Aki másnak vermet ás, maga esik bele

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az Aki másnak vermet ás, maga esik bele egy magyar nyelvű közmondás, amely értelmezése szerint azt jelenti, hogy aki másnak rosszat akar, az maga jár pórul.[1] A műfaji meghatározása szerint a közmondások csoportjába tartozó mondat nyelvváltozati besorolása alapján köznyelvinek számít. Előfordulási gyakoriságának szempontjából gyakorinak számít. A közmondás általában figyelmeztetésként, valamint figyelemfelhívásként hangzik el, ezen kívül szembesít az esetleges következményekkel is.[1] O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások címet viselő szótára szerint a közmondás értelmezése: „aki másnak akar bajt szerezni, ezzel gyakran épp magát keveri bajba”.[2]

Története és előfordulásai[szerkesztés]

A mondás bibliai eredetű, az Ószövetségi Prédikátor könyvében olvasható, hogy „Aki vermet ás, beleesik abba, és aki lerontja a kőkerítést, azt megmarja a kígyó.”[3]

A napjainkban is igen elterjedt mondás minden bizonnyal a legkorábbi magyar közmondások közé sorolható, ugyanis már Baranyai Decsi János (1560–1601) 1598-ban megjelent Adagiorvm Graeco Latino Vngaricorvm Chiliades quinque, ex. Des. Erasmo, Hadriano Iunio, Ioanne Alexandro, Cognato Gilberto … excerptae címet viselő bártfai kiadású művében is előfordul, amely a legelső magyar nyelvű szólásokat és közmondásokat tartalmazó gyűjtemény. A kiadványban a mondás a „Másnak áss vermet, s őmaga esik belé” formájában található meg.[1][4] Kis Viczay Péter 1713-ban szintén Bártfán megjelentetett Selectiora adagia Latino-Hungarica in Gratia & Usum Scholasticae Juventutis Collecta et in Alphabeti Seriem concinnata című szótárában a közmondás három alakban is előfordul. Ez a kiadvány a „Másnak vermet ásván magunk esénk belé”,[5] a „Ki vermet ás másnak maga esik belé”,[6] valamint a „Ki vermet ás maga esik belé”[7] változatok találhatóak meg.[1] Kovács Pálnak Magyar példa, és Köz Mondási című 1794-ben Győrben megjelentetett művében is megtalálható, ez a munka a közmondásnak az „A’ ki másnak vermet ás, maga esik belé” alakját tartalmazza.[1][8]

Dugonics András (1740–1818) piarista szerzetes és író Magyar Példa Beszédek és Jeles Mondások címet viselő gyűjteményében is közli ezt a közmondást, A’ ki másnak vermet ás, maga esik belé formában. A mondat a munka első kötetében lelhető fel, a huszadik szakban, az Illendőknél. A közmondáshoz Dugonics jegyzetként egy rövid történetet is mellékelt, amely hozzá kapcsolódik. A jegyzetben a szerző ezt írja: „Ezt tapasztalta a’ szerencsétlen róka, mely hogy a’ madár husbúl egyszer édesdeden ehessék, magára úgy csalta a’ madarakat, hogy magát egészszen sárba keverte, szemeit is bé hunván, mint a’ dögöt a’ térre el terítette. Meg szaglotta azomban őtet a’ Júhász kutya, reá toppant, el is szaggatta”.[9] A közmondás Erdélyi János Magyar közmondások könyve cím alatt megjelent munkájában is fellelhető. Az 1851-ben Pesten kiadott műben a mondat „Ki másnak vermet ás, maga esik belé” formája szerepel.[1][10]

„Boldog Nógrád vármegyeiek! A rozsdát kiheverték, a kolerából kigázoltak, megyei kölcsönnel betömték az éhség száját, király őfelségét szépen felköszöntötték a jubileumán, a krachba beleszoktak, amit a Mikulás hozott, a rendjeleket egész flegmával zsebre tették, – (denique valami jót mégis hozott a kolera: hiába írtam ellene cikket) – és most szinte látom, milyen kedélyesen filkóznak »Laci« felügyelete alatt a kaszinóban, és még az a félelem sem borzongatja őket, hogy mikor sötétében lefelé ballagnak lépcsőkön, a Deutsch szögletén ott lesi őket Szlávy, hogy valamelyiket elfoghassa financiernek. No, de most már hála istennek, a pestieknek sem kell ettől félni. A válság véget ért. Szegény Szlávyn megesett a közmondás: »Aki másnak vermet ás, maga esik bele.«” – Mikszáth Kálmán: Visszaemlékezések az otthoniakra, 1873[11]
„Banális dolog, felnőtt, intelligens emberhez nem illő: közmondásokat használni, de ez alkalommal muszáj örömmel lármáznunk a régi öreg közmondással: aki másnak vermet ás, maga esik bele. A nemzeti párt, agráriusok s ugronisták a N. Fr. Pr. egy budapesti leveléből megragadták az alkalmat, hogy Bánffy Dezsőn még egyet üssenek, s öblös hangon ordították szét, hogy Bánffy el akarta adni a hazát, s azt is kivitték, hogy a „Sárga földig”, vagy milyen című budapesti asztaltársaság vád alá helyezési kérvényt adtak be Bánffy és minisztertársai ellen nagy komikusan a parlamenthez.” – Ady Endre: A verem. Nagyváradi Napló, IV. évf. (1901. aug. 28.)[12]
1. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Aki másnak valami kellemetlenséget csinál, neki van belőle baja. Például ha valakiről bebizonyítom, hogy azt a sok pénzt, ami van neki, sikkasztotta, és neki ezzel kellemetlenséget csinálok, nekem van belőle bajom, mert akkor ő nem ad nekem abból a pénzből. Fordítva viszont: aki magának vermet ás, más esik bele, például ha én elcsábítok egy leányt, más veszi el feleségül.” – Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon, 1912

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f Szemerkényi 2009, 1435. o.
  2. O. Nagy 1985, 807. o.
  3. Prédikátor 10:8
  4. Baranyai Decsi 1598, 3.9.9.1.
  5. Kis Viczay 1713, 68. o.
  6. Kis Viczay 1713, 229. o.
  7. Kis Viczay 1713, 327. o.
  8. Kovács 1794, 31. o.
  9. Dugonics 1820, 289. o.
  10. Erdélyi 1851, 410. o.
  11. Mikszáth 1964, 52–53. o.
  12. Ady 2000, 259. cikk.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]