Szerkesztő:Renee88/Fallabda
Squash: a fallabda[szerkesztés]
A squash a teniszben használatoshoz hasonló ütőkkel és gumilabdával, erre a célra kialakított teremben játszott sportág. Általában két játékos játssza, de páros mérkőzések esetén négyen vannak a pályán. A pálya 9, 75 m hosszú és 6, 4 m széles.
A squash kialakulásának története[szerkesztés]
Az emberek évszázadok óta játszanak olyan ütős labdajátékokat, ahol a labdát vagy a falnak ütik, vagy oda-vissza adogatják egymásnak egy háló felett. A 19.században született meg egy labdajáték, amelyet úgy hívtak, hogy rackets. Ez egy londoni börtönben jött létre. Ez a játék a börtönből kiindulva nagyon népszerű lett az iskolákban és ezen iskolák valamelyikében alakult ki 1830 táján. Állítólag a diákok miközben arra vártak, hogy bemenjenek a rackets-pályára egy másik teremben a falnak ütögették a labdát. Később rájöttek, hogy puhább labdával sokkal változatosabbak az ütések, maga a játék pedig jóval nehezebb. Az elnevezés, squash, angolul a következőket jelenti: szétlapít, összeprésel, valamint plattyan, tottyan - vagyis a puha labda "viselkedésére", az általa keltett hangeffektusra utal. Kezdetben egyszerre több, egymástól eltérő labdajáték-változat létezett. Ezek közül kettő vált nagyon népszerűvé: a ”soft ball” és a “hard ball”. A világ legnagyobb részén a soft ball terjedt el, de leginkább olyan országokban lett nagyon népszerű, ahol a brit hadsereg állomásozott. Ilyen ország volt India, Egyiptom, Ausztrália,Új-Zéland, Dél-Afrika. 1930-ban tartották az első Brit Nyílt Bajnokságot (British Open), melyet az első nem hivatalos világbajnokságként tartanak számon. A bajnok az angol Don Butcher lett, aki a honfitársát, Charles Readet győzte le. Az azt követő három-négy évtizedben leginkább egyiptomi és pakisztáni játékosok voltak a ranglisták élén. Az 1960-as évek végén azonban egy ír férfi, Jonah Barrington megtörte az egyiptomi és a pakisztáni dominanciát. Hatszor nyerte meg a Brit Nyílt Bajnokságot, ezzel bebizonyította, hogy megfelelő kondícióval le lehet győzni még a legtechnikásabb játékost is.Ettől kezdve a fallabda már nem ugyanaz a játék volt. Barringtont követve a hivatásos játékosok mind jobban odafigyeltek a megfelelő kondícióra. Az élvonalbeliek a fantasztikus ütéstechnika mellett egytől egyig kiváló erőnlétre, gyorsaságra és kitartásra tettek szert. Három játékos emelkedett ki leginkább a mezőnyből: az ausztrál Geoff Hunt és két pakisztáni, Jahangir Khan és Jansher Khan. Növekvő népszerűsége ellenére a fallabda nem kap elegendő nyilvánosságot, ami leginkább annak tudható be, hogy a mérkőzések a közönség számára nehezen hozzáférhetők. Azelőtt a közönséget csupán a pálya hátsó fala fölé emelkedő erkélyen tudták elhelyezni, természetesen igen korlátozott számban. A 70-es években vált gyakorlattá, hogy a pálya hátsó falát üvegből készítették. Hamarosan megjelentek a speciális, csak egy irányban átlátszó, szállítható, plexifalú pályák - jelentősebb eseményeken ma ezt használják. A pályát egy nagy terem közepén állítják fel, így a játék minden szögből látható, és egyszerre háromezer néző kísérheti figyelemmel a mérkőzést. Mivel a játék lényegében abból áll, hogy két játékos egy zárt helységben ütöget egy kicsi és gyors labdát, a fallabda televíziós közvetítése is meglehetősen nehéz feladat. Ám az utóbbi idők technikai fejlődésének köszönhetően ma már léteznek élvezhető minőségű közvetítések.. Ezenkívül bevezették az eltérő színű falak alkalmazását, és speciális labdákat fejlesztettek ki. A kezdetben használt fehér labdák helyét mára olyan, fényvisszaverő pontokkal ellátott labdák vették át, melyek UV fényben világítanak. Ezek az újítások minden bizonnyal lehetővé teszik, hogy a sportág a jövőben az eddigieknél nagyobb nyilvánosságot kapjon.
