Víznyelő
A víznyelő (egyéb nevein: ravaszlyuk ,[1] bujtató, zsomboly [2]) a felszíni karsztjelenségek egyik fajtája. Víznyelőnek nevezzük azokat a karsztos nyílásokat, amelyeken a felszínen időszakosan vagy állandóan folyó víz a kőzet belsejébe kerül. A töbörrel (dolina) ellentétben ennek az alján mindig víznyelő rés; alatta gyakran üreg vagy barlang van.[2]
A vízzáró kőzetekre eső víz jelentős része a felszínen folyik el. Ha ez a víz fedetlen karsztos területre érkezik, ott a kőzet repedéseit tágítva (oldva, illetve koptatva) jut le a nyugalmi karsztvízszintig, és úgy áramlik tovább valamelyik, a vízrendszert megcsapoló forrás felé, ezért a fedett és a nyílt karszt határán különösen gyakoriak a víznyelők. Víznyelők nemcsak a vízzáró és a karsztos kőzet határához közel alakulnak ki, hanem a nyílt karsztos területek belsejében is.
A víznyelő általában kisebb bemélyedés egy néhány tucat – néhány száz méter átmérőjű negatív karsztforma (töbör, dolina) alján, amiben néha kisebb vízmosás is fut a nyelőszájig. Maga a nyelő gyakran nem is látható az összehalmozódott növénymaradványok miatt.
A hóolvadás idején a még fagyott talaj vízzáró, ezért a teljesen karsztos felszínen is lehetnek időszakos vízfolyások.
A víznyelőket elzárhatja a behordott anyag – főleg akkor, ha a bejutó vízmennyiség kevesebb lesz a vízgyűjtő terület vagy a csapadék csökkenése miatt. Nyílását így sokszor növényzet rejti. Az ismét csapadékosabbá váló éghajlat hatására a nyelő újraéledhet.
Magyarországon minden víznyelő ex lege védett természetvédelmi terület.
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
- ↑ Archivált másolat. [2009. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
- ↑ a b Mélykúti Gábor: Topográfia 5., Domborzattan II. (2010)
Források
- Barlangi túravezetői ismeretek: jegyzet. I. rész. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, Budapest, 2000. 37. old.
