Ugrás a tartalomhoz

Rubídium-klorát

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap aktuális változatát látod, az utolsó szerkesztést Magic links bot (vitalap | szerkesztései) végezte 2017. október 2., 01:15-kor. Ezen a webcímen mindig ezt a változatot fogod látni. (ISBN link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
rubídium-klorát
rubídium ion
klorátion
IUPAC-név rubídium-klorát
Kémiai azonosítók
CAS-szám 13446-71-4
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet RbClO3
Moláris tömeg 168,92 g/mol−1
Megjelenés fehér, prizmás kristályok[1]
Sűrűség 3,19 g·cm−3[2]
Oldhatóság (vízben) 21,38 g·l−1 0 °C-on
Veszélyek
Főbb veszélyek nincs adat
Rokon vegyületek
Azonos kation rubídium-oxid
rubídium-hidroxid
Az infoboxban SI-mértékegységek szerepelnek. Ahol lehetséges, az adatok standardállapotra (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. Az ezektől való eltérést egyértelműen jelezzük.

A rubídium-klorát a klórsav rubídiumsója, képlete RbClO3.

Előállítása

[szerkesztés]

Rubídium-szulfát és bárium-klorát reakciójával állítható elő:[3]

Tulajdonságai

[szerkesztés]

Kristályszerkezete trigonális, tércsoport R3m. Rács paraméterei: a = 608.9 pm és c = 817.4 pm. Elemi cellája három atomot tartalmaz.[4]

Vízben való oldhatósága nő a hőmérséklet emelkedésével:

A RbClO3 vízben való oldhatósága[5]
Hőmérséklet [°C] 0 8 19,8 30 42,2 50 76 99
Oldhatóság [g/l] 21,38 30,7 53,6 80 124,8 159,8 341,2 628

Hevítés hatására rubídium-kloridra és oxigénre bomlik:

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Rubidiumchlorat című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  1. Wilhelm Steffen: Lehrbuch der reinen und technischen Chemie: Anorganische Experimental-chemie. J. Maier, 1893, S. 89. Volltext
  2. Dale L. Perry, Sidney L. Phillips: Handbook of inorganic compounds. CRC Press, 1995, ISBN 978-0-8493-8671-8, S. 333 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).
  3. R. Abegg, F. Auerbach: "Handbuch der anorganischen Chemie". Verlag S. Hirzel, Bd. 2, 1908. S. 431.Volltext
  4. Jean D'Ans, Ellen Lax: Taschenbuch für Chemiker und Physiker. 3. Elemente, anorganische Verbindungen und Materialien, Minerale, Band 3. 4. Auflage, Springer, 1997, ISBN 978-3-5406-0035-0, S. 686 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).
  5. Aterton Seidell: "Solubilities Of Organic Compounds Vol - I", S. 1429. Volltext