Constitution Act, 1867

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Constitution Act, 1867 (1867-es törvény a alkotmányról, korábban British North America Act, 1867-nek, 1867-es törvény Brit Észak-Amerikáról vagy nem hivatalosan BNA Act hívták) Kanada alkotmányának nagy részét kitevő törvény. A törvény hozta létre a szövetségi domíniumot és meghatározta Kanada kormányzati működésének nagy részét, köztük a föderális szerkezetet, a Képviselőházat, a Szenátust, az igazságszolgáltatási- és az adórendszert. A jelenlegi nevét 1982-ben kapta az alkotmány 1982-es honosításával (patriation) (eredetileg a brit parlament fogadta el a törvényt). Ugyanekkor módosítások is történtek: bekerült a 92A szakasz mely nagyobb irányítást adott a tartományoknak a nem megújuló energiaforrások fölött.

Preambulum[szerkesztés]

A törvény preambulummal kezdődik mely kijelenti, hogy Kanada, Új-Brunswick és Nova Scotia tartományok (melyek később a négy eredeti tartományt fogják alkotni) egy föderáció létrehozását kérték. Ennek a föderáció, a preambulum szerint, egy „az Egyesült Királyságéval elvben hasonló alkotmány” lesz. Az alkotmánynak ezen leírása fontossá vált az értelmezése során. Ahogy Peter Hogg írta a Constitutional Law of Canada című könyvében, egyesek amellett érveltek, hogy mivel az Egyesült Királyságban létezett a kifejezés szabadsága valamilyen formában 1867-ben, a preambulum kiterjesztette ezt a jogot Kanadára is még a jogok és szabadságok kanadai chartájának 1982-es törvénybe iktatása előtt; ez volt az Implied Bill of Rights (Feltételezett jogok törvénye) egyik feltételezett alapja.[1] Továbbá, mivel az Egyesült Királyságban létezett a bírói önállóság hagyománya, a Kanadai Legfelsőbb Bíróság 1997-ben a Provincial Judges Reference állásfoglalásában úgy ítélte hogy a preambulum mutatja hogy a bíró önállóság Kanadában alkotmányosan garantált. Randy Dyck politológus kritizálta a preambulumot, mert az szerinte „súlyosan elavult,” szerinte a Constitution Act, 1867-ből „hiányzik egy inspiráló bevezető.”[2]

A Constitution Act, 1867 preambuluma nem az egyetlen preambulum a kanadai alkotmányban. A jogok és szabadságok kanadai chartájának is van preambuluma.

Egyesülés[szerkesztés]

A British North America Act, 1867 hozta létre Kanadai Domíniumot Canada, New Brunswick és Nova Scotia észak-amerikai tartományok egyesítésével. Canada tartomány két alkotóeleme Canada West (Nyugat-Kanada) és Canada East (Kelet-Kanada) át lett nevezve Ontarióra és Québecre és egyenlő helyzetet kaptak a kanadai parlamentben, mint New Brunswick és Nova Scotia. A Képviselőházban a lakosságalapú képviseletet, míg a Szenátusban a régiók egyenlőségét tartották szem előtt, így Ontario, Québec és a tengeri „régiók” egyenlő számú szenátort kaptak.

A BNA Act, 1867 előtt New Brunswick, Nova Scotia, és Prince Edward-sziget gyarmatok megtárgyaltak egy lehetséges egyesülést az amerikai bekebelezés elkerülésére és a kormányzat költségének csökkentésére. Canada tartomány a tárgyalásokba a brit kormány kérésére kapcsolódott be, kiváltva a Prince Edward-sziget ambivalenciáját, utóbbi csak hét évvel később csatlakozott a domíniumhoz. Az alkotmányozó konferenciát, ironikus módon a Prince Edward-szigeten, Charlottetownban tartották.

A hatalom felosztása[szerkesztés]

A kormány jogkörei a szövetségi kormányzat és a tartományok közt van megosztva és a törvény 91–95. szakaszai írják le. A 91-92. szakasz különösen fontos, mivel sorba veszi azokat a tárgyköröket, amikre az egyes törvényhozások jogszabályt hozhatnakː a 91. szakasz a szövetségi törvénykezés hatókörébe tartozó ügyeket, a 92. szakasz a tartományi törvénykezés hatókörébe esőket. A 92A. és a 93. szakasz a nem megújítható energiaforrásokkal és az oktatással foglalkozik (mindkettő elsősorban tartományi hatáskör). A 94. szakasz nyitva hagyja a lehetőségét a tulajdon- és polgári jogra vonatkozó egy esetleges változtatásnak, mely még nem történt meg. A 94A. és 95. szakaszok a közös hatáskörbe tartozó ügyekkel foglalkozik, nevezetesen az öregkori nyugdíjjal (94A. szakasz) a mezőgazdasággal és a bevándorlással (95. szakasz).

