Szerkesztő:Milei.vencel/print - hindu reform

neo-hindú: sanātana-dharma. A hindú értelmiség vallását gyakran sanātana dharmának [szanátana dharma], „örök dharmának” nevezi, ahol a dharma szó lényegében a vallás szinonímája. Az „örök dharma” elnevezés is a XIX. századi hindú reformmozgalmak terméke, és arra utal, hogy a hinduizmus nem egyszerűen egy vallás, hanem a vallás, minden más vallás mögötti idea, egyetemes emberi erkölcsiség.

ENG Wiki

Brahmo Samaj A Brahmo Samaj egy társadalmi és vallásos mozgalom alakult, Kolkata 1828 által Raja Ram Mohan Roy . A Brahmo Samaj mozgást követően eredményezte Brahmo vallás 1850 alapította Debendranath Tagore - ismertebb nevén az apa a Rabindranath Tagore .

Arya Samaj Arya Samaj egy hindu reformmozgalom India által alapított Swami Dayananda 1875 Bombayben. Ő volt a sannyasin (renouncer), aki hitt a tévedhetetlen hatóság a Védák . Dayananda támogatta a tanítás karma és reinkarnáció , és hangsúlyozta az eszményeit brahmacharya ( tisztaság ) és sanyasa ( lemondás ). Dayananda azt állította, hogy elutasít minden nem-védikus hit teljesen.

Ennek célja, hogy egy általános struktúra alapján a hatóság a Védák . Dayananda kijelentette, hogy ő akarta ", hogy az egész világ árja", vagyis akarta kifejleszteni missziós hinduizmus alapján egyetemességének a Védák. Ebből a célból a Arya Samaj kezdődött Shuddhi mozgalom a 20. század elején, hogy vissza hinduizmus emberek alakítjuk iszlám és a kereszténység létrehozott iskolák és missziós szervezetek, és kiterjesztette tevékenységét Indián kívül. Ma már ágakból a világon, és aránytalan számú hívei körében az indiai származású a Suriname és Hollandiában, összehasonlítva Indiában. [ Szerkesztés ]

Neo-Vedanta Fő cikkek: Neo-védanta és Swami Vivekananda Swami Vivekananda volt központi személyiség fejlődésének neo-hinduizmus (más néven Neo-védanta) a 19. század végén és a 20. század elején. Eszményei és mondások inspirált számos indiánok, valamint a nem-indiánok, hinduk, valamint a nem-hinduk. Közül prominens akinek eszményeket nagymértékben befolyásolta voltak Rabindranath Tagore , Gandhi , Subhas Bose , Satyendranath Bose , Megh Nad Saha és nővér Nivedita

A hindu hagyományok szintén befolyásolta a nyugati vallásosság. Elején a 19. század első fordításai hindu szövegek jelentek meg a nyugati, és ihletett nyugati filozófusok, mint Arthur Schopenhauer . [2] Helena Blavatsky költözött India 1879-ben, és az ő Teozófiai Társaság alapított New Yorkban 1875-ben átalakult egy sajátos keveréke a nyugati okkultizmus és a hindu misztika az elmúlt évet az életéből.

