Diego Velázquez

Fájl:Diego Velázquez -DiegoVelázquezhu.jpg

Diego Velázquez, önarckép 1630

Fájl:Diego Velázquez -DiegoVelázquezhu2.jpg

Diego Velázquez, önarckép 1643

Diego Rodriguez de Silva y Velázquez (Sevilla, 1599. június 6. – Madrid, 1660. augusztus 6.) spanyol festő.

Tanulóévek

Francisco Herrera el Viejo, majd Francisco Pacheco tanítványa (és utóbb veje). Első, sevillai korszakát népies genreképek (bodegones) jellemzik, amelyek festési módja, sötét árnyékaikkal, a megvilágítás erős ellentéteivel, a népies tipusok éles jellemzésével, a csendéletszerű részletek szeretetével közvetve Caravaggióra megy vissza. E máris erős realizmussal és hatalmas festői tudással kitüntetett csoport mesterművei: A vén szakácsnő (Richmond, Cook-gyűjtemény), A vízhordó (London, Apsley House), Étkező parasztok (Budapest, Szépművészeti Muzeum).

Madridi évek

1622-ben látogat el először Madridba, amelynek műkincsei főleg Tiziano művei nagy hatást gyakorolnak rá, a következő évben pedig IV. Fülöp király szolgálatába szegődik. Ekkor kezdődik élete végéig tartó képmásfestő tevékenysége, amely a királyi családról, az udvarhoz tartozókról, a spanyol szellemi arisztokráciáról páratlan arcképcsarnokot eredményezett. Spanyol tradíciókból kiindulva, de Tiziano, majd Rubens hatása alatt is V. fejlődése a képmások e végtelen sorában tükröződik vissza, míg időnként egy-egy más tárgyú festménye jelzi a megtett utat. Az első képmások még kissé súlyosak. Erős plasztika, mély árnyékok uralkodnak bennük és a Bacchus és az ivók (Los Borrachos) híres képe is (Madrid, Prado) a fiatalkori zsánerképek pompás továbbfejlesztését jelenti.

Római út

1629-31-ig Rómában tartózkodik. Itt festi meg Vulcanus műhelye c. képét (Prado), amely rendkívüli festői finomodásról tanúskodik, itt keletkezik 2 tájképi tanulmánya (u. o. ), amely a maga fénytől áthatott frissességével egészen új törekvésekről ad számot.

újra Madrid

Hazatérése után két évtizeden át ki nem mozdul Madridból. Az ekkor keletkezett képmások hosszú sorából kiemelkednek III. Fülöp, Ferdinánd bíbornok-infáns és a kis Don Baltasar infáns vadászképei, a király, a kis infáns és Olivarez herceg lovasképei, a királyi udvarhoz tartozó hölgyek, törpék, komédiások, udvari bolondok képei (túlnyomó részt a Pradóban). Hatalmas léptekkel halad festői fejlődése. Az alakok mind tökéletesebben olvadnak egybe a szabad térrel, a plasztikai mintázás mindinkább elenyészik és szines benyomás visszaadásának ad helyet. Fejedelmi alakjai felülmúlhatatlanul komolyak, előkelők a maguk szenvtelenségében, a törpék stb. képeit rendíthetetlen tárgyilagosság jellemzi. E kornak nagy, reprezentativ alkotása a Breda átadását ábrázoló hatalmas kép (1639-41, Prado, a kép ekonomiájában nagy szerepet játszó lándzsákról Las Lanzas-nak nevezve) – V. második olaszországi tartózkodása az 1549-51 évekre esik. Rómában festi meg X. Ince pápa képmását (Róma, Doria-képtár), amely a színfoltok szabad felrakásával, a minden rikító eszközt kerülő jellemzés mélységével a képmásfestés legnagyszerűbb remekei közé tartozik. V. utolsó évtizede a tökéletesség legmagasabb fokának elérését jelzi. Képmásai – kivált gyermek-képmások, csodálatosan gazdag ruhákban – a festői tudás netovábbjai.

Utolsó nagy korszaka

Művei mind színesebbekké, szabadabbakká, festőiebbekké válnak. Két nagy festmény jelzi V. utolsó korszakát: A szőnyegszövő nők (Las Hilanderas) és Az udvarhölgyek (Las Meninas, l. a képmellékletet), mindakettő a Pradóban. Itt is, ott is, a belső térben elhelyezett alakoknak a környezettel való tökéletes együtthatása a fény érvényre juttatásának varázsa a legtökéletesebb festőmesterség diadala. V., a fejedelmek festője, a festők fejedelme. Igazi jelentőségét a XIX. sz. 2-ik felében ismerték fel, midőn a természet tisztán festői ábrázolására irányuló törekvések (impresszionizmus) rokonok voltak az övéivel és az ő művészetéből indultak ki (Manet). V. dicsősége felülmulta az akadémikus festés korában bálványozott Murillóét. V. művészetén és művészettörténeti jelentőségén mitsem változtat, ha a modern művészi törekvések továbbfejlődésével a spanyol festészet történetének más nagy alakjai léptek előtérbe: Goya vagy El Greco.

Lásd még

• en.wikipedia Velázquez cikk
• Nagypéntek
• Arakhné
• Luis de Góngora y Argote
• Mária Anna spanyol infánsnő
• Mária Anna spanyol királyné
• Barokk

Bibliográfia

• V. ö. Stirling, V. and his works (London, 1855); Curtis,
• V. and Murillo (London és New-York 1883);
• Justi klasszikus műve: Diego V. und sein Jahrhundert (Bonn, 1888, 2. kiad. 1903);
• Stevenson, The Art of V. (London, 1895);
• Beruete, V. (Párizs, 1898);
• Lafond (Paris, 1906); Baldry, V. (New-York, 1908);
• Calvert és Hartley, V. (London, 1908);
• Gensel, V. (2. kiad. Berlin, 1908).

Külső hivatkozások

• Diego Velázquez festményei - TerminArtors.com

A Wikimédia Commons tartalmaz Diego Velázquez témájú médiaállományokat.