Ugrás a tartalomhoz

CORONA (űrprogram)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen B.Zsoltbot (vitalap | szerkesztései) 2021. április 1., 22:30-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→Források: AWB)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. április 1.) ezen a változaton alapul.
Egy KH–4B Corona műhold
A J-1 rendszerű sztereoszkóp panorámaképeket készítő KH–4A műhold szerkezeti felépítése
Egy Corona műhold visszatérő kapszulája
A Corona visszatérő kapszulák ejtőernyőjét egy erre a célra átépített C–119 Flying Boxcar repülőgép fogta el
A washingtoni Smithsonian Institution repülési és űrkutatási múzeumában kiállított Corona műhold
Az első sikeresen visszajuttatott Corona-képet a Discoverer–14 készítette 1960. augusztus 18-án a Csukcs-félszigeten fekvő Misz Smidta (Schmidt-fok) repülőtérről (felirat a képen: „runway” = repülőtér)

A Corona egy amerikai felderítőműhold-rendszer volt, amelyet a légierő segítségével a CIA tudományos és technológiai igazgatósága üzemeltetett. A rendszer célja a Szovjetunió, Kína és egyéb területek lefényképezése volt. A Corona-rendszer 1959 júniusa és 1972 májusa között üzemelt.

Az 1960. májusában bekövetkezett U–2 incidens további lendületet adott egy pilóta nélküli, űrbe telepíthető, fényképes hírszerzési rendszer kifejlesztéséhez. A műholdakat a KH–1, KH–2, KH–3, KH–4, KH–4A és KH–4B kódszámokkal látták el, ahol a KH a Key Hole vagy Keyhole ("kulcslyuk") rövidítése volt.[1] Az emelkedő számok a felderítési műszerek változását tükrözik, például amikor a panoráma-fényképezésről átálltak sztereoszkóp panoráma-képekre. A KH elnevezést először 1962-ben használták, a KH–4 előtti rendszereket visszamenőleges jelleggel nevezték el. Összesen 144 Corona műholdat lőttek ki, ezekből 102 esetben tért vissza a földre használható fényképeket tartalmazó kapszula.

Technológia

A Corona műholdakban 9600 méter hosszú, 70 mm-es, különlegesen kiképzett filmeket exponált egy 60 cm fókusztávolságú lencse. A program elején a műholdak 165 és 460 km-es magasságban keringtek, ekkor a felbontásuk 7,5 méteres volt. Két KH–4 rendszer esetében a felbontást 2,75 és 1,8 méterre javították, többek között kisebb keringési magasság használatával.

A program kezdeti küldetéseit egy sor műszaki probléma nehezítette meg. A visszatért filmen többek között rejtélyes ködfoltokat és fényes csíkokat lehetett megfigyelni, amelyek azonban a következő küldetéseknél már nem jelentek meg. Végül a projektmérnökök és külsős tudósok együtt találták meg a rejtély okát: a fényképezőgép-rendszer gumi részeinél elektrosztatikus kisülések exponálták a film egyes területeit. A megoldás többek között a műhold alkatrészeinek jobb földelésében, illetve az egyes alkatrészek vákuumos tesztelésében rejlett - ezeket az eljárásokat napjainkban is használják amerikai felderítő műholdak esetében.

Discoverer-program

A korai indításokat a Discoverer-nek nevezett űrprogram mögé rejtették, melynek első tesztindításait 1959 elején végezték el. Az első, fényképezőgép-rendszerrel is ellátott műholdat 1959 júniusában indították fel Discoverer–4 jelzéssel. A 750 kg tömegű műholdat egy Thor–Agena hordozórakéta állította pályára. Az exponált filmet a műhold egy speciálisan kiképzett kapszulában juttatta vissza a légkörbe, ahol egy adott magasságtól ejtőernyővel ereszkedett lejjebb. Az ejtőernyőt egy erre a célra átalakított teherszállító repülőgép fogta be süllyedés közben és csévélte be a rakterébe. A kapszulát úgy tervezték, hogy sikertelen ejtőernyős elfogás esetén egy ideig még lebegjen a tenger felszínén, majd süllyedjen el.

Az első ilyen visszatérő kapszula a Discoverer 13 repülésből származik, amelyet 1960. augusztus 10-én indítottak, és a visszatérő kapszulát másnap sikeresen visszaszerezték.[2] Ez volt egyben az első eset, amikor egy földön kívüli pályáról visszatérő tárgyat sikeresen megszereztek. A Szputnyik–5-öt 1960. augusztus 19-én indították, egy nappal a Discoverer–14 után. A Szputnyik–5 két nappal később Belka és Sztrelka kutyákkal sikeresen visszatért a földre.[3]

A Corona visszatérő filmkapszuláit később a KH–7 típusú műholdnál is felhasználták, amely magasabb felbontású képeket készített.

A Discoverer fedőprogram alatti utolsó indításra 1962. február 26-án, a Discoverer 38 néven került sor. A kapszulát a Föld 65. megkerülése után sikerült visszatéríteni és befogni – ez volt a 13. sikeres kapszula-elfogás, és a kilencedik, amelyet a levegőben, repülőgéppel fogtak be.[4] Az utolsó Corona indításra 1972. május 25-én került sor. A legsikeresebb Corona-indítások 1966 és 1971 között voltak, amikor 32 egymást követő esetben járt az indítás és a film visszaszerzése is sikerrel.