Béke, rend és helyes kormányzás[szerkesztés]

A 91. szakasz felhatalmazza a parlamentet, hogy „törvényeket hozzon Kanada békéjéért, rendjéért és helyes kormányzásáért az összes olyan üggyel kapcsolatban amelyek nem kerülnek az ezen törvény által a tartományok törvényhozásainak kizárólagos hatókörébe rendelt ügek osztályába”.[3] Ez a Parlament számára biztosítja azt a visszamaradt jogot hogy bármely olyan területen törvényt hozzon amely nem lett a tartományi kormányzat hatáskörébe rendelve. Így amikor az egyes hatásköri vitákat elemzik észben tartják hogy ha nincs külön felsorolva akkor az a Parlament de jure hatáskörébe esik.

Büntetőjog[szerkesztés]

A 91. szakasz (27) bekezdése feljogosítja a szövetségi Parlamentet, hogy a büntetőjoggal kapcsolatban törvényt hozzon, kivéve a büntetőbíróságok összetételét, de beleértve az eljárásrendet a büntetőügyekben. Ezen jogkörre épített a Parlament, amikor létrehozta a Kanadai Büntetőtörvénykönyvet (Criminal Code of Canada) és erre alapozva módosította azt.

Azonban a 92. szakasz (14) bekezdése alapján a tartományok kapják az igazságszolgáltatás jogát, dönthetnek a tartományi polgári- és büntetőbíróságok összetételéről, fenntartásáról és szervezetéről és a polgári ügyekben alkalmazandó eljárásrendről mindkét bíróságon. Ez alapján a tartományok eljárást indíthatnak a kanadai büntetőtörvénykönyv alapján és tartományi rendőrségeket is létrehozhatnak.

A 91. szakasz (28) bekezdése a szövetségi Parlamentnek adja a fegyházak (penitentiaries) feletti, míg a 92. szakasz (6) bekezdése a tartományoknak a börtönök (prisons) feletti kizárólagos jogkört. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akit két évre vagy többre ítélnek azt szövetségi, akit annál kevesebbre, az tartományi börtönben töltheti le büntetését.

Tulajdon és polgári jogok[szerkesztés]

A 92. szakasz (13) bekezdése a tartományokat jogosítja fel a tartományi tulajdon- és polgári jogok szabályozására. A gyakorlatban ezt a jogkört tágan értelmezték, a tartományok számos ügy fölött szereztek jogkört, ilyen például a fogyasztóvédelem.

Házzasság[szerkesztés]

A 91. szakasz (26) bekezdése a szövetségi kormányzatnak felhatalmazást ad a válás és a házasság szabályainak megalkotására. Ezen az alapon a szövetségi Parlament törvényt hozhat a házassággal és válással kapcsolatban. Azonban a tartományok megtartották a jogot [a 92. szakasz (2) bekezdése alapján] a házasság megkötésének szabályozásához.

Több olyan helyzet is van, ahol a házasságra és válásra vonatkozó törvények között átfedés van, legtöbb esetekben ezeket a joghatóság közti immunitás eszközével oldják meg. Például a szövetségi Divorce Act (Törvény a válásról) érvényes jogszabály, annak ellenére hogy a Divorce Act hatással van a gyermek elhelyezésre is, mely általában a tartományok jogkörébe tartozó „polgárjogok”-nak [92. szakasz (13) bekezdés] és a „magánszférába tartozó ügyek”-nek [92. szakasz (16) bekezdés] számítanak.

Igazságszolgáltatási rendszer[szerkesztés]

A 96–100. szakaszok biztosítják egy kanadai igazságszolgáltatási rendszer létrehozását.