Hindu wiki bhakti + neohindu

Mivel a bhakti alapvető tanítása Isten egyedülvalósága, azaz Ő az egyetlen úr, a vallási tanítások szerepe, a társadalmi hierarchia és a kasztrendszer, valamint a vagyoni viszonyok a hitnek ebben a megnyilvánulási formájában háttérbe szorultak. Ebben a tekintetben a bakhti-mozgalom, bizonyos mértékig, reformer irányzatnak tekinthető, akárcsak a tantrikus változatok, vagy az önálló vallásként továbbfejlődő buddhizmus és dzsainizmus. A bhakti hívei nem utasították el a védákat, mint a buddhisták és a dzsainisták, és nem kezelték azt lenézően, mint ahogy a tantrikusok tették, hanem a vallás teljes felszabadítására törekedtek. Igyekeztek a hinduizmus tanításait az alsóbb kasztok számára is mind szélesebb körben hozzáférhetővé tenni. Isten "egyetlen férfiként" való értelmezése felszabadító hatással volt a nők helyzetére, elismertséget hozva olyan szent életű asszonyoknak, mint Míra Bái, Mella, Szakku Bai, vagy Godadévi. Ezzel együtt bizonyos sikert könyvelhetett el a buddhisták, vagy a dzsainisták „visszatérítésében” is. A bhakti-mozgalom összességében friss szemlélettel oltotta be a hinduizmus rendkívül szerteágazó, de helyenként megmerevedett áramlatait. Reformtörekvése azonban sikertelen maradt, mivel a vallási, társadalmi rendszerek (pl. a kasztrendszer) reformját nem alapjaiban képzelte el, hanem megelégedett azzal, hogy alacsonyabb kasztok tagjai is felemelkedhessenek a magasabb, akár a papi kasztokba is. Az évszázadok folyamán a bhakti hatása mégis tartós maradt, és ez alól a hatás alól a szigorú hindu ortodoxia sem tudta kivonni magát.

A keresztény missziók mintájára, a védánták tanulmányozása céljából hozta létre 1897-ben Szvámi Vivekanda a Ramakrishna missziót. Tanára, Ramakrishna azon a nézeten volt, hogy a világ vallásai ugyanazt az igazságot hirdetik, azok sokfélesége csupán látszat. A vallások világkonferenciáján 1893-ban, Vivekanda beszéde volt az első alkalom, hogy a hinduizmust mint univerzális világvallást, Indián kívül mutatták be.

Mahátma Gandhi függetlenségi mozgalma és erőszakmentes ellenállása világszerte nagy érdeklődést váltott ki a hindu tradíciók és világnézet iránt. Mahátma Gandhi szerint: A hinduizmus nem exkluzív vallás. Jut benne hely a világ összes prófétáinak tisztelete számára. A hinduizmus mindenkinek lehetővé teszi, hogy istent saját hite, saját dharmája szerint imádja, éppen ezért békében él minden vallással.

1947-ben India kettészakadt muszlim (Pakisztán) és hindu (India) államokra, amelyet a vallási fanatizmus rendkívül durva megnyilvánulásai kísértek. A vallási türelem "prófétáját", Gandhit 1948-ban meggyilkolták, így kitűnt, hogy a hindu eszmevilág az új, megváltozott globális környezetben egyre nehezebben tudja megőrizni toleráns szellemiségét sőt fanatikus megnyilvánulásokra is képes.

A független India 1950-ben deklarálta demokratikus, szekuláris államformáját, ám a kasztrendszert lényegében nem törölte el. Ez ugyanis a vallásszabadsággal ellentétes lenne. Ezzel szemben minden ember egyenlőségét hirdeti és tiltja az érinthetetlenség gyakorlatát.

Különösen a vaisnavákra jellemző az a nagymértékű nyitási politika, amely a hindu tanokat a bhakti segítségével a hatvanas-hetvenes évek óta folyamatosan exportálja a nyugati világba. Ezt elősegítették az akkori időkben ébredő, keleti világra nyitott hippimozgalmak, és az azóta is folyamatosan bővülő ezoterikus művek iránti igény. A Krisna-tudatú hívők a világ csaknem minden táján jelen vannak szellemiségükkel, templomaikkal és jelentős karitatív tevékenységükkel.

