Cao Vej

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cao Vej
220266
Általános adatok
Fővárosa Hszücsang (220–226), (226–266)
Vallás konfucianizmus, taoizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
Uralkodó császár
ElődállamUtódállam
 Han-dinasztiaCsin-dinasztia (265–437) 
A Wikimédia Commons tartalmaz Cao Vej témájú médiaállományokat.

Cao Vej (kínaiul 曹魏) vagy Korai Vej)[1][2] dinasztikus állam volt Kínában i. sz. 220 és 266 között; egyike volt annak a három államnak, amely a Három királyság korában a egyeduralomért küzdött. Cao Vejt a Keleti Han-dinasztia bukásakor alapította Cao Cao hadúr és fia, Cao Pi alakította császársággá.

Neve onnan származik, hogy alapítóját az utolsó Han-császár, Hszien Vej hercegévé, majd királyává nevezte ki és Cao Cao a nevet önállósodását követően is megtartotta. A kortársak csak Vejként ismerték az államot, Cao Vejnek a történetírók nevezték, hogy megkülönböztessék a többi, hasonló nevű kínai államtól. A 240-es években a kiskorú császárok melletti régensek (a Sze-ma klán tagjai) fokozatosan egyre nagyobb hatalomra tettek szert, míg végül 266-ban Sze-ma Jen lemondatta Cao Huant és császárrá kiáltva ki magát megalapította a Csin-dinasztiát.

Története[szerkesztés]

A Han-dinasztia utolsó uralkodója, Xian idején (aki már csak bábcsászár volt a hadurak kezében) Észak-Kína Cao Cao kancellár uralma alá került. A császár 213-ban ráruházta a Vej hercege (kungja) címet és tíz várost is rendelkezésére bocsátott, amelyek együttes régiója megkapta a Vej nevet. Ugyanekkor Dél-Kínán két másik hadúr, Liu Pej és Szun Csüan osztozott. 216-ban Hszien előléptette Vej hercegét Vej (vazallus) királyává.[3]

Cao Cao 220-ban meghalt és címét fia, Cao Pi örökölte. Ő még ugyanabban az évben, december 11-én lemondatta Hszient és elorozta a császári trónt, megalapítva a Vej dinasztiát.[4] Liu Pej azonban maga is császárrá kiáltotta ki magát és az általa ellenőrzött területen megalapította Su Han államát. Szun Csüen egy ideig még formálisan Vej vazallusa maradt, de 222-ben függetlenedett tőle, 229-ben pedig felvette a Vu császára címet.

Az államot a kortársak csak Vejként (魏) ismerték; a későbbi történetírók Cao Vejnek (曹魏) nevezték el, hogy megkülönböztessék a kínai történelem többi, hasonló nevű államától.

Cao Pi és Cao Zsuj uralma[szerkesztés]

Cao Pi hat évi uralkodás után 226-ban halt meg és fia, Cao Zsuj követte a trónon.[5] Ő 239-es haláláig kormányozta az országot. Mindketten számos háborút vívtak a két rivális állammal, Su Hannal és Keleti Vuval.

228 és 234 között Su Han kancellárja és régense, Csu-ko Liang öt hadjáratot is indított Vej ellen, annak nyugati határain, nagyjából a mai Kanszu és Senhszi tartományok területén. Célja az volt hogy elfoglalja a régi fővárost, Csangant, amelynek birtoklása egyúttal megnyitotta volna az utat Vej fővárosa, Lojang felé. Támadásait a Cao Csen, Sze-ma Ji, Csang Ho és más hadvezérek által irányított veji seregek visszaverték és az inváziók kudarcba fulladtak.

A keleti és déli határokon Keleti Vuval keveredtek fegyveres konfliktusokba a 220-as és 230-as években. A legtöbb összecsapás azonban patthelyzetet hozott és egyik félnek sem sikerült jelentős területi nyereséget elkönyvelnie.

