Tode Möngke kán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tode Möngke
Toda Mongke and His Mongol Horde.jpg
Tode Möngke és mongol hordája. 1596-os festmény.

Arany Horda
Uralkodási ideje
12801287
Elődje Möngke Temür kán
Utódja Talabuga kán
Életrajzi adatok
Édesapja Tokokán

Tode Möngke vagy Tuda Mengu (mongolul Тодмөнх) az Arany Horda kánja, Batu kán unokája.

Trónra kerülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Möngke Temür 1280-as halála után, a nomád örökösödési szabályok szerint öccse, Tode Möngke lépett az Arany Horda trónjára. A tényleges hatalom azonban, különösen a birodalom nyugati részén, Nogáj kezében volt. Nogáj soha nem próbálta átvenni a hatalmat, megelégedett a királycsináló erős ember helyzetével.

1281-82-ben Oroszországban Alekszandr Nyevszkij két fia, Dmitrij és Andrej vetélkedett a nagyfejedelmi címért. Andrej Toda Möngkéhez fordult segítségért, mire Dmitrij Nogáj udvarába sietett. Tode Möngke nem akart ellentmondani Nogájnak és így Dmitrij örökölte apja címeit. A mongolok a viszályt kihasználva végigfosztogatták az ellenfelek földjeit és feldúlták Szuzdalt és Perejaszlavlt.

1283-ban Tode Möngke felvette az iszlámot és a későbbiekben buzgó hívőnek bizonyult. Jó kapcsolatot ápolt az Arany Horda régi szövetségeseivel, az egyiptomi mamelukokkal, szövetségük a közös ellenség, az Ilhán Birodalom ellen irányult.

A magyar és lengyel hadjáratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1285-ben Nogáj és Tode Möngke unokaöccse, Talabuga vezetésével mongol hadjárat indult Magyarországra (második tatárjárás). Az orosz segédcsapatokkal megerősített mongol sereg a Vereckei szorosnál lépett az ország területére és fosztogatva, dúlva egészen Pestig jutott, ám ott IV. László a kunok segítségével megfutamította őket. A visszavonuló mongolokat a várakra támaszkodó bárók, valamint az erdélyi vajda és az aranyosmelléki székelyek folyamatosan zaklatták, így zsákmányuk nagy részét hátrahagyva kellett kivonulniuk. Mongol szempontból katasztrofális volt a hadjárat, maga "Telebuga is csak gyalog, felesége pedig valami rossz gebén tudott csak kivergődni Magyarországból".

A mongol katonai potenciált a magyarországi kudarc nem csökkentette lényegesen, Nogáj és Talabuga a következő évben Lengyelország ellen vonult. Lev Danyilovics halicsi fejedelem 1286-ban segítséget kért Nogájtól, hogy beavatkozhasson a lengyel trónutódlásba. II. Leszek fejedelem azonban döntő vereséget mért a tatárok által segített halicsi seregre, ezért Nogáj maga indult Lengyelországba. A mongolok végigpusztították az ország délkeleti részét, de aztán a két vezér, Nogáj és Talabuga konfliktusa miatt két részre válva visszavonultak a Dzsocsi-ulusz területére.

Tode Möngke 1287-ben lemondott és átadta a hatalmat Talabugának, élete hátralevő részét a vallásnak szentelte. Halálának ideje nem ismert.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]