Teljes indukció

A teljes indukció módszere a dominóeffektusra hasonlít.

A teljes indukció (ritkábban: matematikai indukció) a matematika egyik legfontosabb és leggyakrabban használt bizonyítási módszere a természetes számok körében. A teljes indukció elve a következő: Ha egy tulajdonság igaz az egyre (n=1), továbbá ez a tulajdonság olyan természetű, hogy öröklődik a természetes számok rákövetkezése során (tehát n-ről n+1-re), akkor ezzel a tulajdonsággal az összes természetes szám rendelkezik.

A módszer segítségével egyszerre megszámlálhatóan végtelen sok állítást lehet bizonyítani. A végtelen sok állítást sorba rendezzük, majd az így kapott sorozat első állítását igazoljuk. Ezután következik a teljes indukció „lelke”, az indukciós lépés. Ez annak az állításnak a bizonyítását jelenti, hogy ha feltesszük, hogy az n-edik állítás igaz, akkor abból következik az n+1-edik állítás igazsága is. Az első állítás igazsága és az indukciós lépés együtt már az összes állítás igazságát is bizonyítja.

A teljes indukció nagyobb számosságokra való általánosítása a transzfinit indukció.

A teljes indukció első írásos emléke 1575-ből származik. Ekkor bizonyította Francesco Maurolico Arithmeticorum libri fuo című művében, hogy az első n páratlan szám összege n².

A módszer neve félrevezető, valójában nem általánosításról, hanem a matematika szabályai szerinti bizonyításról van szó, azaz a teljes indukció – mint minden más matematikailag helyes módszer – tulajdonképpen dedukció.

Példa

A Maurolico által bizonyított állítás, vagyis hogy az első n páratlan szám összege éppen n² teljes indukciós bizonyítása következik. Képlet formájában:

$1+3+ \ldots + (2n-1) = n^2$

Ezt az állítást minden pozitív egész n-re be kell látnunk.

Az első lépés, hogy ellenőrizzük az állítást $n=1$-re. Ekkor a bal oldalon mindössze egy tagja van az összeadásnak, az 1. A jobb oldalon pedig 1² áll, vagyis igaz az állítás, hiszen $1=1^2$.

A második lépés az indukciós lépés. Tegyük fel tehát, hogy az állítás igaz $n=k$-ra. Ez azt jelenti, hogy $1+3+\ldots + (2k-1)=k^2$.

Be kellene látni, hogy ekkor az állítás teljesül $n = k+1$-re is. A bal oldal $n = k+1$ esetén: $1+3+\ldots + (2k-1)+ (2k+1)$. Azért írjuk ilyen alakban, hogy jól látható legyen, hogy hol lehet felhasználni az indukciós feltevést. Ekkor ugyanis

$1+3+\ldots +(2k-1)+(2k+1) = k^2 + (2k+1) = k^2 +2k+1 = (k+1)^2$:

Vagyis az állítás teljesül $n = k+1$-re is. Ezzel a bizonyítást befejeztük.

Lásd még

• Indukció

Külső hivatkozások

Részletes meghatározás példákkal