A fallabda mérkőzés[szerkesztés]
A mérkőzés megkezdése előtt a játékosoknak öt percük van arra, hogy bemelegítsenek. A bemelegítésnek az a célja, hogy felmelegítsék a labdát, mert ha a labda hideg marad, akkor kevésbé pattan és a mérkőzést csak meleg labdával szabad elkezdeni, a másik cél pedig természetesen az, hogy a játékosok is bemelegedjenek. A bemelegítés után az ütő megpörgetésével döntik el, hogy ki adogat először. Aki megnyeri a pörgetést, az választhat, hogy adogatni vagy fogadni akar-e először. Az adogatás megkezdésével elkezdődik a játék. A játékos abban az esetben nyeri meg a labdamenetet, ha ellenfele a tinre üti a labdát vagy ha a határvonalakon kívülre üti a labdát vagy ha nem tud beleütni a labdába, mielőtt az másodszor is pattanna a padlón. A tin egy fémmel borított, 0,45 m széles sáv a főfal legalján. A labdamenet közben a játékosok megüthetik a labdát közvetlenül a levegőből vagy az után, hogy egyet pattant a padlón. Az oldalsó és a hátsó falak arra használhatók, hogy a labdát visszajuttassák a főfalra. Mérkőzéseken leginkább az úgynevezett "hagyományos" vagy "nemzetközi" pontozást alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy csak az a játékos szerezhet pontot, aki adogatott. Ha a menetet az ellenfél nyeri meg, akkor nem kap pontot, de a következő menetben ő adogathat majd. A játszmákat kilenc pontig játsszák. Azonban létezik az úgynevezett "amerikai" pontozási rendszer is, amely azt mondja, hogy a labdamenetet bárki megnyerheti, függetlenül attól, hogy ki adogatott. Ebben a rendszerben minden játszmát 15 pontig játszanak. Általában az a játékos kerül ki győztesen, amelyik öt játszmából hármat megnyer, de olyan pontozási rendszer is létezik, melyben háromból két nyert játszma szükséges a győzelemhez.
Az adogatás[szerkesztés]
Az először adogató játékos eldöntheti, hogy a jobb vagy a bal oldali adogatónégyzetből akar-e adogatni. Jobb kezes ellenfél esetén általában a jobb oldali adogatónégyzetet választják, balkezes ellenfél estén pedig a bal oldalit, mert így a labdát az ellenfélnek a fonákjáról kellene visszaadnia, ami a legtöbb játékosnak a gyengéje.Az adogatás csak akkor érvényes, ha az adogató legalább egyik lábának egyik pontja az adogatás pillanatában az adogatónégyzeten belül van , azonban úgy, hogy ez nem érinti a négyzet egyik vonalát sem. Adogatásnál a játékos a levegőbe dobja a labdát és még mielőtt az lepattanna a földre, megüti a főfal irányába. A labdának a főfalon az adogatóvonal és a határvonal közé eső területet kell érintenie, és úgy kell visszapattannia, hogy az éppen "használt" adogatónégyzettel ellentétes oldali hátsó pályanegyedben érjen padlót. A hátsó pályanegyed vagy más néven fogadónégyzet a keresztvonal, a félpályavonal, az oldalfal és a hátsó fal által határolt terület. A labda pattanhat az oldalfalon, a hátsó falon, vagy akár mindkettőn, de nem mehet a határvonalakon kívülre. A sikertelen adogatás neve fault; sikertelen adogatás következtében a fogadó nyeri meg a labdamenetet. Az adogatás abban az esetben érvénytelen, ha az adogató kétszer üt bele a labdába, vagy ha a labda a határvonalon kívül érinti a falat, vagy ha az adogató összeütközik a labdával, vagy ha a labda az oldalfalon pattan először, és csak azután pattan a főfalra, vagy ha az adogató elvéti a labdát, vagy ha az adogató beleér a labdába, miután az már lepattant a padlóra. Az adogató abban az esetben nyeri meg a labdamenetet, ha ellenfele nem tudja a labdát a főfalra ütni, vagy ha az ellenfele szándékosan akadályozza az ütésben, vagy ha az ellenfele nem tud beleütni a labdába, vagy ha a labda előbb pattan a padlóra, mintsem a főfalra, vagy ha az ellenfele a labdát határvonalon kívülre üti, vagy ha az ütőn kívül bármi mással a labdához ér, vagy ha az ütő húrjain viszi a labdát, esetleg kétszer üt bele.
