Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Miután megkapta a PhD-t, 1922-ben Väisälä csatlakozott a Turku Egyetem Geodéziai Intézetének karához (1925), és csillagászként és földmérőként dolgozott. Elvégezte a Föld mágneses felmérését, és feltalálta a fényinterferencia-rendszert hosszú (100 méteres nagyságrendű) utak mérésére. Geodéziai felmérések alapvonalaként való használatra (1927). Pályája későbbi szakaszában Väisälä a meteorológia felé fordult, és többek között egy új rádióirány-meghatározási módszert dolgozott ki (1951). 1952-ben segített megalapítani a Turku Egyetem Csillagászati Obszervatóriumát,[6] és haláláig igazgatója volt. Väisälä 1954-ben megkapta a Finn Tudományos és Irodalmi Akadémia tiszteleti díját.
Yrjö Väisälä laboratóriumi naplója. A szöveg 1929-ben íródott. Az itt látható oldalakon Väisälä leírja az „új távcső a fényképezéshez” elvét. Väisälä soha nem publikálta ezt a koncepciót, és néhány évvel később az észt Bernhard Schmidt feltalálta ugyanazt a konstrukciót, amelyet ma Schmidt kameraként ismernek
Az 1920-as és 1930-as években Finnország végezte az első precíziós háromszögelési láncméréseket, és a nagy távolságú csúcsok létrehozásához Väisälä professzor azt javasolta, hogy 5-10 kilométeres (16 000-33 000 láb) magasságú léggömbökön vagy néhány nagy tűzijátékon használjanak vakulámpákat. Az ötlet az volt, hogy megmérjék a vaku pontos helyzetét a háttérben lévő csillagokhoz képest, és az egyik kamera helyének precíz ismeretében egy másik kamera pontos helyét határozzák meg. Ehhez a rendelkezésre állónál jobb széles látószögű kamerákra volt szükség, ezért elvetették. Később Väisälä professzor kifejlesztett egy módszert az optikai hosszreferencia megszorzására fehér fény interferometriával, hogy pontosan meghatározhassa a háromszögelési láncokban használt alapvonalak hosszát. Számos ilyen alapvonalat hoztak létre Finnországban a második nagy pontosságú háromszögelési kampányhoz az 1950-es és 1960-as években. Később a GPS ezeket a módszereket nagyrészt elavulttá tette. A Väisälä által létrehozott Nummela Standard Baseline-t továbbra is a nummelai Finn Geodéziai Intézet tartja karban más távolságmérő műszerek kalibrálására. Väisälä professzor kiváló eszközöket fejlesztett ki a Föld forgástengelyének helyzetének mérésére az úgynevezett zenitteleszkópok építésével, és az 1960-as években a Tuorla Obszervatórium az északi-sark-pozíció-követési mérések élén állt. Az 1980-as években a rádiócsillagászat képes volt felváltani a Föld forgásának nyomon követését azáltal, hogy a dolgokat a kvazárok "nem mozgó hátterére" utalta. Ezekhez a Zenith teleszkópokhoz Väisälä professzor végezte az egyik első kísérletet folyékony higanytükrök készítésére. (Egy ilyen tükörnek rendkívül egyenletes forgási sebességre van szüksége, amelyet az 1990-es évek végén értek el.)
Az általa épített nagy Schmidt-Väisälä távcsövet a Turkui Egyetemen használták kisbolygók és üstökösök kutatására. Kutatócsoportja 7 üstököst és 807 aszteroidát fedezett fel.
Ehhez a meglehetősen masszív fényképészeti felmérési munkához Väisälä professzor kidolgozott egy protokollt is, amely szerint két expozíciót készít ugyanarra a lemezre 2-3 órás különbséggel, és ezeket a képeket kissé eltolja. A háttértől eltérő pontpárok mozgóak voltak, és megérdemelték az utófotókat. Ez a módszer a felére csökkentette a filmfogyasztást a "pislogás összehasonlítás" módszeréhez képest, ahol a lemezek egyszeri expozíciót kapnak, és összehasonlítják az első és a második expozíció gyors megjelenítésével az emberi kezelő előtt. (Pl. a Plútó megtalálásához a pislogás-összehasonlítást használták.)
A Kisbolygó Központ Yrjö Väisälä nevéhez fűződik 128 kisbolygó felfedezése 1935 és 1944 között. Születésnapos személyes barátai nevével szokta elnevezni őket. Egyikük Matti Herman Palomaa professzor volt, akiről az 1548 Palomaa nevű aszteroidát nevezték el. Emiatt a kaliforniai Palomar-hegyi obszervatóriumban soha nem viselték a nevét – az aszteroidák elnevezésére vonatkozó szabályok szerint a neveknek egynél több betűvel kell különbözniük egymástól.
A kisebb bolygókon kívül 3 üstököst is felfedezett. Az 1944-ben és 1945-ben megfigyelt C/1944 H1 parabolikus üstökös, valamint a két rövid periódusú üstökös, a 40P/Väisälä, a Jupiter családba tartozó üstökös és a C/1942 EA, egy Halley-típusú és földközeli üstökös. Liisi Otermával együtt felfedezte a Jupiter családhoz tartozó 139P/Väisälä–Oterma üstököst, amelyet először aszteroidának minősítettek, és az "1939 TN" ideiglenes elnevezést kapta.
Az épülethez 1976-ban emléktábla csatolt. A szöveg a következő: "E helyen voltak Väisälä tudós testvérei, Vilho, Yrjö és Kalle, 1904–1919-ben otthonuk. A Joensuu Líceum volt diákjai"
Egy 20. század eleji faház Joensuuban a Sepänkatu és a Papinkatu utca sarkán. Az épület 1904–1919-ben a Väisälä testvérek otthona volt
Ez a szócikk részben vagy egészben a Yrjö Väisälä című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Az épülethez 1976-ban emléktábla csatolt. A szöveg a következő: "E helyen voltak Väisälä tudós testvérei, Vilho, Yrjö és Kalle, 1904–1919-ben otthonuk. A Joensuu Líceum volt diákjai"
Egy 20. század eleji faház Joensuuban a Sepänkatu és a Papinkatu utca sarkán. Az épület 1904–1919-ben a Väisälä testvérek otthona volt
.jpg)