Katolikus lex

újhinduizmus. Indiában a 14. sz. óta vannak reformmozgalmak, melyek meg akarják újítani a ~t, és élesen szembeszállnak az →indiai bölcselet különböző irányzataival és az →indiai szektákkal. A 15. sz-tól erőteljes kapcsolat jött létre egyrészt a kereszténységgel, másrészt az →iszlámmal. Ez részint szinkretista szekták kialakulásához, részint az újhinduizmushoz v. felvilágosult hinduizmushoz vezetett. A kereszténységgel már korábban is történt érintkezés Indiában. Legelőször talán Tamás ap. igehirdetése által („Tamás-keresztények”), azután a 6. sz: a nesztoriánusok révén, akik D-Indiában működtek. Az érintkezés erőteljesebb lett a 15. sz. vége óta, amikor a port-ok, holl-ok, dánok, fr-k és az ang-ok rendszeres hithirdetést folytattak (elsősorban Goában és Ceylonon). Igazi ker. befolyás a 18. sz. végén kezdődött Indiában az ang-ok uralmával. Akkor kezdődött el a bhakti-magatartástól és a szektáktól erősen meghatározott ~ megtisztítása és újjáalakítása a Ny-i kultúra szellemében. Ezzel kapcsolatosak a következő személyiségek és isk-k (mozg-ak): a) Ram Mohan Roj (†1833): tanulmányozta az iszlámot, és a szufizmust, a tibeti buddhizmust és a ker. írásokat (megtanult héb-ül és gör-ül), és mint kormányhivatalnok került kapcsolatba a Ny-i kultúrával. 1828: megalapította a Brahmá-Szamadzst (brahmaista társaságot) az upanisádok alapján, melyeket a tiszta monoteizmus szellemében értelmezett. Elvetette az olyan sajátos hinduista elveket, mint a kasztrendszer, istentiszt., többnejűség, özvegyégetés, és a karma- és a szamszára-törvényt is. Utóda, Debendranath Thakur elnyomta a ker. eszméket, és a társaság ismét közelebb került az ortodox hinduizmushoz. Kesab Csandra Szen újabb irányzatot erőltetett, „harmadik kinyilatkoztatásról” (az Ó- és ÚSz után) és egy univerzális vallásról álmodozott. Mély Krisztus-tisztelete a hinduista bhakti stílusában történt, szinkretista rítusába beépítette a keresztséget és az úrvacsorát. Halála után társasága megszűnt. - b) Dajánand Szaraszvati (†1833) alapította az árja-szamadzsot és a védikus tanokhoz való visszatérést prédikálta, elvetette az egész smritit és csak a szamhitákat hagyta meg. Küzdött a puranák, a vedanták, a jóga, a kultusz és áldozatok, a kasztrendszer és gyermekházasság ellen, de a szamszára és karma törvényeket meghagyta. - c) Az árja-szamadzs legádázabb ellensége Szivanarjan Agnihotri alapította 1887: a dev-szamadzsot, az „isteni társaságot”; s a Ny-i természettud-okat és a fejlődéselméletet használta fel. Ebben a társaságban igen nagy tekintélye van a guruknak, médiumok segítségével teremtenek kapcsolatot a szellemek világával. Radikális aszketikus etikát képviselnek. - d) Nagy jelentőségű volt a Jelena Petrovna Blavatszky és a H. S. Olcott ezr. által 1875: alapított Teozófus Társaság, melynek közp-ját 1877: Madraszba helyezték át. Az indiai hagyományok megítélésében előforduló tárgyi tévedések, a kabbalista és Ny-i okkult elemek keveredése ellenére nagy sikere volt a mozg-nak Indiában, főleg amikor Annie Besant, Jelena Blavatszky utóda, Krisnamurtit Jézus megszemélyesítőjének mondta Indiában. Krisnamurti később önállósult, saját társaságot alapított, melynek központi eszméje az abszolút szabad, teremtő gondolkodás. - e) Ramakrisna követői. A legnagyobb jelentőségű azonban a Gadadhar Csatterdzsire visszamenő Ramakrisna-misszió, melyet 1897: Szvami Vivekananda alapított. A bengáli látnok, eksztatikus kálí-pap, Csatterdzsi magát Paramhansza Ramakrisnának nevezte és a Kalkutta melletti Daksineszvar ktorban Kálít nem kegyetlen istennőként, hanem a világ jóságos anyjaként imádta. Célja azonban nem az imádás, hanem az istennő jelenlétének látomásos transzban történő átélése volt. A sok elmélkedés megviselte egészségét, papi kötelességeit is elhanyagolta, ezért elbocsátották, de egész élete folyamán Kálí hűséges tisztelője maradt. „Isten szent bolondjának” nevezték. A Ramakrisna nevet Bhairavi szerzetes- és vándor aszkétanő adta neki, és évekig szoros lelki közösségben volt vele. Isten megtestesülésének kiáltotta ki őt, és Totapurit, a „ruhátlan embert” (híres aszkétát) tette lelkivezetőjévé (guru). Totapuri tanította Ramakrisnát arra, hogy egyedül az Utolsóhoz, az abszolút Egyhez forduljon. Kálí istennő tiszteletéből adódott a fölismerés, hogy a kozmoszban a nőiesség is abszolút (mint a mindig jelenlévő férfiasság), továbbá az Isten élettel teljes szellemi voltának átélése (az absztrakt racionalitással szemben, mely csak fogalmilag akarja felfogni Istent). Ramakrisna a jóga-elmélkedés mestere volt, mindenekelőtt a Kundalini-elmélkedést fejlesztette tökéletessé. 1874: Ramakrisna ktorának egyik kertjében hallotta, hogy valaki a Bibliát olvassa. Akkor támad föl benne a vágy, hogy megismerje a kereszténységet. Jézus személyisége, élete és tanítása mély hatással volt rá. Isteni föllángolás kerítette hatalmába, Krisztus fölébresztette minden szeretetét. Ramakrisnánál válik érthetővé, hogy a neohinduizmusban a kereszténység és a Ny-i szellem termékenyítő befolyása nélkül nem is lehet gondolni a hinduizmus reneszánszára. K. M. Panikkar hívja föl a fígyelmet arra, hogy az indiai reneszánsz minden jelentős művét ang. nyelven írták, és hogy először Ny ismerte föl az indiai hagyomány óriási jelentőségét, s ezáltal a hinduk tekintetét ismét nagy múltjukra irányította. -