A let és stroke szabály[szerkesztés]
A testi épség megóvása érdekében a fallabda szabályrendszere tartalmazza a let és stroke szabályának rendszerét. A let az adott labdamenet újrajátszását jelenti, a stroke pedig az a helyzet, amikor a játékos azért nyeri meg az adott labdamenetet, mert ellenfele megzavarta vagy megakadályozta abban, hogy visszaadhassa a labdát. A let, illetve stroke megítélésében érvényesülnie kell a biztonságnak és a sportszerűségnek is. Abban az esetben ha a játékos azért áll meg menet közben, mert félt, hogy megüti ellenfelét, megérdemli a letet, ha valóban nem tudja a labdát jól visszaütni. Ha a labda beleütközik az ellenfélbe, akkor attól függ, hogy stroke vagy let jár-e, hogy a labda egyenesen a főfal felé repült-e. Ha arrafelé repült, akkor a másik játékost megilleti a stroke, hiszen ellenfele korlátozta, miatta nem állt rendelkezésére a teljes főfal. Ha az ütközés előtt a labda az oldalfalak valamelyike vagy a hátsó fal felé repült, akkor let jár. A szabály azt mondja, hogy amint az ellenfél elütötte a labdát, lehetővé kell tennie, hogy játékpartnere a legrövidebb úton közelíthesse meg a labdát. Ha ellenfele megakadályozza ebben, akkor attól függ a helyzet megítélése (let vagy stroke), hogy a másik játékos elmaradt ütése pontot érhetett volna, avagy sem. Az egész tehát azon múlik, hogy milyen volt az ellenfél ütése. Ha jó ütés volt, és a másik játékosnak csak arra lett volna esélye, hogy játékban tartsa a labdát, akkor letet kell kapnia, ha azonban gyenge ütés volt, és a másik valószínűleg pontot szerzett volna, akkor ezért stroke jár.A szabály azt mondja,hogy az ellenfélnek annyi helyet kell hagynia, hogy bármilyen ütésfajtához elegendő tér legyen. Ha az ellenfél túl közel van, és meggátol abban, hogy eléggé hátra vigyük az ütőt, vagy a megfelelő lezáráshoz van utunkban, akkor stroke jár, de ismét csak akkor, ha a labda a főfalra repült volna. Egyéb esetben let jár. A már említett zavarásos eseteken kívül let jár még abban az esetben is, ha a labda elszakad, szétszakad, széthasad a menet közben, vagy ha adogatáskor a fogadó nem állt készen, és kísérletet sem tett rá, hogy visszaüsse a labdát, vagy ha bármilyen zavaró körülmény adódik, akár a pályán, akár azon kívül (fényviszonyok megváltozása, hanghatás, stb.).
