11 116-os mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
11 116-os összekötő út
Úttípus Összekötő út
Hossza5 km
Ország Magyarország
Mérnökségek Magyar Közút Kht.
Az út eleje Visegrád 11 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Visegrád

A 11 116-os számú mellékút egy öt számjegyű mellékút Pest megyében, a Dunakanyar és a Visegrádi-hegység egyik legnépszerűbb turisztikai célterületén.

Nyomvonal[szerkesztés]

A 11-es főútból ágazik ki annak 42,800-as kilométer-szelvénye közelében, Visegrád központjában. Első, majdnem két kilométeres szakasza az Apátkúti-patak völgyében halad, majd körülbelül 1,8 kilométer után elválik attól és éles kanyarral keleti irányba fordul. Az út ettől kezdve mindvégig a Panoráma út nevet viseli, és egyúttal szerpentin jelleget ölt. Nagyjából 5 kilométer után éri el a fellegvár bejáratánál létesített, nagy kiterjedésű parkolót, majd továbbhaladva a Silvanus Hotel parkolóját. A Panoráma út onnan még tovább halad – ugyancsak teljesen szerpentines jelleggel, bár alapvetően észak-északnyugati irányt követve – sőt, visszaér a 11-esre, de a kira.gov.hu szerint ezen a szakaszon már nem számozódik tovább országos közútként.

Források[szerkesztés]

  • kira.gov.hu, lekérdezés dátuma: 2019. április 2.

Jegyzetek[szerkesztés]