Bunker Komplex 5000
A Bunker Komplex 5000 elnevezésű bunker (más elnevezések:Investkomplex 17 és Honecker-bunker az egykori NDK-s államfő után) 1978 és 1983 között létrehozott védelmi komplexum. A létesítmény 1973-as tervezetében egy katonai beruházási program részét képezte az NDK Nemzetvédelmi Minisztériumának (MfNV) védelmi képességek tervezett növelésére. Az objektum természetesen szigorúan titkos minősítést kapott, a belső ügyiratok "Filigran" néven utaltak rá.
Az épület-komplexust a bunkerrel együtt az NDK Nemzetvédelmi Tanácsa (NVR) nevében építették, ezek biztosították (volna) a kormány védelmét, valamint a hadsereggel (NVA) és a Varsói Szerződés szövetséges erőivel való kommunikációt válság és háború esetén.
Története[szerkesztés]
1973-ban Erik Honecker volt az NSZEP Központi Bizottságának főtitkára és az NDK államtanácsának elnöke, amikor a döntés született az atomcsapás-biztos ultramodern bunker megépítéséről. A létesítményt a legnagyobb körültekintéssel, komoly konspirációktól övezve építették meg 1978 és 1983 között.
Az építkezés során 84 ezer tonna betont használtak fel a hatalmas, majdnem százezer köbméteres létesítményhez, mely az NDK SED (kormánypárt) vezetőségén kívül mintegy 400 embernek nyújtott volna biztos menedéket egy nukleáris havária esetén legfeljebb két héten keresztül.
A létesítményt hivatalosan „Bunker Komplex 5000” névre keresztelték, ebben természetesen benne voltak a közvetlenül nem a bunkerhez tartozó létesítmények is. A bunkert magát vagy a 17/5001-es számsorral, vagy a „Perle” (gyöngy), illetve néha a „Filigran” (apró, filigrán) nevekkel illették. 1983-tól a Berlini fal 1989-es leomlásáig ez volt az NDK Védelmi Minisztériumának a vezetési vészközpontja („Ausweichführungsstelle”; AfüSt).
A bunker nagyjából 70-szer 50 méteres alapterületű, három emelet mélyen nyúlik be a föld alá, falazatának a vastagsága helyenként a 3 métert is meghaladja. Legfelső szintje homokkal feltöltött betonkazettákból állt, ami a konvencionális rakétatámadások elhárítását szolgálta. A bunker fölötti vastag földréteget átütő rakéták a tervezők szándéka szerint itt robbantak volna fel, és a robbanás erejét nyelte volna el a széles tér és a homokréteg.
Atomtámadást követően[szerkesztés]
Nukleáris csapást követően a bunkerben szigorú beléptetési szabályok léptek volna érvénybe. Csak a legfontosabb használati tárgyakat és dokumentumokat vihette volna be mindenki magával, minden mást – beleértve a személyes ruházatot is – a külső tárolókban kellett hátrahagyni, és az elülső kémiai zuhanyzókba csak így, meztelenül lehetett belépni. Mérésekkel és vizsgálatokkal győződött meg a biztonsági személyzet, hogy a belépőnek sikerült a sugárzástól (legalábbis külsőleg) megszabadulnia (dekontamináció).
Csak ezek után lehetett a két kis köztes kamrába, majd a zsilipeken keresztül a bunkerbe bejutni. A létesítményben a zsilipeken belül a légkörinél magasabb nyomás uralkodott, hogy a falazat vagy a bejáratok sérülése esetén a kinti nukleáris és/vagy mérgező levegő ne juthasson be.
A bunker egy közvetlen atombomba találatot persze nem vészelt volna át – de egy közeli, háromnegyed kilométerre bekövetkező detonációt már igen.
Az egész építmény úgy lett kialakítva, hogy a vastag betonkockán belül a belső szerkezet konténerekre tagozódott, és ezek mindegyike olyan rugószerkezeten függött, ami a detonációt követő lökéshullámot képes lett volna elnyelni a szerkezet komolyabb sérülése nélkül. Ugyanezen – vagy legalábbis hasonló elven – építik Tokió és persze egész Japán új épületeit, hogy azok képesek legyenek ellenállni a földrengések keltette hasonló lökéshullámoknak.
A létesítménnyel szembeni kihívásokat 3 kategóriába, 3 módba sorolták; a „Betriebsweise 1-3” -ba:
Betriebsweise 1[szerkesztés]
A bunker normál „békebeli” üzemmódja volt az 1-es. A kommunikációs központokat, ellátási rendszert, a filtereket és a villamos vészgenerátorokat, illetve a teljes létesítményt uraló túlnyomást ekkor is üzemeltették / fenntartották. A belső ajtókat zárva tartották; ennek legfőbb oka az volt, hogy a „mezei” személyzet a létesítménynek csak egy kisebb, rá tartozó részét ismerhette. A bunkert tekergős erdei utakon tudták megközelíteni az ott dolgozó munkások.
