Óriás repülőerszényes
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Sebezhető       iucn2.3 | ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Petauroides volans (Kerr, 1792) | ||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||
 | ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Óriás repülőerszényes témájú rendszertani információt.
 A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás repülőerszényes témájú kategóriát.
|
Az óriás repülőerszényes (Petauroides volans) a Diprotodontia rendjéhez, ezen belül a gyűrűsfarkú erszényesek (Pseudocheiridae) családjához tartozó Petauroides nem egyetlen faja.
Elterjedés, élőhelye
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Kelet-Ausztrália eukaliptuszerdeiben honos. Queensland, Új-Dél-Wales és Victoria államokban fordul elő.
Alfajai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Petauroides volans volans
- Petauroides volans minor
Megjelenése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Testhossza 35-48 centiméter, farokhossza 45–60 cm, testtömege 900-1700 gramm. A legnagyobb erszényes, amely siklásra képes.
Két színváltozata ismert: az egyik bundájú a szénfeketétől a szürkéig változhat és barnás árnyalatú, a másik világosszürke vagy vörös foltos. Hosszú, szőrös farka nem működik fogófarokként. Jellegzetes bélyege nagy fülei.
A könyöke és a hátulsó végtagok között feszülő bőrredő az erszényes mókusfajokkal szemben nem a külső ujjakon tapad meg, így alakja a levegőben való siklás közben inkább háromszögre emlékeztet.
Életmódja
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Erdőlakó erszényes, könyöke és hátsó lábai között kifeszíthető, szőrös repülőhártyájával 100 m távolságra képes siklani egyik fától a másikig. Eukaliptuszok leveleivel táplálkozik, melyeket hosszú vakbele segítségével emészt meg. Sohasem iszik és nem jön a talajra. Éjszakai életmódú, nagy szeme és füle előre tekint, segítve a térbeli látást és hallást, ami a távolságok pontos felmérése miatt fontos számára. Széttárt végtagokkal siklik az eukaliptuszfák között. A bőrhártya ekkor úgy feszül ki, mint egy ejtőernyő, és ennek segitségével könnyedén átsiklik a másik fára[1]
Ellenségei a dingó, valamint a betelepített vörös róka, melyek akkor tudják elkapni, ha véletlenül a talajra száll le. Fő természetes ellensége a nagy héjabagoly (Ninox strennua), mely siklórepülés közben is el tudja kapni.
Szaporodása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A párok közös faodút használnak. Az utódok öt hónapig laknak anyjuk erszényében, majd két hónapig a közös fészekben és anyjuk hátán tartózkodnak. Tíz hónap múlva a hím utódokat apjuk elűzi a fészekből, a nőstény kölykök még egy évig anyjukkal maradnak.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Határozó könyvek: Juliet Clutton-Brock: Emlősök
- "A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján". IUCN. Hozzáférés: 20101106.
{{cite web}}: Check date values in:|accessdate=(súgó)
Külső hivatkozások
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Whitfield, Philip. Nagy, Márta: Állatvilág : Scolar kalauz gyerekeknek. 2000. ISBN 963-9193-39-9 Hozzáférés: 2021. augusztus 17.
