Weston-elem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Weston-elem (más néven a kadmiumelem) a galvánelemek különleges típusa, ún. normálelem.

A név eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezt a galvánelemet Edward Weston (1850. május 9. – 1936. augusztus 20.) angol vegyész találta fel 1893-ban.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Weston-elem

A pozitív elektródja vegytiszta higany, amely fölött higany(I)-szulfát paszta van. Ennek a rétegnek a szerepe a higany helyváltoztatásának megakadályozása. Az elem negatív sarka kadmium-amalgám. Az elem elektrolitja vegytiszta kadmium-szulfátnak desztillált vizes telített oldata. Az elemben mindig kell felesleges mennyiségű kadmium-szulfát kristálynak lennie, főleg a negatív sarkon. Csatlakozásai az üvegedénybe beforrasztott két platina huzal. Megfelelő gondossággal, szigorúan ügyelve a kémiai és fizikai előírások betartására, az anyagok vegyi összetételére, a szilárd alkotók szemcsenagyságára, a felhasznált üveg kémiai jellemzőire, tetszőleges számban lehet reprodukálni. Az így elkészített normálelemek hosszú ideig (évtizedekig) változatlan feszültségűek, és nagyságrendileg száz így elkészített elem feszültsége az átlaguktól legfeljebb ±10 µV-tal tér el.

Tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elemnek meghatározott a feszültsége, (elektromotoros ereje) és ez a hőmérséklettel csak kevéssé változik. A változást az 1910-ben Chicagóban tartott kongresszuson állapították meg, és ez még ma is érvényesnek tekinthető

A feszültség-hőmérséklet összefüggése
Abszolút volt Hőmérséklet °C
1,01902 +4 °C
1,01895 +10 °C
1,01883 +15 °C
1,01865 +20 °C
1,01842 +25 °C
1,01816 +30 °C
1,01786 +35 °C[1]

A Weston elem feszültsége akkor lehet jól ismert, ha egész terjedelmében ±0,01 °C-on belül azonos a hőmérséklete, ami állandó hőmérsékletű térben is csak 3-4 óra alatt érhető el.

Terhelhetősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mérés közben a Weston-elemet csak igen kis árammal szabad terhelni. Műszaki használatban ez nem lehet több, mint 20 µA, alapvető mérések során pedig ez ne lépje túl az 5 µA-t.

Belső ellenállása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A belső ellenállása nagy. 20 °C-on 100 Ω és 1000 Ω között van.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Karsa Béla:Villamos mérőműszerek és mérések (Műszaki Könyvkiadó 1962)
  • Karsa Béla:Villamos mérőműszerek és mérések (Műszaki Könyvkiadó 1962)