A 101. szakaszban található a szövetségi kormányzat azon hatalma hogy fellebviteli bíróságokat alkosson. Ilyenek közé tartoznak a szövetségi bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság a Supreme Court Act (Törvény a Legfelsőbb Bíróságról) alapján. A 92. szakasz (14) bekezdése ugyanakkor feljogosítja a tartományokat tartományi bíróságok létrehozására. Ezek közé tartozik a kis összegű ügyek bírósága és számos adminisztratív törvényszék. A felsőbb bíróságokat „inherens jogkörű bíróságok” („courts of inherent jurisdiction”) nevezik mert az alkotmányos jogkörüket az Egyesült Királyságból örökölt konvenciókból nyerik.

96. szakasz szerinti bíróságok[szerkesztés]

A 96. szakasz felhatalmazza a szövetségi kormányt hogy bírákat nevezzen ki a „tartományok felsőbb, kerületi és megyei bíróságaiba” (Superior, District illetve County Courts). Egyik tartománynak sincs többé kerületi vagy megyei bírósága, de mindegyiknek van felsőbb bírósága. Bár a tartományok fizetik ezen bíróságok működését, döntenek a jogkörükről és eljárási szabályaikról, a szövetségi kormány jelöli és fizeti a bírákat.

Történelmi szempontból úgy értelmezték ezt a szakaszt mint amely az inherens jogkörű felsőbb bíróságokat felruházza az ügyek meghallgatásának alkotmányos jogkörével. A „96. szakasz szerinti bíróságokat” („section 96 courts”) az igazságszolgáltatási rendszer „sarokkövének” tekintették amelyhez az összes többi bíróságnak igazodnia kell. Mivel a jogkörükre azt állítják, hogy „inherens” (bennük rejlő) ezért joguk van az összes olyan ügyben eljárni ahol a jogkörüket nem vette át egy másik bíróság. Ugyanakkor a 101. szakasz alapján a szövetségi kormány vagy a 92. szakasz (14) bekezdése alapján létrehozott bíróságok nem hatolhatnak be a 96. szakasz szerinti bíróságok fő jogköreibe.

A 96. szakasz szerinti fő jogkörök köre sok vita és pereskedés tárgya volt. Amikor elkezdődik egy eljárás a bíróság jogkörét meg lehet kérdőjelezni azon az alapon, hogy nincs jogköre eljárni az adott ügyben. A kérdés általában az, hogy a jogszabály által létrehozott 101. vagy 92 (14) szakasz szerinti bíróságok behatoltak-e egy 96. szakasz szerinti bíróság kizárólagos joghatóságába.

Egy szövetségi vagy tartományi bíróság jogkörének érvényesítéséhez meg kell felelnie egy háromlépcsős vizsgálatnak, melyet először a Re Residential Tenancies Act, 1979 (1981) ügyben írtak le. A bíróság nem érinthet olyan ügyet, amelyet történelmileg a felsőbb bíróság jogkörébe szántak. A vizsgálat első lépése azzal foglalkozik, hogy mely ügyek voltak általában a bíróság kizárólagos jogkörei a konföderáció korában 1867-ben. A Sobeys Stores Ltd. v. Yeomans (1989) ügyben a Legfelsőbb Bíróság kimondta hogy a történelmileg tárgyalt „viták természetét” és nem csak a történelmi jogorvoslatokat tágan kell értelmezni. Ha a bíróságról úgy találják, hogy behatol a felsőbb bíróság történelmi joghatóságába, a vizsgálat második lépése következik amely megvizsgálja a bíróság funkcióját és hogy ítélkező szervként működik-e. A végső lépés megvizsgálja a bíróság joggyakorlásának kontextusát és megnézi, hogy van-e bármely további megfontolás amely igazolná a beavatkozást a felsőbb bíróság hatáskörébe.

Alkotmánybíráskodási hatókör[szerkesztés]

Nem minden bíróság és törvényszék hallgathat az alkotmányossággal kapcsolatos ügyeket. Alapvető feltétel, hogy a bíróságnak legyen hatóköre alkalmazni az adott törvényt. Az N.S. v. Martin; N.S. v. Laseur (2003) ügyben a Legfelsőbb Bíróság megismételte a alkotmánybíráskodási hatókört vizsgáló, a 'Cooper v. Canada (Human Rights Commission) ügyből származó tesztet. A vizsgálatnak azzal kell kezdődnie, hogy megvizsgálják, hogy az engedélyező törvénykezés kimondott hatáskört ad-e a jog alkalmazására. Ha így van akkor a bíróság alkalmazhatja az alkotmányt. A vizsgálat második lépése azt próbálja kideríteni, hogy létezett-e implikált hatókör a jog alkalmazására, ez a törvény szövegének, kontextusának és az ítélethozó szerv általános természetének és jellemzőinek megvizsgálásával deríthető ki.

