Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke az a jogszabályi cikk, amely az Európai Unióból való kilépést szabályozza a maastrichti szerződésben.

Ennek a cikknek az alkalmazásával folyik az Egyesült Királyság kilépése az Unióból, a „Brexit”, amelynek folyamata hivatalosan 2017. március 29-én indult el a cikk alapján.[1]

Ez az első és mindez ideig egyetlen alkalom, hogy a cikket alkalmazni kell. A tárgyalásokra a jogszabály kétéves időhatárt szab. Ha ennyi idő alatt a tárgyalások nem vezetnek ratifikált megállapodáshoz, az EU és az elszakadó ország a továbbiakban a Kereskedelmi Világszervezet szabályait alkalmazza a tarifákról.[2]

Tartalma[szerkesztés]

A 2009. december 1-én életbe lépett lisszaboni szerződés 49A cikke volt az első jogszabály, amely leírta annak a menetét, ha egy tagállam önkéntesen elhagyná az Európai Uniót.[3] Az Európai Unió Szerződésébe ez 50. cikként került, amely ezt mondja:

„ (1) Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.

(2) A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.

(3) A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az Európai Tanácsnak, illetve a Tanácsnak a kilépő tagállamot képviselő tagja az Európai Tanács, illetve a Tanács rá vonatkozó tanácskozásain és a rá vonatkozó határozatok meghozatalában nem vesz részt.

A minősített többséget az Európai Unió működéséről szóló szerződés 238. cikke (3) bekezdése b) pontjának[4] megfelelően kell meghatározni.

(5) Amennyiben az az állam, amely kilépett az Unióból, később újra felvételét kéri, kérelmére a 49. cikkben[5] megállapított eljárást kell alkalmazni.[6]

”

A folyamat[szerkesztés]

A tagállam hivatalos bejelentése[szerkesztés]

Miután egy tagállam értesíti az Európai Tanácsot kilépési szándékáról, tárgyalások kezdődnek a szükséges teendőkről és az adott ország későbbi kapcsolatairól az EU-val. A kilépési egyezményt az Európai Tanács köti az EU nevében.

Egy brit lap, The Guardian mutatott rá egy véleménycikkben, hogy az 50. cikket csak a kilépő ország aktiválhatja és az EU számára csak akkor keletkezik tárgyalási kényszer a kilépésről, ha megkapja a formális értesítést.[7]

Az EU-ban maradó tagok számára az a következmény, hogy meg kell tárgyalniuk, miképp változik a kilépés miatt az EU költségvetése, a szavazati jogok és a politikák.[8] Ez nem vonatkozik bizonyos tengerentúli területekre.[9]

A hivatalos bejelentés után[szerkesztés]

Az EU szerződéseink hatálya a tagországra megszűnik, amint életbe lép a kilépési megállapodás, vagy ha nem sikerül megkötni, két évvel a kilépési szándék hivatalos bejelentése után. A kétéves szakasz az Európai Tanács egyöntetű döntésével a (3) bekezdés szerint meghosszabbítható. A kétéves tárgyalási periódust „naplemente időszak” (sunset period) néven is emlegetik informálisan.[10]

A tárgyalásokat a Tanács folytatja. A távozási megegyezéstől a Tanács dönt, a szavazatok minősített többségével, miután megszerezte az Európai Parlament hozzájárulását. Az elfogadáshoz a Tanácsban a megmaradó tagállamok legalább 72 százalékának támogatása szükséges, akik a teljes népesség legalább 65 százalékát képviselik.[11]

Ez a rendszer megfelelően megtárgyalt kilépést tesz lehetővé, amire a kilépés érintette ügyek összetettsége miatt szükség is van (különösen az euró miatt), ugyanakkor elismeri a tagok unilaterális jogát a kilépésre. Bármely tagállam kiléphet, saját alkotmányos követelményeivel összhangban, és a kilépésre végül akkor is sor kerül, ha nem sikerül megállapodást elérni.[3]

A megmaradó tagoknak egymás közt is meg kell tárgyalniuk a kilépés utáni helyzetet.[8]

Újrabelépés[szerkesztés]

Ha egy kilépett állam újra belépne az EU-ba, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint bármely más belépni szándékozóra.[12]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ „Article 50: Theresa May to trigger Brexit process next week”, BBC News, 2017. március 20. (Hozzáférés: 2017. március 26.) 
  2. ↑ What will Brexit mean for British trade?. Telegraph.co.uk. (Hozzáférés: 2017. április 2.)
  3. ↑ a b (2009. december 1.) „Withdrawal and Expulsion from the EU and EMU: Some Reflections” (PDF). Legal Working Paper Series, 9. o, Kiadó: European Central Bank. ISSN 1830-2696. (Hozzáférés: 2013. február 19.)  
  4. ↑ Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata, HATODIK RÉSZ - INTÉZMÉNYI ÉS PÉNZÜGYI RENDELKEZÉSEK, I. CÍM - INTÉZMÉNYI RENDELKEZÉSEK, 1. FEJEZET - AZ INTÉZMÉNYEK, 3. SZAKASZ - A TANÁCS, 238. cikk
  5. ↑ Az Európai Unióról szóló szerzodés egységes szerkezetbe foglalt változata, VI. CÍM - ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK, 49. cikk
  6. ↑ Az Európai Unióról szóló szerzodés egységes szerkezetbe foglalt változata, VI. CÍM - ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK, 50. cikk
  7. ↑ "...there seems to be no immediate legal means out of the stalemate. It is entirely up to the departing member state to trigger article 50, by issuing formal notification of intention to leave: no one, in Brussels, Berlin or Paris, can force it to. But equally, there is nothing in article 50 that obliges the EU to start talks – including the informal talks the Brexit leaders want – before formal notification has been made. "There is no mechanism to compel a state to withdraw from the European Union," said Kenneth Armstrong, professor of European law at Cambridge University. ... "The notification of article 50 is a formal act and has to be done by the British government to the European council," an EU official told Reuters."Henley, John. „Will article 50 ever be triggered?”, The Guardian , 2016. június 26. (Hozzáférés: 2016. június 26.) 
  8. ↑ a b Oliver, Tim: Europe without Britain: Assessing the Impact on the European Union of a British Withdrawal. Stiftung Wissenshaft und Politik. [2016. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 1.)
  9. ↑ Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata, HETEDIK RÉSZ - ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK, 355. cikk
  10. ↑ (2016. június 24.) „EU Referendum Results: It’s Going To Be Brexit”. The National Law Review, Kiadó: Squire Patton Boggs (US) LLP. (Hozzáférés: 2016. június 28.)  
  11. ↑ Renwick, Alan: What happens if we vote for Brexit?. The Constitution Unit Blog , 2016. január 19.
  12. ↑ Article 50(4) of Lisbon Treaty, which cites Article 49 accession process

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Article 50 of the Treaty on European Union című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Az_Európai_Unióról_szóló_szerződés_50._cikke&oldid=25751629”