A Corona filmkapszulájának alternatívájaként dolgozták ki a Samos műholdrendszert, amely számos módszert próbált ki a film űrbéli előhívására, beszkennelésére majd földre való elektronikus továbbítására. A Samos E–1 és E–2 műholdak esetében nem sikerült túl sok fényképet előhívni és továbbítani. Egyes későbbi Samos-műholdak, például az E–5 és az E–6, már filmkapszulás megoldással is próbálkoztak, de ezek sem jártak sikerrel.

Változatok

Forrás: USGS[5]
Időszak Kód Név Felbontás Megjegyzések Küldetések
1959. jún. – 1960. szept. KH–1 "Corona", C[6] 7,5 m Az első amerikai fotofelderítő műhold. Mindegyik műholdon egy panoramikus fényképezőgép és egy visszatérő kapszula volt. 10 indítás; 1 eredmény.
1960. okt. – 1961. okt. KH–2 Corona′, C′,(C-prím) 7,5 m Egy panoramikus fényképezőgép és egy visszatérő kapszula 7 indítás; 4 eredmény.
1961. aug. – 1962. jan. KH–3 Corona‴, C‴,(C-tripla-prím) 7,5 m Egy panoramikus fényképezőgép és egy visszatérő kapszula 9 indítás; 5 eredmény.
1962. feb - 1963. dec. KH–4 Corona-M, Mural 7,5 m Kettő, sztereoszkóp panoramikus fényképezőgép és egy visszatérő kapszula 26 indítás; 20 eredmény.
1963. aug - 1969. okt. KH–4A Corona J-1 2,75 m Kettő, sztereoszkóp panoramikus fényképezőgép és kettő visszatérő kapszula. Nagy mennyiségű fénykép készült 52 indítás; 94 eredmény.
1967. szept. - 1972. máj. KH–4B Corona J-3 1,8 m Kettő, sztereoszkóp panoramikus fényképezőgép és kettő visszatérő kapszula. 17 indítás; 32 eredmény.
1961 feb. - 1964. aug. KH–5 Argon 140 m Alacsony felbontású képek térképészeti célra. Egy darab fényképezőgép 12 indítás; 5 eredmény.
1963. márc. - 1963. július KH–6 Lanyard 1,8 m Kísérleti fényképezőgép, rövid életű program 3 indítás; 2 eredmény.

Titkosítás alóli feloldás

A Corona 1992-ig hivatalosan titkosnak számított. 1995. február 22-én a Corona, valamint két akkori másik műholdprogram, a KH–5 Argon és a KH–6 Lanyard képeit feloldották a titkosítás alól.[7] A feloldási parancs a "Coronától eltérő, mára már elavult, széles látókörű, filmkapszulás visszatérő egységes rendszerek"-re is vonatkozott, ezért 2002-ben a KH–7 és a KH–9 alacsony-felbontású fényképezőgép-rendszerek által készített képeket is feloldották a titkosítás alól.

Az immáron szabad képeket többek között az ausztrál nemzeti egyetem tudósai használják észak-szíriai romvárosok, lakóhelyek és temetők tanulmányozására[8][9][10]

Jegyzetek

  1. ↑ Yenne, Bill. The Encyclopedia of US Spacecraft. Exeter Books (A Bison Book), New York (1985). ISBN 0-671-07580-2 p.82 Key Hole
  2. ↑ Discoverer 13 - NSSDC ID: 1960-008A. NASA NSSDC
  3. ↑ Sputnik 5 - NSSDC ID: 1960-011A. NASA NSSDC
  4. ↑ Yenne, Bill. The Encyclopedia of US Spacecraft. Exeter Books (A Bison Book), New York (1985). ISBN 0-671-07580-2 p.37 Discoverer
  5. ↑ Declassified intelligence satellite photographs fact sheet 090-96. United States Geological Survey, 1998. február 1. [2007. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 5.)
  6. ↑ Robert Perry. A History of Satellite Reconnaissance Volume I--CORONA. Central Intelligence Agency (1973. október 1.) 
  7. ↑ Executive Order 12951
  8. ↑ ::: CARresearch - Syria :::. [2009. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 19.)
  9. ↑ Satellite images spy ancient history in Syria
  10. ↑ Ancient Syrian Settlements Seen in Spy Satellite Images

Források

  • A NASA Corona oldala
  • Dwayne A. Day, John M. Logsdon, and Brian Latell (Eds.), Eye in the Sky: The Story of the Corona Spy Satellites. Washington, D.C.: Smithsonian Books. ISBN 1-56098-773-1 (papírkötés) és ISBN 1-56098-830-4 (kemény kötés).
  • Robert McDonald, ed., Corona: Between the Sun & the Earth, The First NRO Reconnaissance Eye in Space. Bethesda, MD: ASPRS, 1997. ISBN 1-57083-041-X.
  • Curtis Peebles, The Corona Project: America's First Spy Satellites. Annapolis: Naval Institute Press. ISBN 1-55750-688-4.
  • Phil Taubman, Secret Empire: Eisenhower, the CIA, and the Hidden Story of America’s Space Espionage. New York: Simon & Schuster, 2003 ISBN 0-684-85699-9

Külső hivatkozások

Commons:Category:CORONA and Discoverer
A Wikimédia Commons tartalmaz CORONA (űrprogram) témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=CORONA_(űrprogram)&oldid=23736143”