Arhip Ivanovics Kuindzsi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arhip Ivanovics Kuindzsi
Kuindzsi arcképe (Vasznyecov, 1869)
Kuindzsi arcképe (Vasznyecov, 1869)
Született 1842.
Mariupol, Ukrajna
Elhunyt 1910. július 11.
Szentpétervár, Oroszország
Sírhely Smolensky Cemetery
Állampolgársága orosz
Nemzetisége görög, orosz
Foglalkozása
  • festő
  • egyetemi tanár

Автограф Куинджи.jpg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arhip Ivanovics Kuindzsi témájú médiaállományokat.

Arhip Ivanovics Kuindzsi (oroszul: Архип Иванович Куинджи) (Mariupol, Ukrajna, 1842. (?) – Szentpétervár, Oroszország, 1910. július 11.) görög (és tatár?) származású festő, a 19. századi orosz tájképfestészet eredeti tehetségű újítója.

Élete és művészi pályája[szerkesztés]

Származás, tanulóévek[szerkesztés]

A művész életéről, különösen első éveiről viszonylag kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Még születésének évét sem tudták pontosan megállapítani, többnyire az 1842-es évet tartják elfogadottnak. Kuindzsi az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol város peremén született szegény görög cipész gyermekeként. A családban tatárul is beszéltek, és nem kizárt, hogy az anya esetleg tatár lehetett. Maga a festő a görög és a tatár nyelvet is jól beszélte. A Kuindzsi név török eredetű név, jelentése aranyműves; a festő nagyapja valóban aranyműves volt.

Arhip Kuindzsi korán árván maradt, rokonoknál nevelkedett, egy ideig a városi iskolában tanult, de hamarosan munkába kellett állnia: egy helyi építőmesternél, majd egy kereskedőnél szolgált, később fényképek retusálásával foglalkozott. Már kisgyerekként szenvedélyesen rajzolgatott. Egy jóakarója tanácsára felkereste a tengerparti Feodoszijában Ajvazovszkijt, aki akkor már ünnepelt festő volt. A kamasz fiúval valószínűleg inkább csak a nagy festő tanítványa és segédje, Adolf Fessler foglalkozott, ám pályakezdésére ez is komoly hatást gyakorolt. Néhány hónappal később Kuindzsi már Odesszában volt retusőr, majd Szentpétervárra ment, hogy felvételt nyerjen a Művészeti Akadémiára.

Kétszer tett felvételi vizsgát, de hiányos tudása miatt mindkétszer sikertelenül. Végül Tatár száklya című képét az akadémia kiállításán 1868-ban elismeréssel fogadták, és engedélyt kapott, hogy az akadémia szabad hallgatója legyen. Egy ideig rendszeresen járt a foglalkozásokra, később fokozatosan elmaradt. Kuindzsi bekerült a művészek világába, megismerkedett Repinnel, Vasznyecovval, Kramszkojjal.

1872–1882[szerkesztés]

Első festményeit Ajvazovszkij romantikus tájképeinek hatása alatt festette, ezek azonban nem maradtak fenn. 1872-ben kezdődött Kuindzsi munkásságának az a felívelő, sikerekben gazdag évtizede, amelyben művészete kiteljesedett, és amelynek végén, alkotóereje teljében pályája váratlanul megtört.

A Ladoga-tónál eltöltött nyár művészi útkeresésének eredménye a Ladoga-tó (1872) és az 1873. évi kiállításon bemutatott Valaam szigetén. Kuindzsi befutott festő lett.

Ennek az időszaknak az elején csatlakozott a Vándorkiállítási Társaság (Tovariscsesztvo peredvizsnih hudozsesztvennih visztavok) művészeinek csoportjához, részt vett kiállításaikon. Az ő szociális érzékenységük, realista tendenciájuk érződik az 1872-ben készült Keresztút ős¬szel című festményen. Az esős, ködös őszi tájban gyermekét kézen fogva vezető asszony alakja, az elakadt szekér, a távolban felsejlő kunyhó képe szomorúságot áraszt. Ebbe a sorba tartozik az Elfeledett falu (1874) súlyos, komor felhők alatt megbúvó apró házaival, és különösen a következő évben kiállított A csumacki országút Mariupolban (1875). Sártengerbe süppedő fogatok végtelen sora kanyarog az esős sztyeppén; az alakok körvonalai elmosódnak a nyirkos, ködös levegőben, az egész kép a kilátástalanság érzetét kelti.