f) Új-védanta. Ramakrisna halála után (1886) tanítványainak jelentős csapata, mely őt isteni lénynek tisztelte, elhatározta, hogy elterjeszti a mester tanítását. Köztük a legnagyobb jelentőségű Narandranath Dutt, aki mint Vivekananda, mindenekelőtt a vallások világkongresszusán (Chicago, 1893) történt szereplése óta segítette áttöréshez a ramakrisna-mozgalmat. Tanítását új-védantának nevezik, mert ő is, mint Ramakrisna, a védanta (Sankara) szellemében élt, egyúttal átvette a világvallásokból és a Ny-i civilizáció modern világképéből azokat az elemeket, melyek a védanta tanítását és útját igazolják. Ezáltal az új-védanta nemcsak Indiában, hanem Ny-on is nagyon elterjedt. - g) Egészen más irányba tart Ramana Maharisi (1879-1950) tanítása, aki „igazi énjének” átélésére és megismerésére törekszik. 12 évig jógiként abszolút hallgatásban élt egy barlangban Indiában. Szellemi útjának kiindulópontja egy halálélmény volt. Az igazi énről szóló tanítását a szellemi szívközpontról szóló tanítással egészíti ki, amelynek azonban nincs megfelelő testi szerve. Az utolsó évtizedek 3 jelentős jógija, Lahiri Mahaszaja (†1895), Szri Jukteszvar (†1936) és Paramahansza Jógananda (†1952), a krija-jógára, a Himalája egyik titokzatos mesterének gyakorlatára vezetik vissza jóga-gyakorlataikat. Őt magát „Babadzsi”-nak (tisztelt atyának) mondják. Ezzel a krija-jógával bárki visszaszerezheti eredeti kapcsolatát a természettel, és tiszteletet érezhet a mindennapi titokzatos természeti jelenségek iránt. Egy jógi önéletrajza c. művében írja le Jógananda a kozmikus szellemiségtől meghatározott útját. - h) Maharisi tanaihoz közel áll Anandamaji (*1896). Indiában csak „matadzsi”-nak (anyának) hívják, mert ő India nagy népmisszionáriusnője. Maharisi minden-egy élménye nála a mindenséggel való kapcsolat áradó öröme lesz. Nem csupán mély értelmű tanításával, hanem életének tanúságával is hat. - i) A legismertebb hinduk közé tartozik Rabindranath Tagore (1861-1941), híres bengáli családból származó Nobel-díjas költő. - j) Mahatma →Gandhi (1869-1948). - k) Az új India legradikálisabb szellemi és kozmikus forr-át Szri Aurobindo Gos (1872-1950) hirdette meg. Pol. forradalmárból vallási látnokká lett. Purna-jógája (integrális ~) azt akarja, hogy az egész emberiség egyetlen kollektív, döntő lépést tegyen meg, ti. mutassa meg az istenit az emberiben. - l) Szarvapalli Radhakrisman (1888-1975) teremtette a nagy szintézist Eu. és India, vallás és termtud., hinduizmus és kereszténység, a legmagasabb fil. és legegyszerűbb népi jámborság között. B.J.

