Ugrás a tartalomhoz

Norma Jean Wright

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Ogodej (vitalap | szerkesztései) 2020. április 13., 18:34-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Forrás részben hiányzik)
Norma Jean Wright
Született1956. július 15. (67 éves)
Ripley
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozásaénekes
IskoláiOhio Állami Egyetem

SablonWikidataSegítség

Norma Jean Wright (Elyria, Ohio) amerikai énekes, a Chic együttes vokalistája, melynek 1977 és 1979 között volt a tagja.[1]

Élete és munkássága

Norma Jean Wright Elyria, Ohio-ban született, ahol gyermekkorában különböző iskolákban kezdett el énekelni, és az Ohioi Állami Egyetemen tanult. Wright a rövid életű The Spinners nevű amerikai lány trió együttesben énekelt 1977-ben, majd átigazolt a Chic diszkó csapatba, majd részt vett az első 1978-ban megjelent album munkálataiban is, mint énekesnő, így vele készült el az Everybody Dance és az első Dance, Dance, Dance (Yowsah, Yowsah, Yowsah) című első kimásolt kislemezsiker is.

1978-ban elhagyta a csapatot, és szólókarrierbe kezdett. Első Norma Jean című első és egyben utolsó stúdióalbumáról a Saturday R&B Top 20-as sláger lett, és a 15. helyig jutott. Az album előkészületeiben természetesen Bernard Edward és Nile Rodgers áltak, akik a Bearsville Records kiadónál jelentették meg az énekesnő albumát 1980 januárjában. A második és egyben utols kislemezsiker a High Society a 19. helyig jutott.

Első albuma számos sikeres dalt tartalmazott, úgy mint a "Sorcerer", "Having a Party", és a "I Like Love." Illetve később a "Hold Me Lonely Boy" (1979), "Love Attack" (1983), "Shot in the Dark" (1984), és az "Every Bit of This Love" (1985). című dal. 2004-ben az I Like Love hangmintáit a brit Solitaire dance csapat használta fel.

Wright a következő előadóknak volt a háttérénekese: C+C Music Factory, Constina, Randy Crawford, Will Downing, Aretha Franklin, Fantasy, Debbie Gibson, Nelson Rangell, Luther Vandross, Madonna, Sister Sledge, Nick Scotti & Freddie Jackson.

Diszkográfia

Források