Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács (rövidítve leginkább: BKFMK, gyakran 500–as Tanács) a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt (1919. március 21. – 1919. augusztus 1.) a fővárosi ügyekkel foglalkozó, 500 tagot számláló irányító testület volt. Gyakorlatilag az országgyűlés szerepét töltötte be a Tanácsok Országos Gyűlése összehívásáig, majd az után. Elődje a Budapesti Munkástanács volt.

Felépítése és tevékenysége[szerkesztés]

A tagokat a kerületi munkás- és katonatanácsok választották saját tagjaik közül. A választások figyelembe vették a különböző kerületek lakosságszámarányát.[1] A BKFMK élén egy 80 tagú intéző bizottság állt, amelyet 1919. április 15-én választottak meg.[2] Ennek élén volt még egy 5 tagú elnökség; Ágoston Péter, Barna Jenő, Biermann István, Bogár Ignác, Bokányi Dezső.[3]

Fő feladata Budapest közigazgatásának irányítása, a közegészségügyi, kulturális, közellátási stb. problémák megoldása volt. Intézkedett a lakáskérdés kapcsán és a szociális ügyekben.

A BKFMK tagjai tevékeny szerepelt vállaltak a fővárosi lakosság május-júniusi mozgósításában. A kommün kritikusabb napjaiban a Forradalmi Kormányzótanács kérte megerősítését döntéseiben. Erre volt precedens 1919. május 2-án, amikor a Forradalmi Kormányzótanács az előző napi - a honvédelemről szóló - ülésen hozott kormányzótanácsi határozatot a BKFMK megerősítette.[4]

„ Arról van szó, elvtársaim, hogy odaadjuk-e Budapestet, vagy pedig küzdjünk Budapestért, küzdjön a budapesti proletariátus azért, hogy a diktatúra Budapesten megmaradjon [...] Küzdjünk addig, ameddig egy talpalatnyi föld marad Szovjet-Magyarországból. ”
– Részlet Kun Béla beszédéből a BKFMK ülésén 1919. május 2-án - Vörös Könyv 1919, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1993. 156. oldal

Az utolsó ülést 1919. augusztus 1-jén tartották, 50-60 tag részvételével. Biermann István elnökölt, s nyitóbeszéde után átadta a szót Rónai Zoltánnak, aki bejelentette, hogy a románok Pestszentlőrincen vannak, s megállítani nem tudják őket. Ezután Fonyó Sári vette át a szót, aki azt ajánlotta, hogy minden katona összegyűjtésével vegyék fel a harcot a Dunántúlon. Ezt a résztvevők elutasították, majd bejelentették a Forradalmi Kormányzótanács lemondását. A BKFMK átadta a hatalmat a szakszervezeti kormánynak.

Irodalom[szerkesztés]

  • Hajdu Tibor: Tanácsok Magyarországon. 1918–1919. (1958)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ A szocialista forradalomért: A magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosai. Szerk. Bakó Ágnes. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1975. 782. o. ISBN 9630902435  
  2. ↑ A szocialista forradalomért: A magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosai. Szerk. Bakó Ágnes. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1975. 781. o. ISBN 9630902435  
  3. ↑ Egyes források szerint Landler Jenő is az elnökség tagja volt.
  4. ↑ Zalka Miklós: Szamuely (Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979., ISBN 963 09 1 290 2 89-90. o.)

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Budapesti_Központi_Forradalmi_Munkás-_és_Katonatanács&oldid=23207982”