Bodajbo

Bodajbo (Бодайбо)
Bodajbo címere
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Irkutszki terület
Járás	Bodajbói
Irányítószám	666904
Körzethívószám	39561
Népesség
Teljes népesség	12 316 fő (2018. jan. 1.)
Földrajzi adatok
Időzóna	UTC+8
Elhelyezkedése
Bodajbo Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 57° 51′ 02″, k. h. 114° 11′ 36″57.850555555556, 114.19333333333
Bodajbo Pozíció az Irkutszki terület térképén
A Wikimédia Commons tartalmaz Bodajbo témájú médiaállományokat.

Bodajbo (oroszul: Бодайбо) város Kelet-Szibériában, Oroszország Irkutszki területén, a Bodajbói járás székhelye. A gazdaságilag fejlett területektől és a fő közlekedési útvonalaktól távol eső város a Léna–Vityim vidéki aranybányászat történelmi központja.

Lakossága: 15 340 fő (a 2010. évi népszámláláskor).

Elhelyezkedése

Az Irkutszki terület keleti részén, Irkutszktól 1095 km-re északkeletre, a Vityim jobb partján, mellékfolyója, a Bodajbo torkolatánál fekszik. Területe 56 km², tengerszint feletti magassága 280 m. Az Észak-Bajkál-felföld és a Kropotkin-hegység nyúlványai veszik körül. A tajga közepén, a folyó mentén 6 km hosszan terül el.

Távolsága Irkutszktól gépkocsival Takszimo–Szeverobajkalszk–Zsigalovo településeken át 1444 km (zömmel elhanyagolt, nehezen járható földúton). A legközelebbi vasútállomás (kb. 220 km) a Bajkál–Amur-vasútvonalon, Takszimóban van.

Éghajlata

Éghajlata szélsőségesen kontinentális, zord és hosszú téllel, rövid és viszonylag meleg nyárral. A levegő évi középhőmérséklete: –5,6 °C. A januári középhőmérséklet –31,8 °C, (a minimum –55 °C), a júliusi 17,9 °C (a maximum 39 °C). A csapadék mennyisége éves átlagban 500 mm. Az első fagyok szeptember közepén kezdődnek; a fagymentes napok száma évi 78 és 125 között váltakozik. A hőmérséklet október 22. és március 24. (átlag) között nem emelkedik fagypont fölé.

Története

A kis Bodajbo folyó (hossza 90 km) medencéje több mint másfél évszázada aranylelőhelyeiről híres. A település a 19. század közepén kezdődött aranyláz idején, 1864-ben keletkezett. Egy évvel korábban Mihail Szibirjakov tehetős irkutszki vállalkozó egyik kutatócsoportja a folyó völgyében gazdag aranylelőhelyekre bukkant. 1864-ben a torkolatánál kisebb telepet létesítettek, mely a környékre érkező aranyásók raktárbázisa, átrakodóállomása lett. Abból alakult ki a város. A „Bodajbói rezidenciá”-t 1903-ban Bodajbo várossá nyilvánították.

1896-ban részvénytársaságot alapítottak (Lenzoloto), és hamarosan a részvények többsége külföldi befektetők kezébe került. A termelést modernizálták – a körzetben épült meg pl. Oroszország történetének második vízerőműve (300 kW teljesítménnyel) –, az aranybányászatot és a közlekedést pedig monopolizálták. Itt zajlott le a 270 halálos áldozattal végződött ún. „lénai sortűz”: a követeléseikkel felvonuló munkásokat a katonaság sortüze fogadta.

A részvénytársaságot és bányáit 1921-ben államosították, majd 1925-ben a területet egy angol társaságnak 30 évre koncesszióba adták, mely ismét fellendítette a kitermelést. Az ún. NEP-korszak végén azonban elkezdődött a külföldi tőke kiszorítása az országból. Az aranybányászatot az 1932-ben alapított (szintén Lenzoloto nevű) állami tröszt folytatta. 1947-től 1954 végéig itt is Gulag tábor működött, a foglyok száma 3000 és 7000 fő között mozgott.

Az 1960-as évektől a termelést gépesítették, nagy aranymosó gépmonstrumokat helyeztek üzembe. 1967-ben azonban megszüntették a várost és az aranymosó telepeket 1895 óta összekötő keskenyvágányú vasútvonalat.

Bodajbo a 20. század közepéig szinte kizárólag faházakból állt. A központilag szervezett nagyobb lakásépítkezés az 1970-es években indult meg. A villamosenergiát a közeli Mamakan folyó torkolatánál, az állandóan fagyott talajon épített és 1961-ben üzembe helyezett kisebb vízerőmű szolgáltatja. Teljesítménye erősen ingadozik, mert télen a Mamakan vízhozama alacsony. A folyón feljebb tervezett nagyobb teljesítményű és nagyobb víztározóval is rendelkező vízerőmű pedig – mely éves szinten a vízhozamot is szabályozhatta volna –, nem épült meg.

1990 után

Az 1990-es évek válsága a bányászatot és az iparágtól függő várost is erősen sújtotta. Az állandó lakók száma egyre csökkent, különösen a fiatalok elköltözése volt jelentős.

Még az 1980-as évek közepén tervbe vették egy nagy kombinát létesítését a legnagyobb aranylelőhely mellett (Szuhoj Log), ami a város életébe is nagy változást hozott volna. Az évtized végén megkezdték a Vityimen átívelő híd építését, a pillérek el is készültek, de a Szovjetunió felbomlását követően az építkezést abbahagyták. Jelenleg nyáron kompon, télen a folyó vastag jegén lehet átjutni a túlsó parton végződő Takszimo–Bodajbo útra.

Ez a 2007-ben átadott, kb. 220 km hosszú földút az egyetlen szárazföldi útvonal, amely Bodajbót nyáron a „külvilággal”, illetve a vasútvonallal összeköti. A hajózási idényben a legfontosabb szállítási útvonal a Léna és mellékfolyója, a Vityim alkotta vízi út: Uszty-Kut kikötőjétől Bodajbóig 1100 km. A város és Irkutszk közötti légiközlekedést a betonburkolat nélküli helyi repülőtér biztosítja.

Források

• Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994). ISBN 5 85270 026 6 
• Bodajbo (orosz nyelven). Irkipedia.ru. (Hozzáférés: 2015. október 29.)
• M. A. Vinokurov, A. p. Szuhodolov: Bodajbo (orosz nyelven). Irkipedia.ru. (Hozzáférés: 2015. október 30.)
• Gorod Bodajbo (orosz nyelven). Bodajbo önkormányzata. (Hozzáférés: 2015. október 29.)
• Isztoricseszkaja szpravka (orosz nyelven). Bodajbo önkormányzata. (Hozzáférés: 2015. október 29.)

További információk

• Archivált cikkek a városról (orosz nyelven)
• Fotók az Irkutszk–Bodajbo közötti útvonalról