Tengeri szerzetes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tengeri szerzetes középkori leírásokban szereplő, tengerekben élő képzeletbeli lény.

Tengeri szerzetes, Johannes Sluperius illusztrációja az Omnium fere gentium nostrae que aetatis nationum, habitus et effigies, et in eosdem epigrammata című műből (1572)
Tengeri szerzetes, Jean-Baptiste Coriolan illusztrációja a Monstrorum historia című műből (1642)
P. Gasparis Schotti 1662-ben készült művének illusztrációja

A Kyranidák könyvéből:

„ A tenger szerzetesei olyan tengeri szörnyek, amelyeknek neve pontosan fedi külsejüket. A Brit-tengerben élnek ilyenfajta állatok. Testük alsó része halra hasonlít, felsőtestük azonban részben az emberi fajhoz hasonló. Fejük olyan, mint a szerzeteseké, tetején frissen nyírott, fénylő tonzúrájuk van, fülük felett fekete kör övezi, amely arra a hajkaréjra emlékeztet, mely a szerzetes vagy a pap fején látható, csakhogy ez a szőrzet dúsan szétmered. Ez a szörny szívesen csalja magához a tengerparton sétáló embereket, szemük előtt játszik, és ugrálva közeledik hozzájuk. Ha aztán látja, hogy az embernek tetszik a játéka, örül, és annál inkább játszik a víz felszínén. Amikor aztán azt látja, hogy az illető nagy bámulatában közel megy hozzá, ő is közelebb jön, és alkalomadtán elkapja az embert, magával vonszolja a mélybe, ott aztán felfalja a húsát. Az arca egyáltalán nem hasonlít az emberi arcra, mivel orra olyan, mint a halaké, szája pedig az orra folytatása. ”
– Thomas Cantimpratensis Ágoston-rendi, majd domonkos szerzetes: Liber de natura rerum (ca. 1225–1241), (Könyv a dolgok természetéről)[1]

Története[szerkesztés]

A püspökhal ábrázolása a Historiae animalium-ban

A tengeri szerzetesről, vagy tengeri püspökről[2] az első feljegyzést a 13. századból találjuk Thomas Cantimpratensis könyvében. A leírás szerint a Brit-tengerben találhatók, testük alsó része hal, a felső az emberhez hasonlít. „”Fejük olyan, mint a szerzeteseké, tetején frissen nyírott, fénylő tonzúrájuk van, fülük felett fekete kör övezi, amely arra a hajkaréjra emlékeztet, mely a szerzetes vagy a pap fején látható, csakhogy ez a szőrzet dúsan szétmered.” Természetük gonosz: játékosnak mutatják magukat, becsalogatják az embert a vízbe, majd ott felfalják.[3] Rajzát Conrad Gessner svájci természettudós és bibliográfus könyvében, a Historiae animalium-ban tette közzé.[4] Az író hivatkozik egy hasonló szörny észlelésére más partoknál is, ami állítólag 1531-ben történt, és ennek ábrázolása szintén megtalálható a könyvében. Ezt a lényt tengeri püspöknek nevezték el és Németországban ki is fogták a tengerből. Azonban semmilyen ételt nem fogadott el és három nappal később meghalt. A feljegyzések szerint a lengyel király meg szerette volna tartani magának ezt az állatot, mert az ő birtokába is került egy példány, de az megszökött. Püspöknek pedig azért nevezték, mert a feje búbja hasonló volt az egyház főpapjai által használatos püspöksüveghez. Sőt, egy 1187-es irat is megemlékezik egy hasonló állatról Suffolknál, amit a helyi halászok zsákmányoltak. A történet szerint a lény egy szót sem szólt, később sikeresen megszökött és soha többé nem látták.

A tengeri szörny népszerűvé vált az irodalomban is Guillaume du Bartas költő egyik epikus költeményében, a La Sepmaine; ou, Creation du monde-ben, ami 1578-ban jelent meg, Szathmári Sándor pedig a Babona című novellájában szerepeltette.[5]

Japetus Steenstrup (1813–1897) dán zoológus szemügyre vette az 1850-es években a tengeri szerzetesről készült korai ábrákat és arra az álláspontra jutott, hogy az nagyon hasonlít egy óriási tintahalra, csak talán kissé eltorzították azt és kiszínezte a népi folklór. Saját grafikáját is elkészítette összehasonlításképpen.[6] Mások szerint a legenda eredete az angyalcápa neve, amit monkfishnek, azaz „szerzeteshal”-nak hívnak angolul.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tengeri_szerzetes&oldid=26859084”