Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-28-1

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Benkő Pál szócikkét azért erre az időszakra javaslom, mert július 15-én lesz 90 éves, és a dátum éppen erre az időszakra esik. De ha az eggyel korábbi vagy későbbi időszakban kerül a kezdőlapra, az is megfelelő. A kiemeléshez szükséges tanúsítványokat már megkapta. Remélhetőleg ez már nem is változik. – Dodi123 vita 2018. június 22., 14:19 (CEST)Válasz

Támogatom, akár Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-28-1, akár Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-29-1 helyre. Előtte volt két üres hely, oda meg én javasoltam az Exobolygó és Hongkong már kiemelt szócikket. Ha támogatod, vagy jobb javaslatot teszel, köszönettel veszem. – *feridiák vita 2018. június 28., 19:21 (CEST)Válasz
Betettem ide (2018-28/2) a II. Louis de Bourbon-Condé-t, mert piros volt a link, úgy láttam, nincs még jelölt és már csak pár nap van. De ő nem kötődik időponthoz, bármelyik más szabad helyre áthelyezhető, és akkor ide jöhet akár a Benkő Pál is! Az összefoglaló 2018-28/2-nél meg van írva. (Az ide-oda tologatás kivitelezését már nem vállalom, az eddigi sima bejegyzések helyének megtalálása is megizzasztott). Akela vita 2018. július 5., 13:19 (CEST)Válasz
@Akela kezdeményezését köszönöm és – mivel mint írja, hogy az eddigi sima bejegyzések helyének megtalálása is megizzasztotta, és az ide-oda tologatás kivitelezését már nem vállalja – más szabad helyre áthelyezését vállalom és határidőre, vagyis még ma kivitelezem. Első lépésként II. Louis de Bourbon-Condé kiemelt szócikkét Akela itteni szövegével a legközelebbi szabad helyre, a Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-30-1 sablonba átmozgatom, és kérem, hogy ezen téma további részletkérdései megvitatását ott folytassuk tovább. – *feridiák vita 2018. július 8., 13:04 (CEST)Válasz

Összefoglalás és továbbhaladás[szerkesztés]

Tisztelttel, köszönettel küldve részemről mehet a Kezdőlapra. – *feridiák vita 2018. július 8., 17:33 (CEST)Válasz

@*feridiák: Szerintem egy kicsit felesleges ennyire taglalni a konföderációs kupát, elég lenne említeni, hogy oda kvalifikált a győztes. e ezcsak egy vélemény, ha nincs ellenvetés, felőlem jó így is. Mehet! – Gerry89 vita 2018. július 8., 20:16 (CEST)Válasz
@*feridiák: A 2017-es konföderációs kupa házigazdájáról szóló szöveget kivettem, miután azt a cikk sem tartalmazza és abszolút nem is tartozik a témához. A lebonyolítás leírását (32 csapat, 8 csoport, egyenes kiesés stb.) is feleslegesnek tartom. Igazából ennek nem is a cikk bevezetőjében lenne a helye. Ugyanakkor lehet, hogy megérdelme egy említést a brazil–német elődöntő, amiről külön cikk is van. Tomcsy üzenet 2018. július 8., 20:44 (CEST)Válasz

@Gerry89, Tomcsy Köszönöm a véleményeteket. Kérem, szíveskedjetek legjobb belátásotok szerint Ti véglegesíteni, és az lesz számomra is a közös változat. Remélem, hogy ha közös munkánk eredménye holnaptól a Kezdőlap kiemelt rovatában lesz láthatók, ezzel sokaknak szerzünk örömet. Üdv: – *feridiák vita 2018. július 8., 21:18 (CEST)Válasz

@*feridiák: A lebonyolítást rövidítettem, beírtam a német-brazil elődöntőt, illetve ha már a negyedik helyezettet is, akkor Hollandia is helyet kapott, mint bronzérmes. A játékvezetőnél nem értettem a "magyar játékvezető ezúttal sem kapott helyet", szöveget. Miután 2010-ben volt magyar jv. (a 2012-es Eb-n is, de az egy Eb), így az "ezúttal sem" szöveg nem helytálló, a cikkben is javítottam. Tomcsy üzenet 2018. július 8., 21:46 (CEST)Válasz
@Tomcsy: Részemről mehet a Kezdőlapra. Köszönöm az együttműködést. Ha még további észrevételek érkeznének, kérlek, azokkal Te szíveskedj foglalkozni. Én mára itt befejeztem. – *feridiák vita 2018. július 8., 21:57 (CEST)Válasz