„Iványi-Grünwald Béla” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a zsidó egyértelműsítés |
Lynu (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 14. sor: | 14. sor: | ||
Röviddel azután, hogy megtudta, a [[bécsi döntés]] visszaadta Nagybányát [[Magyarország]]nak, halt meg szívrohamban. |
Röviddel azután, hogy megtudta, a [[bécsi döntés]] visszaadta Nagybányát [[Magyarország]]nak, halt meg szívrohamban. |
||
==Külső hivatkozások== |
|||
*[http://www.terminartors.com/painterdetailed?ID=733 Iványi-Grünwald Béla festményei - TerminArtors.com] |
|||
[[Kategória:Magyar festők]] |
[[Kategória:Magyar festők]] |
||
A lap 2007. október 5., 16:21-kori változata
Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867. május 6. – Budapest, 1940. szeptember 24.) magyar festő.
Élete
A Somogy megyei Som határában levő Darázs-pusztán született. Apja, Grünwald Sámuel nagybérlő volt, aki addig maradt egy adott helyen, míg a szerződése odakötötte, anyja Morvai Mária. Itt járt az elemi iskola alsó osztályaiba. A középiskola alsó osztályait Székesfehérváron végezte, majd Budapestre került, s ott a művészeti szakközépiskola elődjébe, a Mintarajz-iskolába íratták szülei.
A Mintarajz-iskolában Székely Bertalan növendéke volt. Ennek elvégzése után Münchenben és a párizsi Julian Akadémián tanult. 1892-ben Ferenczy Károllyal együtt visszatért Münchenbe, ahol Hollósy Simon tanítványa lett. 1893-ban festette a Nihilisták sorsot húznak c. nagy feltűnést keltő realista festményét, mely ma a Déri Múzeumban van. 1894-ben Egyiptomban járt.
A nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt. Nagybányán vallást váltott (eredetileg zsidó), ami kiváltotta családja rosszallását. Nevéhez ekkor adta az Iványi nevet, amely a mai Győr-Moson-Sopron megyei Iván régies alakja. Nagybányán találta meg élete párját Bilitz Irén személyében. 1896-tól Nagybányán a realista tájak és jelenetek egész sorát festette (Holdfelkelte, Völgyben, Tavaszi kirándulás). Mint a nagybányai iskola egyik alapító tagja, az iskola céljainak propagálója is volt.
1904-ben Rómában töltött egy évet a Fraknói-díj elnyerése után. Hazatérte után gyűjteményes kiállítást rendezett. 1906-tól stílusa megváltozott, dekoratív, stilizáló, szecessziós kísérletei váltották fel a realista plein air törekvéseket. 1907-ben a kecskeméti művésztelep vezetője lett, itt festett allegorikus kompozíciói közül jelentős a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő műve (1912) és a Tavasz ébredése (1913), amely nagy aranyérmet kapott. Az I. világháború után a Balatonnál az alföldi festők stílusával rokon, egyszerű kivitelezésű, valósághű tájképeket festett.
Művészetét, 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.
Röviddel azután, hogy megtudta, a bécsi döntés visszaadta Nagybányát Magyarországnak, halt meg szívrohamban.