Szakajtó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szakajtó kisméretű, fületlen, többnyire fonott kosár, melyet tipikusan gyékényből, szalmából fontak – a fonási mód szakajtókötésként ismert. Tészták (kenyér) kelesztéséhez használják, de egyes vidékeken, például a Szigetközben, Bodrogközben, a Bódva és a Hernád mellett például fából (puhafából, nyárfából) faragott tálat használnak erre a célra. Formája általában a kenyér formájával áll összhangban, lehet hosszú és kerek is. Szinonimái: szakasztó, zsompor.

Elsősorban kenyérsütésnél használták: a teknőben megdagasztott tésztából előzetes kelesztés után kiszakajtották, a "táblán" (nagy asztal) átgyúrva, egy-egy belisztezett szakajtóban rakták, melyet tiszta textíliával (szakajtóruhával) takarták le, így kelesztették tovább.

Tészta kelesztésén kívül tárolóedényként is funkcionált, tojást, gyümölcsöt, zöldséget is tároltak benne. Mértékegységként is használták – kb. 3-5 liter.

A kelesztőedény kialakulása, elterjesztése nyugat és közép Európában valószínűleg a sütőiparban történt a középkor végén.

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar Néprajzi Lexikon
  • Kisbán Eszter: A kenyér a táplálkozási struktúrában (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1970).