Biermann István
| Biermann István | |
| Született | 1891. július 11. Bécs |
| Elhunyt | 1937. augusztus 16. (46 évesen) Moszkva |
| Házastársa | Foch Ilona[1] |
| Szülei | Biermann Salamon, Füchs Teréz[1] |
| Foglalkozása | forradalmár |
| Sírhelye | Novogyevicsi temető |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Biermann István (Bécs, 1891. július 11. – Moszkva, 1937. augusztus 16.) magántisztviselő, pártmunkás. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács elnöke volt, a bukás után börtönbe került, majd internálták, 1922-ben pedig a Szovjetunióba került, ahol először a Komintern fordítójaként működött, majd különböző gazdasági pozíciókat töltött be.
Élete
[szerkesztés]Kétéves volt, amikor szüleivel a magyar fővárosba költözött. Itt járt iskolába, majd felvételt nyert az Alkotmány utcai felsőkereskedelmi iskolába, ahol 1908-ban érettségi vizsgát tett, s banki hivatalnoknak állt. 21 évesen a Magánalkalmazottak Szövetségének és a VII. kerületi MSZDP szervezetnek, később végrehajtó bizottságának is tagja lett. Részt vett a vérvörös csütörtökön, a világháború kirobbanása után pedig katonának jelentkezett. Először az orosz, majd az olasz fronton harcolt. Egy időre betegszabadságra visszatért a fővárosba, majd jelentkezett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba, ahová 1918 elején felvették. Nem sokkal később bekapcsolódott a forradalmi szocialisták munkájába, s részt vett a lánchídi csatában. Egyik előkészítője volt a KMP megalakulásának, az év végén részt vett a banktisztviselők sztrájkjában. 1919 februárjában letartóztatták, majd Kun Béláékkal együtt a Gyűjtőfogházba vitték.[2] A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a VII. kerületi Munkás- és Katonatanács, és a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja volt, amely utóbbin 1919 áprilisától ő – mint direktórium tagja, – elnökölt. Júniusban beválasztották a Szövetséges Központi Intéző Bizottságba is. Az ő irányításával zajlott le a központi tanács utolsó ülése 1919. augusztus 1-jén. A bukás után bujkálni kényszerült 1919. október 2-án mégis letartóztatták. A Budapesti Büntetőtörvényszék 1920. december 23-án kelt 6302/920. számú ítélete alapján 1 év 4 hónap börtönre ítélték,[2] melynek letöltése után internálták Zalaegerszegre. A szovjet–magyar fogolycsere-akció keretein belül 1922-ben kiváltották, s a Szovjetunióba távozott, ahol a Kommunista Internacionálé fordítója volt, később a szovjet fémiparban találta meg helyét. 1924-ben a Glavmetal képviselőjeként a Népgazdasági Tanács tagjává vált, 5 év múlva pedig a tervgazdasági osztály vezetője lett. Időközben (1928-tól) az UKP (Ukrán Kommunista Párt) Központi Bizottságának egyik tagja volt. 1932-től gyárigazgatóként működött, s munkájának elismerése végett 1935-ben megkapta a Lenin-rendet. Küldött volt az SZKP XVII. pártkonferenciáján. Vérmérgezés okozta halálát.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Biermann István. Fogolytörzskönyv (1). Arcanum. [2014. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 20.)
- ↑ a b Biermann István. Fogolytörzskönyv (2). Arcanum. [2014. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 20.)
Források
[szerkesztés]- Biermann István. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2015. május 10.)
- A szocialista forradalomért: A magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosai. Szerk. Bakó Ágnes. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1975. 52–53. o. ISBN 9630902435
- Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerkesztette Vass Henrik – Bassa Endre – Kabos Ernő. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1976. 75. o. ISBN 963 09 0412 8
További információk
[szerkesztés]- A halál diktátora - Biermann elvtárs-ról. Huszadik Század, (1919. november)
- Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.