Ugrás a tartalomhoz

A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr!

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr!
(Les Charlots en folie – À Nous Quatre, Cardinal!)
1974-es francia film
RendezőAndré Hunebelle
ProducerBernard Artigues
AlapműA három testőr
Műfaj
  • filmvígjáték
  • filmparódia
  • swashbuckler film
  • regény alapján készült film
ForgatókönyvíróJean Halain
FőszerepbenLes Charlots
ZeneLes Charlots
OperatőrClaude Robin
VágóPierre Gillette
JelmeztervezőSylvie Poulet
DíszlettervezőMax Douy
Gyártás
GyártóLes Films Christian Fechner
Ország Franciaország
Nyelvfrancia
Játékidő105 perc
Forgalmazás
Forgalmazómagyar MOKÉP (mozi)
magyar Intersonic (DVD)
Bemutatófrancia 1974. augusztus 30.
magyar 1975. június 12.
Kronológia
ElőzőA négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk bíboros úr!
További információk
SablonWikidataSegítség

A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr! 1974-ben készült színes, francia filmvígjáték. Eredeti címe: Les Charlots en folie – À Nous Quatre, Cardinal! A produkció Id. Alexandre Dumas A három testőr című 1844-ben megjelent kalandregényének szabad feldolgozása, amely a négy szolga (Planchet, Grimaud, Mousqueton és Bazin) szemszögén át mutatja be a legendás hősök kalandjait. A főszerepeket a Les Charlots zenés-komikus együttes tagjai (Gérard Rinaldi, Gérard Filipelli, Jean Sarrus, Jean-Guy Fechner) játszották. A film előzménye: A négy muskétás, avagy a lepel lehull.

A cselekmény

[szerkesztés]
Alább a cselekmény részletei következnek!
A szolgákkal angol nyelven közlik halálos ítéletüket (Gérard Filipelli, Jean Sarrus, Jean-Guy Fechner, Gérard Rinaldi)

Planchet, Grimaud és Bazin alaposan túljártak a király, a bíboros és Joseph atya eszén, és sikerült megszöktetniük a Bastille-ból barátjukat, Mousquetont, és gazdáikat, a legendás 4 testőrt, d’Artagnant, Athost, Porthost és Aramist. Egy kis kunyhóban rejtőztek el, ahol Constance is menedéket talált. Mindenki képességeinek megfelelő munkával járult hozzá az erdei idillhez, miközben Constance és d’Artagnan románca kezdett kiteljesedni. Ezalatt a Louvre-ban Bazin és Mousqueton odaadóan szolgálták a királynét, természetesen nőnek öltözve. A fenséges asszony nehéz helyzetbe került, mikor a király azzal a kéréssel állt elő, hogy a hamarosan megrendezendő bálon a királyné a gyönyörű nyakékével jelenjen meg. Az ékszert azonban Buckingham herceg magával vitte Londonba szerelmi zálogként. Nincs más megoldás, mint visszahozni a nyakéket Angliából. A királyné a hódolójának írt levélben azt kérte, hogy a férfi adja át az ékszert az ezzel az üzenettel érkező testőröknek. Igenám, de a bíboros kémnője, a szépséges Milady is útra kelt Angliába, hogy egy hamis levél segítségével megszerezze a nyakéket. A calais-i kikötő fogadójában egy tipikusan női trükkel sikerült egy időre kivonnia a forgalomból a testőröket, és elsőként lépett brit földre.

A király és a királyné (Daniel Ceccaldi és Catherine Jourdan)

Közben Calais-ben a szolgák bosszankodva tapasztalták, hogy a Milady ágya alól előkerült majdnem teljesen meztelen, elkábított gazdáikba képtelenség életet verni. Nem volt mit tenni, magukra öltötték a testőrök ruháit, és helyettük ők keltek át Angliába. A Milady azonban megelőzte őket, a szolgák pedig hiába próbálták megmagyarázni a helyzetet. Buckingham a Towerbe küldte őket, és elrendelte a kivégzésüket. A nyakéket viszont a Miladynek se tudta rögtön átadni, mivel titkos szekrénykéjének kulcsát az inasa őrizte, aki víkendre ment. A Miladyvel közösen elköltött vacsora közben a nosztalgiázó herceg felidézte legutóbbi párizsi utazásának emlékeit. Alkoholtól elbódult fejében lassan mégis összeállt a kép: a 4 álruhás szolga tényleg igazat mondott, és a Milady hazudik. Buckingham az utolsó pillanatban érkezett, hogy megakadályozza a szolgák felakasztását. Egy dobozban át is adja nekik a gyémánt nyakéket. A visszafelé vezető úton a hajó viharba került, ami lehetőséget adott a Miladynek arra, hogy fondorlatos csellel kicserélje a nyakékes ládikát rejtő csomagot egy másik dobozra. Calais-ben a szolgák a jól végzett munka örömével adták át gazdáiknak a dobozt, ám az üres volt. A testőrök szerencsére észrevették Rochefort grófot és gárdistáit. Tudták, hogy őket kell üldözőbe venni, ha vissza akarják szerezni az ékszert. A szokásos csetepaték után sikerrel is jártak, ám mire Párizsba értek, a bál már megkezdődött, a királyné pedig a gyémánt nyakék nélkül indult el a bálterembe…

Érdekességek

[szerkesztés]
  • A La Ballade de Constance című betétdalt Josephine Chaplin és a Les Charlots közösen énekelte.
  • A Szovjetunióban a filmet 75 percesre rövidítve mutatták be.

Magyar kritikai visszhang

[szerkesztés]

„A történet éppen hogy csak nagy vonalakban követi nyomon a regényt, s ez érthető: az új főszereplőknek más a működési terepük, az eseményekhez ők valahonnan a háttérből, olykor teljesen fonák helyzetből közelítenek. Érvényesülésüknek legfontosabb előfeltétele, hogy gazdáik csaknem reménytelen helyzetekbe kerüljenek. Nos, ez a sok ellenség, köztük a Bíboros és a Milady intrikái folytán gyakran bekövetkezik. És ekkor lépnek akcióba a szolgák. Méghozzá cseppet sem hagyományos fegyverekkel, hanem mindazzal a holmival, ami a kezükbe akad.”
(Sas György kritikája. Film Színház Muzsika 1975/24, 1975. június 14., 8. oldal)

Főszereplők

[szerkesztés]
  • Gérard Rinaldi (Planchet)
  • Gérard Filipelli (Mousqueton)
  • Jean Sarrus (Bazin)
  • Jean-Guy Fechner (Grimaud)
  • Josephine Chaplin (Constance)
  • Daniel Ceccaldi (XIII. Lajos király)
  • Paul Préboist (Joseph atya)
  • Bernard Haller (Richelieu bíboros / Buckingham herceg)
  • Karin Petersen (Milady)
  • Catherine Jourdan (a királyné)
  • Jacques Seiler (Rochefort)
  • Jean Valmont (D'Artagnan)
  • Yvan Tanguy (Athos)
  • Gib Grossac (Porthos)
  • Georges Mansart (Aramis)
  • Jean-Marie Proslier (a calais-i fogadós)
  • Bernard La Jarrige (fogadós)

További információk

[szerkesztés]