845)
Szinonimák
  • Lasiorhinus mcoyi J. E. Gray, 1863
  • Phascolomys latifrons Owen, 1845
  • Phascolomys lasiorhinus (Gould, 1863)
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Déli szőrösorrú vombat témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Déli szőrösorrú vombat témájú médiaállományokat és Déli szőrösorrú vombat témájú kategóriát.

A déli szőrösorrú vombat (Lasiorhinus latifrons) az emlősök (Mammalia) osztályának erszényesek (Marsupialia) alosztályágába, ezen belül a diprotodontia rendjébe és a vombatfélék (Vombatidae) családjába tartozó faj.[1]

A déli szőrösorrú vombat Dél-Ausztrália hivatalos állata, valamint nemének a típusfaja.

A déli szőrösorrú vombat előfordulási területe az ausztrál kontinensre korlátozódik. Ez az állat csak Nyugat-Ausztrália délkeleti részén, Dél-Ausztrália legdélebbi sávjában és Új-Dél-Wales délnyugati sarkában található meg.[2][3]

Félsivatagos cserjésekben él.

Tömzsi testfelépítésű és rövid lábú erszényes, végtagjain öt-öt ujj van, ezek pedig lapított és erős karmokban végződnek; az állat megjelenése az üreglakó életmódra utal.[4] A teljes talpfelületét használja járás közben.[4] Az átlagos testhossza 77,2-93,4 centiméter közötti és a testtömege 19-32 kilogramm közt mozog. A három ma élő vombatfaj közül a déli szőrösorrú vombat a legkisebb. A rövid farka nem látszik a hosszú szőrű bundája miatt. A bundája selymes tapintású, és általában szürke vagy drapp színű. Amikor szőrzetét igazítja, a déli szőrösorrú vombat a második és harmadik ujját használja; ezek az ujjak a tövüknél össze vannak forrva.[5][6] A feje robusztus és lapított, a fülei hegyesek.[7] Az orra a disznóéra (Suidae) emlékeztet, azonban amint a neve is utal rá, szőrzet is található rajta.[5][4] A metszőfogai rágcsálószerűek (Rodentia), az őrlőfogai között nagy rés van, a széles szájpadlása miatt. A fogai egész életében nőnek. A vombathoz (Vombatus ursinus) képest nagyobb halántékizma és kisebb rágóizma van.[8] Az északi szőrösorrú vombattól (Lasiorhinus krefftii) eltérően az orrcsontja nem hosszabb a homlokcsontjánál.[4]

A déli szőrösorrú vombat eme kontinens déli részein található félsivatagjaiban, illetve száraz füves pusztáiban és erdőségeiben él.[7] Üreglakóként nagy méretű járatrendszert váj ki; ennek több bejárata is van. Egy-egy járatrendszert akár 10 különböző déli szőrösorrú vombat is használhat egyszerre. Amikor vájja a földet, azt a mellső lábaival teszi, aztán mind a négy lábával kitolja a földet vagy homokot.[9] A központi üregtől körkörösen 100-150 méteres járatok indulnak ki. Amikor a kis vombatok elhagyják anyjukat, először ezekbe költöznek be. Habár mindegyik példánynak megvan a kedvelt ürege, nemigen tartanak tulajdonjogot fölötte. Időnként át-átköltöznek; az üregek szájait ürüléknyomok kötik össze.[10] A hím sokkal agresszívabb és területvédőbb, mint a nőstény; olykor a hímek hevesen összeverekednek egymással. Az üreg hőmérséklete télen 14 Celsius-fok, míg nyáron 26 Celsius-fok; ez a vombatfaj csak a 2-36 Celsius-fok közti külső hőmérsékletet tűri meg. Az állat éjszaka jár táplálékot szerezni; nappal mélyen a járatokban tartózkodik.[11][12][13]

Táplálékának nagy részét az őshonos száraz fűfélék és bozótosok képezik, azonban az emberek közelségében a kultúrnövényeket és más betelepített növényfajokat sem veti meg.[14] A legfőbb tápnövénye az Austrostipa nitida nevű perjeféle, amelyet a területén mindig rövidre legel.[14] Az emésztőrendszere összetett, de nem olyan, mint a méhlepényes kérődzőké (Ruminantia).[14] A vizeletét újrahasznosítja, emiatt szárazabb ürülékei vannak. A metabolizmusa és a pajzsmirigyhormon-szintje jóval alacsonyabb, mint a méhlepényeseké vagy más erszényeseké.[15][16]

A déli szőrösorrú vombat a gazdaállata az Eimeria ursini és az Eimeria wobati nevű élősködőknek.