Terebes

Nyugati hatások eredményeképpen számos hindu reformmozgalom jött létre, így például a Brahmó Szamádzs („Isten Társasága”), amelyet 1828-ban Ram Mohun Roy alapított, valamint a Dájananda Szaraszvatí nevéhez főződő Árja Szamádzs („Nemes Társaság”, 1875). Mindkettő meg akarta újítani a hinduizmust, egyszersmind megtisztítani a többistenhittől és az ábrázolatok kultuszától. Rabindranath Tagore, India legnagyobb modern költője, a Brahmó Szamádzs egyik vezetőjének a fia volt. Mohandas Gandhi a hinduizmus ősi tanításait, amilyen például az erőszakmentesség és a társadalmi tolerancia, új összefüggésbe helyezve használta fel, amikor szembefordult a brit imperializmussal.

A reformmozgalmak propagandája, a nyugati hatások, a korszerű közoktatás és a világi modernizáció ellenére a hinduizmus alig változik. Az átlagos hindu számára a vallás mindenekelőtt szertartásokból áll, amelyek egyéni óhajok kielégítését célozzák. Ennek megfelelően megszámlálhatatlanul sokféle ceremónia, ünnepség, böjt, zarándoklat és a közeli templomok látogatása alkotja a gyakorlati hinduizmus lényegét. Másfelől a vallási tevékenység legfőbb mozgatórugója ma is az ambivalens és nagy hatalmú lényektől való félelem. A hindukat számtalan jó- vagy rosszindulatú szellem veszi körül, sőt figyeli meg; némelyiknek lakhelye sincs, némelyik forrásokban, fákban, kövekben lakik, és mindenfajta szerencsétlenségeket okoz. Vannak továbbá helyi, falusi istenek, nekik köszönhető a jó termés, ők csinálják az esőt. Ilyen körülmények között elengedhetetlen az asztrológia, a jóslás tudománya, a különféle megtisztító szertartások, amulettek használata; a többség szemében ezek a praktikák az atman-brahmanról szóló doktrínánál messze fontosabbak.

Falusi közösségekben a szellemi valóság meglehetősen összetett; az asszonyok nagyobbrészt a helyi istenségekhez, az ősök szellemeihez és ártó istennőkhöz imádkoznak, miközben a férjeik esetleg egyértelműen monoteisták. A hindu vallás mindennapjaiban egyszerre kaphat helyet a falu védőszellemének a tisztelete és a helyi muzulmán mecset látogatása. A házasságkötések és a hasonló ceremóniák klasszikus szanszkrit hagyományokat és népi, helyi jellegű vonásokat tartalmaznak, s még a magasabb kasztok tagjai között is sokan vannak, akik a hitek és hiedelmek teljes vertikumának valamennyi elemét egyben elfogadják.