Sze-ma Ji liaotungi hadjárata[szerkesztés]

Cao Vej korából származó lószobrocska

237-ben az északkeleti Liaotung tartományban fellázadt a Vej-vazallus Kungszun-klán. Az ellenük küldött császári hadvezér, Kuan-csiu Csien először kénytelen volt visszafordulni az áradások miatt,[6] így a következő évben Sze-ma Ji vezette azt a 40 ezres sereget, amely leverte a felkelést.[6] Sze-ma Ji kogurjói segítséggel három hónapon át ostromolta a lázadók székhelyét, Hsziangpinget, amit 238 szeptember végén el is foglalt. A klán vezéreinek sikerült áttörniük az ostromlókon, de elfogták és megölték őket.[6]

A kogurjói háborúk[szerkesztés]

Nagyjából ekkoriban a megerősödött koreai Kogurjo királysága elkezdte megszállni a kínai fennhatóság alatt lévő területeket a Koreai-félszigeten.[7] A háborúskodást Kogurjo kezdte, amikor 242-ben egy kulcsfontosságú erőd megtámadásával megpróbálta elvágni a kínai kolóniákat anyaországuktól. Vej ellentámadással reagált, legyőzték a koreaiakat és 244-ben elpusztították Hvando városát.[7] A kogurjói király menekülni kényszerült, a vazallusi státuszba kényszerített törzsek függetlenedtek tőle. Bár a királyt nem fogták el és új székhelyen sikerült udvarát felállítania, de Kogurjo annyira meggyengült, hogy ezt követően fél évszázadig meg sem említették a kínai krónikákban.[8]

A Vej-dinasztia bukása[szerkesztés]

Szeladonfigurák a Cao Vej-dinasztia korából

Cao Zsuj 239-es halála után hét éves fogadott fia, Cao Fang örökölte a trónt a dinasztiába tartozó Cao Suang régenssége mellett. 249-ben Sze-ma Ji puccsal elmozdította (majd kivégeztette) Cao Suangot és ő vette át a régensi pozíciót. Ezzel a tényleges hatalom végleg kikerült a Cao család kezéből és Sze-ma Ji vált az állam urává.[9] Cao Fang báburalkodó maradt még felnőtté válását követően is. Vang Ling hadvezér fellázadt ugyan Sze-ma Ji ellen, de gyors vereséget szenvedett és kénytelen volt öngyilkosságot elkövetni. Bár Sze-ma Ji 251 szeptemberében meghalt, fia, Sze-ma Si apjának minden pozícióját megtartotta.

Cao Fang 254-ben összeesküvést szervezett Sze-ma Si megbuktatására, de habozása miatt a régens megtudta a tervét és megfosztotta őt a császári címtől. Helyére a 13 éves Cao Mao került. Kuan-csiu Csien és Ven Csin hadvezérek fellázadtak és bár a felkelést leverték, ennek során a szemműtéten átesett Sze-ma Si túlerőltette magát, sebe elfertőződött és 255 márciusában meghalt. Előtte azonban hatalmát átadta öccsének, Sze-ma Csaónak.

258-ban Sze-ma Csao sikeresen elfojtotta Csu-ko Tan hadvezér felkelését. 260-ban Cao Mao államcsínnyel próbálta visszaszerezni a hatalmat, de eközben megölték. Sze-ma Csao a 14 éves Cao Huant tette meg a Vej-dinasztia ötödik császárává, aki - elődeihez hasonlóan - semmilyen tényleges hatalommal nem rendelkezett.

263-ban Vej seregei elfoglalták és annektálták a tehetetlen és inkompetens Liu San császár által vezetett Su Han államot. Ezt követően a győztes Csung Huj hadvezér és a Su Han-beli Csiang Vej szervezett sikertelen összeesküvést Sze-ma Csao ellen. 263-ban Sze-ma Csao megkapta a császártól a "kilenc kitüntetést" (a legmagasabb fokú uralkodói elismerést, amelyet azonban a kínai történelemben gyakran trónbitorlás követ) és a Csin hercege címet; a következő évben ezt tovább fokozták Csin királyává. Sze-ma Csao azonban nem már nem ülhetett a császári trónra, mert 265 szeptemberében meghalt. A család munkáját legidősebb fia, Sze-ma Jen végezte be, amikor 266 februárjában lemondatta Cao Huant és császárrá kiáltva ki magát megalapította a Csin-dinasztiát.[10] Cao Huan életét megkímélte, a volt császár rangjának megfelelő körülmények között élhetett 302-ben bekövetkező haláláig.[11]

Kormányzat[szerkesztés]

Vej kormányzati rendszere a korábbi Han-dinasztia módszereit követte. Cao Pi két különálló kormányzótestületet hozott létre, a Központi Felügyeletet (中書監) és a Mozgó Császári Titkárságot (行尚書臺), hogy csökkentse a Császári Titkárság (尚書臺) befolyását és megerősítse a központi kormányzatot.

Ebben az időszakban Csen Csün miniszter kilenc fokozatú rendszert vezetett be a tisztviselők számára. Ezt használták a későbbi dinasztiák is, míg a Szuj-dinasztia fel nem váltotta a császári versenyvizsga rendszerével.