1875-ben Kuindzsi rövid nyugat-európai tanulmányutat tett. Utazása, a francia impresszionizmussal való megismerkedése valószínűleg megerősítette abban, hogy a saját útját járja. Hazatérése után szülővárosában házasságot kötött gyerekkori szerelmével, a szintén görög származású Vera Ketcserdzsi-Sapovalovával, majd Szentpétervárra utaztak és ott is telepedtek le.

Ettől kezdve Kuindzsi az orosz festészetben korábban ismeretlen utakon indult el. 1876-ban, az ötödik vándorkiállításon mutatta be Uk¬rajnai éjszaka című képét. Az árnyékos részek és a kunyhók falára ömlő éles holdfény kontrasztja különleges hangulatot sugároz. A szociális mondanivaló eltűnt, csak a nyári éjszaka hangulatának érzékletes ábrázolása dominál. A festmény az 1878. évi párizsi világkiállításon is sikert aratott.

Kuindzsi arcképe (Repin, 1877)

A Nyírfaliget (1879) még nagyobb feltűnést keltett. A képen a természet realisztikus bemutatása, a részletek aprólékos kidolgozása helyett az összbenyomás visszaadása, a fény és a színek játéka a fontos. Ezen kívül nincs semmi fölösleges, a festő leegyszerűsíti a formákat. A napsütötte réten álló fehér nyírfák újszerű ábrázolását a közönség lelkesen, de a szakma néhány képviselője elutasítással fogadta. Kuindzsi sértődötten szakított a „vándorkiállítók“ csoportjával.

1880-ban Szentpéterváron saját kiállítást rendezett. A kiállítás egyetlen festményből állt, melyet kétfelől mesterséges fény világított meg. A Holdas éj a Dnyeperen című képe oroszországi kiállításon korábban soha nem látott sikert aratott, ma is ezt tartják Kuindzsi leghíresebb művének. A magasan álló hold, a tájat elöntő sápadt fény a csend és nyugalom benyomását kelti. A holdfény a zöld tónus minden árnyalatát magában foglalja, a csillogó középső sávtól fokozatosan tompul és végül egybeolvad az éjszaka feketeségével.

A következő évben kiállított A Dnyeper reggel című képen nincs ez a csillogó dekorativitás, hanem a végtelenbe vesző folyó és a sokféle tónus alkalmazásával megfestett sztyeppi növényzet bujasága érzékelteti a reggel különleges hangulatát. 1882-ben volt még egy önálló kiállítása, amely egyben az utolsónak is bizonyult. Kuindzsi elhatározta, hogy több képet nem állít ki, és elhatározását élete végéig megtartotta. Döntését így indokolta: „A művésznek addig kell kiállításokon szerepelnie, amíg – akár az énekesnek – hangja van. Ha elcsuklik a hangja, akkor távoznia kell, nem szabad mutatkoznia, nehogy kinevessék.“

Hallgatag évek[szerkesztés]

A nyilvánosság kerülése nem jelentette azt, hogy felhagyott a munkával. Ebből a késői időszakával megemlíthetők az Elbrusz, az Este Ukrajnában (1878-1901), a Tölgyek (1900-03), a Köd a tengeren (1900-1905), a Holdas éj (1905–1908). Kuindzsi azonban nem volt elégedett ezekkel a munkáival, nem is tüntette fel rajtuk kézjegyét.

1886-ban kisebb birtokot vásárolt a Krímben, egy ideig ott élt feleségével teljes visszavonultságban. 1894-ben a megreformált szentpétervári Művészeti Akadémia tanára lett, három évvel később azonban távoznia kellett, mert jelen volt a diákok egyik tiltakozó megmozdulásán. Magántanárként folytatta a tanítást és minden módon támogatta a fiatalokat. Külföldi tanulmányutak szervezésére 1898-ban jelentős összeget ajánlott fel az akadémiának.

Amikor megtudta, hogy fiatal művészek támogatására társaságot készülnek alapítani, anyagi támogatást nyújtott, krími birtokát is odaajándékozta és megmaradt képeit végrendeletileg a társaságra hagyta. Az alapítók hálából róla nevezték szervezetüket. A Kuindzsi Társaság 1929-ig állt fenn, megszüntetésekor a tulajdonában lévő képek a leningrádi Állami Orosz Múzeum birtokába kerültek.

Festmények[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arhip Ivanovics Kuindzsi témájú médiaállományokat.
  • A.F. Dmitrenko, N.A. Fjodorova, E.V. Kuznyecova, O.F. Petrova: Az orosz művészet mesterei (133–137. oldal)
    Gondolat–Raduga Kiadó, Budapest–Moszkva, 1985 (Ford. Dalos György) ISBN 9632806603