A döntőbíró és a pontjelző feladatai[szerkesztés]
A döntőbíró feladatai a következők: állást foglalni, ha a játékosok nem értenek egyet a pontjelző által bemondottakkal, kijavítani a pontjelző esetleges tévedéseit, ellenőrizni a felmelegítő játék időtartamát, illetve hogy mennyi szünetet tartanak a játékosok egy-egy játszma között (90 másodpercnyi szünet engedélyezett). A squash-ban nagyon gyakori, hogy maguk a játékosok látják el a feladatot. Ilyenkor az adogató szokta bemondani az eredményt az adogatás előtt, hogy minél kevesebb ok legyen a vitára az állást illetően. A zavarással kapcsolatos kérdésekben közös megegyezéssel szokás dönteni. Ha játék közben úgy érzi, megilletné a let vagy a stroke, esetleg kérése van, akkor a döntőbíróhoz, ha bíró nincs, akkor ellenfeléhez kell fordulnia. Ennek szabályos módja a "let, please" elhangzása. Stroke-ot kérni nem lehet: vagy a döntőbíró, vagy a játékosok közös határozata fogja megszabni, hogy let vagy stroke jár-e a kérő félnek. Fontos szabály, hogy a kérést közvetlenül az esemény után lehet csak elmondani, néhány ütéssel később vagy a menet befejezése után már nincs rá lehetőség. A magasabb szintű rendezvényeken a döntőbírón kívül a pontjelzőnek is jelentős szerepe van. Feladatai közé tartozik bejelenteni a mérkőzést a közönségnek, bemondani a mérkőzését állását, elismételni a döntőbíró döntéseit, illetve közli az elrontott adogatást, ha a labda kimegy, ha kettőt pattan, vagy kétszer érnek bele.
A fallabda helyzete Magyarországon[szerkesztés]
Magyarországon a fallabda csak 15 éve honosodott meg, de manapság egyre közkedveltebb az amatőrök körében is. Egyre több squash pálya épül, már szinte minden vidéki városban találunk. A Magyar Fallabda Szövetség adatai alapján országszerte napi 4 ezren, havi rendszerességgel 30-40 ezren űzik ezt a sportot. Az országban eddig több mint félmillió ember próbálta már ki a fallabdát. Az igazolt versenyzők száma folyamatosan nő, jelenleg 445 versenyzőt tart számon a Magyar Fallabda Szövetség.
A fallabda célcsoportja[szerkesztés]
Magyarországon a fallabdát mintegy 40 000 ember játssza heti szinten első számú szabadidős tevékenységként. A fallabdát játszók általában a sportszakmai társadalom résztvevői, akik legnagyobb részben férfiak, 18 és 39 év közöttiek, legalább középfokú végzettséggel bírnak és városlakók.
Magyarországi egyesületek, bajnokságok[szerkesztés]
Magyarországon az 1980-as évek végén alakultak ki az egyesületek, melyeket akkor még a klubok hoztak létre a sportág népszerűsítése céljából. Jelenleg több mint 36 egyesület küzd 4 kategóriában az osztálybeli Magyar Bajnoki címért, illetve a Magyar Kupa megszerzéséért. Ez a négy kategória a következő: OB-I. és OB-II kategória, ahol 8-8, az OB-III. és OB-IV-ben pedig 16-16 csapat versenyez egymással évente. Minden kategória nyertese feljut a következő kategóriába, ahonnan automatikusan az utolsó kiesik. Minden évben megrendezésre kerül az Egyéni Országos Bajnokság, ahol az ország legjobbjai mérik össze tudásukat. Ezen kívül megrendezik az Országos Csapatbajnokságot és a Magyar Kupát is. Az Országos Csapatbajnokságon első helyezést elért csapat jogot szerez Az Európai Bajnokok Ligájában való részvételre. Ez Európa egyik legrangosabb tornája. Íme pár magyarországi squash egyesület: City Sc, Absolut SE, Golden Ball Club, Platán Squash Egyesület, Prince Sportegyesület, Római Teniszakadémia és Squash Club, Rózsadombi Sportegyesület, Squash Club, Tisza Sc, Újpalotai Squash Club, Király Squash SE.
Forrás[szerkesztés]
Philip Yarrow: Squash: lépésről lépésre a siker felé, Budapest, Polgár Kiadó, 1998