Cao Pi úgy gondolta, hogy a Han-dinasztia azért bukott meg, mert a tartományi kormányzók túl sok hatalmat kaptak a kezükbe és kiestek a központi kormányzat ellenőrzése alól. Csökkentette a kormányzók szerepét (a korábbi felügyelőkére), a felügyelők pedig csak a polgári ügyeket intézhették a tartományaikban, a katonai ügyeket egy különálló személy intézte.

Kultúra[szerkesztés]

Cao Vej-korabeli (i. e. 247) sír

A kínai kalligráfia "rendes írásmódja" (kaj-su) valamikor a Keleti Han vége felé vagy a Cai Vej idején alakult ki, ugyanúgy mint a csien-an költészeti stílus. A kaj-su első ismert mestere egy Vej-beli hivatalnok, Csung Jao volt;[12] a csien-an-é pedig Cao Cao fia, Cao Cse.

A Vej dinasztia igen engedékeny, liberális kultúrpolitikát folytatott, így olyan intellektuális társaságok alakulhattak meg, mint pl. a Bambuszliget hét bölcse. A Csin-dinasztiától kezdve ennek a szabadságnak vége szakadt, maga Sze-ma Ji is az ortodox konfuciánusokhoz közeledett, akik gyűlölték az új társaságokat és emiatt lelkesen támogatták a Sze-ma klánt.

Uralkodók[szerkesztés]

Cao Vej uralkodói
Templomi név Posztumusz név Családnév (elöl) és személynév Uralkodási idő Korszaknév Megjegyzés
(N/A) Kao császár
高皇帝
Cao Teng
曹騰
(N/A) (N/A) Nem volt császár, posztumusz nevét Cao Zsuj adta neki.
(N/A) Taj császár
太皇帝
Cao Szung
曹嵩
(N/A) (N/A) Nem volt császár, posztumusz nevét Cao Pi adta neki.
Taj-cu
太祖
Vu császár
武皇帝
Cao Cao
曹操
216–220 (N/A) Nem volt császár, posztumusz és templomi nevét Cao Pi adta neki.
Si-cu
世祖
Ven császár
文皇帝
Cao Pi
曹丕
220–226
  • Huangcsu
    黃初 (220–226)
Lie-cu
烈祖
Ming császár
明皇帝
Cao Zsuj
曹叡
227–239
  • Tajho
    太和 (227–233)
  • Csinglung
    青龍 (233–237)
  • Csingcsu
    景初 (237–239)
(N/A) (N/A) Cao Fang
曹芳
240–249
  • Csengsi
    正始 (240–249)
  • Csiaping
    嘉平 (249–254)
Detronizálása után Csi hercege (齊王) lett. A Nyugati Csin dinasztia idején utólag megkapta a Li Saoling hercege (邵陵厲公) címet is.
(N/A) (N/A) Cao Mao
曹髦
254–260
  • Csengjüan
    正元 (254–256)
  • Kanlü
    甘露 (256–260)
Utólagos címe Kao-kuj hercege (高貴鄉公).
(N/A) Jüan császár
元皇帝
Cao Huan
曹奐
260–266
  • Csingjüan
    景元 (260–264)
  • Hszienhszi
    咸熙 (264–266)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. BSod-nams-rgyal-mtshan. The Mirror Illuminating the Royal Genealogies. Otto Harrassowitz Verlag, 80. o. (1994. február 10.). ISBN 3447035102 
  2. szerk.: Ching-hsiung Wu: T'ien Hsia Monthly. Kelly and Walsh, 370. o. (1940) 
  3. Cao Cao Encyclopaedia Britannica
  4. Cao Pi Encyclopaedia Britannica
  5. Cao Rui New World Encyclopedia
  6. a b c Achilles Fang. Chronicles of the Three Kingdoms 
  7. a b Charles Roger Tennant. A history of Korea. Kegan Paul International, 22. o. (1996). ISBN 0-7103-0532-X 
  8. Byington, Mark E. "Control or Conquer? Koguryǒ's Relations with States and Peoples in Manchuria," Journal of Northeast Asian History volume 4, number 1 (June 2007):93.
  9. Sima Yi China Knowledge
  10. ([泰始元年十二月]丙寅,王卽皇帝位,大赦,改元。) Zizhi Tongjian vol. 79.
  11. Wei Yuandi China Knowledge
  12. Qiu Xigui (2000). Chinese Writing. Translated by Mattos and Jerry Norman]]. Early China Special Monograph Series No. 4. Berkeley: The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California, Berkeley. ISBN 1-55729-071-7, pp. 142–143

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Cao Wei című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.