Kis jogok törvénye[szerkesztés]

Az Implied Bill of Rights elmélete mellett nincs valóban írott jogok törvénye a Constitution Act, 1867-ben. Ennek ellenére bizonyos szűk alkotmányos jogok szét vannak szórva a dokumentumban. Hogg úgy utalt rájuk, mint a „kis jogok törvénye” („small bill of rights”), bár a Legfelsőbb Bíróság a Greater Montreal Protestant School Board v. Quebec (1989) ügyében elvetette ezt a megjelölést abból a szempontból, hogy a Constitution Act, 1867-ben szereplő jogokat nem lehet olyan liberálisan értelmezni, mint a chartában szereplőeket. A Hoggg által megtalált jogok közt vannak a nyelvi jogok. Léteznek az egyházi iskolákhoz tartozó jogok is a 93. szakaszban (melyeket a charta 29. szakasza megerősít), függetlenül a tartományi hatókört a kanadai közoktatás felett. A 99. szakasz megállapítja a bírók azon jogát, hogy addig szolgáljanak amíg a törvényhozás nem váltja le őket. A demokratikus jogok közé tartozik az a szabály, hogy a szövetségi Parlamentnek és Ontario és Québec törvényhozásának legalább évente egyszer ülésezniük kell a 20. és 86. szakasz alapján, és legalább ötévente egyszer szövetségi választásokat kell tartani az 50. szakasz alapján. Ezeket megismétli a jogok és szabadságok kanadai chartájának 4. és 5. szakasza, míg a Constitution Act, 1867 20. szakaszát hatályon kívül helyezték. A Constitution Act, 1867 szintén biztosítja a lakosság szerinti képviselet jogát. Végül a 121. szakasz engedélyezi az áruk átvitelét a tartományi határokon bármilyen költség nélkül és a 125. szakasz mentesíti a kormányzatot az ingatlan adók fizetésétől.[4]

Nyelvi jogok[szerkesztés]

Bár az 1867-es törvény nem nevezte ki az angolt és a franciát Kanada hivatalos nyelvének, de mindkét nyelvhez biztosított bizonyos jogokat bizonyos szövetségi és québeci kormányzati intézményekben. A 133. szakasz megengedte a kétnyelvűséget a Parlamentben és a québeci törvényhozásban; engedélyezte a jegyzőkönyvek készítését mindkét nyelven és a kétnyelvűséget a szövetségi és québeci bíróságokon. Ezen szakasz értelmezése azt találta hogy ez a rendelkezés megköveteli hogy az összes jogszabály mindkét nyelven elérhető legyen és egyenlő érvényű legyen mindkét nyelven.[5] A 133. szakaszban található „bíróságok” tartalmazzák az összes szövetségi és tartományi bíróságot és az összes itélkezést végrehajtó törvényszéket.[6]

Ezek a jogok duplikálva vannak a szövetségi kormányzat szempontjából, de nem Québec szempontjából, ugyanakkor ki vannak terjesztve Új-Brunswick tartományra, a jogok és szabadságok kanadai chartájának 17., 18. és 19. szakasza által; a charta 16. és 20. szakasza az angolt és a franciát megteszi hivatalos nyelveknek és engedélyezi a kétnyelvű közszolgáltatások nyújtását.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hogg, Peter W.. Constitutional Law of Canada, 2003 Student Ed., Scarborough, Ontario: Thomson Canada Limited, 686. o. (2003) 
  2. Dyck, Rand. Canadian Politics: Critical Approaches, Third ed., Scarborough, Ontario: Nelson Thomson Learning, 374. o. (2000) 
  3. Angolul? „make laws for the peace, order, and good government of Canada, in relation to all matters not coming within the classes of subjects by this Act assigned exclusively to the Legislatures of the provinces”.
  4. Hogg, Peter W.. Constitutional Law of Canada, 2003 Student Ed., Scarborough, Ontario: Thomson Canada Limited, 682. o. (2003) 
  5. Attorney General of Quebec v. Blaikie (No. 1)
  6. ibid. 1029. o.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Constitution Act, 1867 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]