Ennek az erszényesnek a szaporodási időszakát a téli esőzések mennyisége határozza meg. Ha az adott évben elegendő esőzés volt, akkor a nőstény augusztus és október között szagjelzésekkel hívja fel magára a hímek figyelmét. Ha nem volt elég téli eső, akkor abban az évben elmarad a szaporodási időszak. Ebben az időszakban a hímek agresszívabbak, mint máskor. Egy-egy nőstény akár több hímmel is párzik egy időszakon belül. A párzás az üregben történik meg. A vemhesség csak 22 napig tart, ennek végén - általában októberben - egy apró magzatszerű élőlény jön világra, amely bemászik az erszénybe és rákapaszkodik az egyik mellbimbóra. Itt ül körülbelül 6 hónapig, amíg eléri a 450 grammos testtömeget, kinyílik a szeme és megszőrösödik. Miután elhagyja az erszényt, máris elkezd legelni. Az elválasztás csak egy év után következik be, a kis vombat csak háromévesen számít felnőttnek; ekkor éri el az ivarérettséget.[5][14][6][10][4]

Több fogságban tartott példány is 34 éves korában pusztult el; tehát meglehet, hogy ez a faj maximális életkora.[17][18][19]

  1. ↑ Woinarski, J.; Burbidge, A.A. (2016). "Lasiorhinus latifrons". The IUCN Red List of Threatened Species. 2016. IUCN: e.T40555A21959203. doi:10.2305/IUCN.UK.2016-1.RLTS.T40555A21959203.en. {{cite journal}}: Unknown parameter |last-author-amp= ignored (|name-list-style= suggested) (súgó)
  2. ↑ "Southern Hairy-nosed Wombat". Unique Australian Animals Website. 2011. július 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. október 31.
  3. ↑ Davies J. 1998. "Who Owns the Animals? Sustainable Commercial use of Wildlife and Indigenous Rights in Australia Archiválva 2004. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben." Presented at "Crossing Boundaries" the 7th annual conference of the International Association for the Study of Common Property, Vancouver, British Columbia, Canada, 10–14 June 1998.
  4. 1 2 3 4 5 Green, Emily (2006). "Lasiorhinus latifrons southern hairy-nosed wombat". Animal Diversity Web. University of Michigan Museum of Zoology. Animal Diversity
  5. 1 2 3 Wells, R. (1989). "Vombatidae". In Walton, D.W. (ed.). Fauna of Australia. Canberra, Australia: Australian Government Publishing Service. 1–25. o. {{cite book}}: |archive-url= requires |url= (súgó); External link in |chapterurl= (súgó); Unknown parameter |chapterurl= ignored (|chapter-url= suggested) (súgó)
  6. 1 2 Cronin, L. (2000). Australian Mammals. Annandale: Envirobook.
  7. 1 2 Menkhorst, P. (2001). A Field Guide to the Mammals of Australia. South Melbourne: Oxford University Press.
  8. ↑ Nakajima, K.; Townsend, G. (1994). "A morphometric study of the skulls of two species of wombats (Vombatus ursinus and Lasiorhinus latifrons)". Australian Mammalogy. 17: 65–72.
  9. ↑ Ride, W. (1970). A Guide to the Native Mammals of Australia. Melbourne: Oxford University Press. 93. o.
  10. 1 2 Wells, R. (1995). "Southern Hairy-nosed Wombat Lasiorhinus latifrons (Owen, 1845)". In Strahan, R. (ed.). Mammals of Australia. Chatswood, NSW: Reed Books. 202–3. o.
  11. ↑ Shimmin GA, Skinner J, Baudinette RV (2002). "The warren architecture and environment of the southern hairy-nosed wombat (Lasiorhinus latifrons)". Journal of Zoology. 258 (4): 469–77. doi:10.1017/S0952836902001620.
  12. ↑ Wells, R.T. (1978). "Thermoregulation and activity rhythms in the hairly-nosed wombats, Laisorhinus latifrons (Owen), (Vombatidae)". Australian Journal of Zoology. 26 (4): 639–51. doi:10.1071/ZO9780639.
  13. ↑ Tayor GK. "A long term population study of the southern hairy-nosed wombat Laisorhinus latifrons at Moorude Wildlife Reserve, South Australia". 198–205. o. {{cite book}}: Missing or empty |title= (súgó) (Wells & Pridmore 1998)
  14. 1 2 3 4 Tyndale-Biscoe, H (2005). Life of Marsupials. CSIRO Publishing. 269–285. o. ISBN 978-0-643-06257-3.
  15. ↑ Wells, RT; Green, B (1998). "Aspects of water metabolism in the southern hairy-nosed wombat Lasiorhinus latifrons". In Wells, RT; Pridmore, PA (eds.). Wombats. Chipping Norton: Surrey Beatty. ISBN 0949324817.
  16. ↑ Hume ID (1999). Marsupial Nutrition. Cambridge: Cambridge University Press. 434. o. ISBN 052159555X.
  17. ↑ Chicago Zoological Society > Remembering Carver: Oldest Wombat on Record Archiválva 2012. február 9-i dátummal a Wayback Machine-ben. Accessed 9 March 2013.
  18. ↑ AdelaideNow > Wombats living happily ever after Archiválva 2012. április 3-i dátummal a Wayback Machine-ben Accessed 8 March 2013.
  19. ↑ Toronto Zoo mourns Hamlet, world’s oldest wombat, by Laura Beeston, at the Toronto Star; published July 8, 2016; retrieved March 27, 2018
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Southern hairy-nosed wombat című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]