Betriebsweise 2[szerkesztés]
Válsághelyzet esetén ez a rezsim lépett volna életbe. A levegőt, villanyt és vizet továbbra is külső forrásokból biztosították volna, de felkészültek a belső ellátásra. Csak a kijelölt személyzet léphetett be a létesítménybe, az őrszolgálatot megerősítették volna, a nyílt tűzparancs – csakúgy, mint például a Berlini falnál – továbbra is érvényben maradt.
Betriebsweise 3[szerkesztés]
A harmadik, legmagasabb riasztási fokozat értelemszerűen vészhelyzet esetén lépett volna érvénybe. A villamosellátást a belső dízelgenerátorok biztosították volna, a vízellátást a hatalmas belső tartályokból oldották volna meg. Egyedül a levegőztetést nem lehetett volna egy ekkora építménynél és ilyen nagy létszámnál a külvilág kizárásával megoldani, így az továbbra is kívülről, sokkörös szűrőrendszeren keresztül érkezett volna.
Arra az esetre is felkészültek, ha a felszínen a közeli nukleáris csapás következményeként „felforrt” volna a levegő. A külső levegőt 2,7 kilométeres acélcsőhálózaton keresztül szivattyúzták be a bunkerbe, így az 1200°C fokos külső levegő hőmérséklet sem lehetetlenítette volna el a belső túlélést. Mindenesetre maximum 36 órán keresztül ezt a külső légellátást is belső cirkulációra kapcsolhatták volna.
Üzemeltetése[szerkesztés]
A felhasznált technológia nagy része a keleti blokkban nem volt elérhető, ezért a létesítmény berendezéseinek túlnyomó részét nyugatról, az akkori NSZK-ból szerezték be. A létesítmény kommunikációs központjából rádió és tv-közleményeket lehetett volna kiadni a lakosságnak, illetve az folyamatos kapcsolatot biztosított a Varsói szerződés többi államával. A Szovjetunióval a kapcsolattartás az NDK-s KGB-összekötőtiszten keresztül történt, ezt a posztot történetesen Vlagyimir Putyin ezredes töltötte be ebben az időszakban.
A rendszerváltást követő időszak[szerkesztés]
Habár Honecker egy 1989. januári beszédében még kijelentette, hogy „a Fal még ötven vagy száz évig állni fog”, ha az okok addig még fennállnak majd – „Die Mauer wird in 50 und auch in 100 Jahren noch bestehen bleiben, wenn die dazu vorhandenen Gründe nicht beseitigt werden.“[1] Nos, az okok nem álltak fenn addig, csak az év (1989) végéig. A rendszer bukásával a bunker is fölöslegessé és ismertté vált.
A létesítményt a német hadsereg, a Bundeswehr kapta meg, de nem lelkesedtek az „ajándékért”, túl sok mindent nem tudtak vele kezdeni. Fenntartása túl sokba került volna, ezért a leépítése mellett döntöttek, ami abból állt, hogy a mozdítható berendezéseit leszerelték és elszállították, a többi részét meg otthagyták az enyészetnek.
Igaz, a létesítménynek a fő bejáratait befalazták – de mivel ezúttal nem vigyázták azt a mindenre mozgásra kérdés nélkül tüzelő buzgó katonák, – ezeket a blokádokat több helyen is áttörték. Titkos túrákon térképezték fel a létesítményt sztalkerek, és a helyiek is innen elégítették ki kábel és páncélajtó igényeiket.
2003-ban a német állam és a bunkereket fenntartó (Berliner Bunker Netzwerk (BBN e.V.) együttműködési megállapodást írtak elő, melynek keretében a szervezet felmérte és dokumentálta a Honecker-bunkert és úgy tervezték, hogy múzeumként nyitják azt meg a nagyközönség előtt. Ebből aztán semmi nem lett, mert a bunker fenntartási költségeit a szervezet nem (sem) tudta előteremteni, így a létesítményt 2008 végén ismét lezárták, illetve hát lebetonozták a látogatók elől. Ezúttal vastagabb betonréteggel.
Az alábbi filmet Oliver Eberhardt készítette a bunkerről (magyar felirattal): A Honecker-bunker.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Der große Irrtum von Erich Honecker (német nyelven). www.tagesspiegel.de. (Hozzáférés: 2019. augusztus 14.)
Források[szerkesztés]
- ↑ passport.blog.hu: Vámos Sándor: A Honecker-bunker (magyar nyelven), 2017. március 14.
- ↑ bunker5001.com: bunker5001 (német nyelven)
- ↑ ddr-bunker.de: Spezielle Bereiche der DDR - Vergangenheit (német nyelven)
- ↑ spiegel.de: Hans Halter: Schatzsuche in Honeckers Bunker (német nyelven), 2002. június 24.
- ↑ spiegel.de: Hannes Hensel: Im Bauch des Kalten Krieges (német nyelven), 2008. június 16.
- ↑ planet-wissen.de: Deutsche Bunkeranlagen (német nyelven)
- ↑ spiegel.de: Hannes Hensel: Objekt 17/5001 - der Honecker-Bunker bei Prenden (német nyelven)
