Japán ernyőfenyő
 |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: kréta–jelenkor | ||||||||||||||
 Japán ernyőfenyő (Anglia, Northumberland, Kyloe Woods) |
||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
|
||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Sciadopitys verticillata (Thunb.) Siebold & Zucc. |
A fenyőalakúak (Pinales) közé tartozó ernyőfenyőfélék (Sciadopityaceae) monotipikus (egyfajú) családja egyedül Japánban, Sikoku és Kjúsú szigeten, valamint Honsú szigetének Kii-félszigetén, maradt fenn, japán neve 高野槙 (kójamaki). Épp ezért a család egyetlen nemzetségének (Sciadopitys Siebold & Zucc.) egyetlen faját (Sciadopitys verticillata (Thunb.) Siebold & Zucc.) magyarul japán ernyőfenyőnek nevezzük. Ősi származású faj, története a kréta időszakig nyúl vissza, élő kövület.
Életmódja, élőhelye[szerkesztés]
Fény- és páraigényes; hazájában a 700 m és 1400 m közti magassági övben a sziklás ormokon, folyó menti sziklafalakon és a hegygerinceken nő. Mára a világ számos arborétumában megtalálható. Nagyon lassan nő, fiatalon kissé fagyérzékeny. A teljesen mészmentes, erősen savanyú talajt kedveli.
Megjelenése[szerkesztés]
Több szempontból is az ikertűs vagy tűnyalábos fenyőkre (Pinus) emlékeztet. Eredeti termőhelyén szabályos, karcsú kúp alakú, magasan kinyúló (25–30 m) koronacsúcsú fa. Az idős fák kérge vaskos, rostos bordákra tagolódik. Hajtásai vaskosak, sárgásbarnák, pikkelyesek. Levelei kétfélék:
- változó hosszan lefutó alapú, hamar elfásodó pikkelylevelek – ezek egy része szórt, más része a hajtások csúcsán, örvös állásban tömörödik,
- a hajtások csúcsán övszerűen álló, az „ernyők bordáit” adó, kettős (élükön hosszanti irányban összenőtt) tűpárok (4–14 cm × 2–4 mm), úgynevezett cladodiumok. 8–12 cm-es tobozai két év alatt fejlődnek ki: pikkelyeik vaskosak, és sok kis mag nő bennük.
