Bazofil granulocita

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Basophile-9.JPG
Bazofil granulocita festett vérkeneten és rajzon. A kevésbé lebenyezett sejtmag mellett látszanak a kékeslilán festődő granulumok

A bazofil granulociták vagy bazofilek a fehérvérsejtek egyik csoportja. A granulocitákon belül a legnagyobb és egyben a legritkább (kb. a fehérvérsejtek 0,5-1%-a) típus.[1] Az immunválasz során lejátszódó gyulladásos folyamatokban, valamint az akut és krónikus allergiás megbetegedésekben (anafilaxia, asztma, atópiás dermatitisz, szénanátha) játszanak szerepet.[2] Képesek a fagocitózisra (más sejtek vagy sejttörmelékek bekebelezésére), a gyulladás megindítására hisztamint és szerotonint termelnek, heparinnal pedig megakadályozzák a véralvadást.[3] Korábban úgy gondolták, hogy a hízósejtek kötőszövetbe vándorolt bazofilek, de mára kiderült, hogy differenciálódásuk más úton történik.[4]

A bazofileket 1879-ben fedezte fel a német Paul Ehrlich.[5] Nevüket onnan kapták, hogy a citoplazmákban található granulumok a festés során a bázikus festékeket veszik fel.

Szerkezete[szerkesztés]

A bazofil granulociták citoplazmája számos nagy szemcsét (granulumot) tartalmaz, amelyek megfestve optikai mikroszkóp legtöbbször teljesen eltakarják a sejtmagot. A sejtmag kevésbe tagolt mint a többi (eozinofil és neutrofil) granulocita esetében, általában két lebenyre oszlik. Külső megjelenésre és funkcióban nagyon hasonlít hozzá a granulociták egy másik csoportja, a hízósejtek. Mindkét sejttípus hisztamint tartalmaz, azonban a két csoport a fehérvérsejtek differenciálódásának más ágán halad végig és a hízósejtek nem kerülnek ki a véráramba, hanem a kötőszövetekben találhatók. Szükség esetén (gyulladás megindulásakor) a bazofilek is elhagyják a keringést és a szövetekbe vándorolnak.

Feladata[szerkesztés]

A többi fehérvérsejthez hasonlóan a csontvelőben termelődik. A bazofilek a különféle gyulladásos folyamatokban játszanak szerepet, főleg amelyek allergiás reakcióhoz kapcsolódnak. Az általuk szekretált heparin megakadályozza a vér gyors alvadását, a hisztamin pedig ellazítja a vérereket, így elősegíti a szövetek vérellátását. Nagy számban megtalálhatóak a parazitafertőzés (pl. kullancs) környékén. Az eozinofilekhez hasonlóan, mind az élősködők elhárításában, mind az allergiás folyamatokban fontos szerepet kapnak.[6] Előfordulnak az allergiás reakció által érintett szövetekben és feltehetően hozzájárulnak a reakció intenzitásához. Felületükön immunglobulin E-t megkötő receptor található (az IgE a makroparaziták elleni immunválasz és allergia esetén termelődik), és miután megkötötte az IgE-t, az biztosítja, hogy specifikusan reagálhasson az idegen testek (pollen, férgek, stb.) jelentette veszélyre. Egyes kutatások szerint a bazofilek befolyásolják a T-sejtek működését és szabályozzák a másodlagos immunválasz intenzitását.[7]

Az aktivált bazofilek granulumai kiürülnek a környezetbe, hisztamint, heparint, kondroitint és kötőszövetbontó enzimeket (elasztáz, lizofoszfolipáz) bocsátva ki. Ezenkívül olyan lipidalapú kommunikációs molekulákat is termelnek, mint a leukotriének (LTD-4) vagy egyes citokinek. A fentiek közül valamennyi anyag a gyulladás folyamatát szabályozza. Újabb kutatások szerint a bazofilek akár több interleukin-4 citokint (az IL-4 az allergia kialakulásának és az IgE ellenanyag termelődésének egyik kulcsmolekulája) termelhetnek, mint a T-sejtek.[8]

A bazofil granulociták kórosan alacsony számát bazopéniának nevezik. Mivel a sejtek eleve igen kis számban vannak jelen, az állapotot igen nehéz detektálni. A bazonpénia az autoimmun csalánkiütés egyik jellemzője lehet;[9] és előfordulhat egyes leukémiák vagy limfómák esetében is.

Immunofenotípusa[szerkesztés]

Az ember és az egér bazofil granulocitái a következő felszíni fehérjék jelenlétével: FCER1, CD123, CD49b(DX-5), CD69, CD90.2, 2B4, CD11b, valamint a következők hiányával: CD117, CD24, CD19, CD80, CD14, CD23, Ly49c, CD122, CD11c, Gr-1, NK1.1, B220, CD3, γδTCR, αβTCR, α4 és β4-integrin jellemzhetők.[10]

Egy másik definíció szerint bazofilnek tekinthetők a következőket expresszáló sejtek:[11] CD13, CD44, CD54, CD63, CD69, CD107a, CD123, CD164, CD193/ CCR3, CD203c, TLR-4 és FCER1. Aktiválás esetén egyes markerek száma megnő (CD13, CD107a, CD164), mások pedig megjelennek a felszínen (CD63, CD203c).

Források[szerkesztés]

  1. Blood differential test. Medline Plus. U.S. National Library of Medicine. (Hozzáférés: 2016. április 22.)
  2. (2013. május 11.) „Basophils”. ELS Online. DOI:10.1002/9780470015902.a0001120.pub3.  
  3. Textbook Of Medical Physiology, 2nd, Elsevier, 180. o. (2009. május 11.). ISBN 978-81-8147-850-4 
  4. (2010) „Distinguishing mast cell and granulocyte differentiation at the single-cell level”. Cell Stem Cell 6, 361–8. o. DOI:10.1016/j.stem.2010.02.013. PMID 20362540.  
  5. (2013. május 11.) „The history of mast cell and basophil research - some lessons learnt from the last century”. Allergy 68 (9), 1093–1101. o. DOI:10.1111/all.12197. PMID 23991682.  
  6. Voehringer D (2009. december 1.). „The role of basophils in helminth infection”. Trends Parasitol. 25 (12), 551–6. o. DOI:10.1016/j.pt.2009.09.004. PMID 19782643.  
  7. Nakanishi, Kenji (2010. december 1.). „Basophils as APC in Th2 response in allergic inflammation and parasite infection”. Current Opinion in Immunology 22 (6), 814–820. o. DOI:10.1016/j.coi.2010.10.018. PMID 21095110.  
  8. Janeway CA Jr.. Immunobiology. (electronic full text via NCBI Bookshelf), 5th, Garland Publishing (2001). ISBN 0-8153-3642-X 
  9. (2003. március 1.) „Blood basophil numbers in chronic ordinary urticaria and healthy controls: diurnal variation, influence of loratadine and prednisolone and relationship to disease activity”. Clin Exp Allergy 33 (3), 337–41. o. [2012. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1046/j.1365-2222.2003.01589.x. PMID 12614448. (Hozzáférés ideje: 2017. június 12.)  
  10. Schroeder JT (2009). „Basophils beyond effector cells of allergic inflammation”. Adv Immunol 101, 123–161. o. DOI:10.1016/S0065-2776(08)01004-3. PMID 19231594.  
  11. Heneberg, Petr (2011). „Mast cells and basophils: trojan horses of conventional lin- stem/progenitor cell isolates”. Current Pharmaceutical Design 17 (34), 3753–3771. o. DOI:10.2174/138161211798357881. PMID 22103846.  

Ez a szócikk részben vagy egészben a Basophil című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.