Nagy tisztogatás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Viloris (vitalap | szerkesztései) 2021. március 31., 07:51-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (korr)
Genrih Grigorjevics Jagoda a Szovjetunió belügyi népbiztosa 1934–1936 között

A nagy tisztogatás a Joszif Visszarionovics Sztálin által kezdeményezett, 1934 és 1940 között a Szovjetunióban végrehajtott politikai elnyomást jelöli. A kommunista párttagokon kívül kiterjedt állami hivatalnokokra, parasztokra, a Vörös Hadsereg vezetőire, továbbá magában foglalt még széles körű rendőri megfigyeléseket, bebörtönzéseket és önkényes kivégzéseket.[1] Az orosz történetírás a legintenzívebb időszaknak az 1937-1938-as korszakot, az úgynevezett Jezsovscsinát (oroszul: Eжовщина) tartja, amely az NKVD korabeli vezetőjéről, Nyikolaj Ivanovics Jezsovról kapta nevét. A tisztogatás Sztálin uralmának konszolidálására, a kommunista párt nem megfelelő elemeitől való megtisztítására irányult. A közvélemény figyelme a kommunista párt vezetőin, illetve az állami hivatalnokokon és vezetőkön végrehajtott tisztogatásra terelődött, ám ezen kívül érintette még a társadalom más rétegeit is; az értelmiségieket, parasztokat, főleg a kuláknak kikiáltottakat.[2] Az NKVD intézkedései kiterjedtek a nemzeti kisebbségekre is, amelyeket azzal vádoltak, hogy ötödik hadoszlop-közösségek. A tisztogatások egy része a hivatalos indoklás szerint kémektől és szabotőröktől való megszabadulást szolgálta.

Nyikita Hruscsov 1956-os beszéde (A személyi kultuszról és következményeiről), és újabb kutatások szerint a vádak nagy része kínzásokkal kikényszerített vallomásokon,[3] illetve a korabeli szovjet btk. 58. (ellenforradalmi bűntettekről szóló) cikkelyének laza alkalmazásán alapult. A jogszerű eljárás helyett az esetek nagy részében gyorsított eljárás alapján folytatták le a büntetőügyet.[4]

Több százezer áldozatot különböző politikai bűntettekkel (kémkedés, szabotázs, szovjetellenes agitáció, összeesküvés) vádoltak, majd vagy főbe lőtték, vagy Gulágra küldték őket. Rengeteg ember halt meg büntetőtáborokban éhezések, járványok következtében.

A nagy tisztogatás még Genrih Grigorjevics Jagoda belügyi népbiztos hivatali ideje alatt kezdődött, s később Jezsov alatt csúcsosodott ki, 1936 szeptembere és 1938 augusztusa között. A tisztogatást az irányvonalnak megfelelően hajtották végre, s rendszeresen a Sztálin vezette PB direkt utasításaira.

Források

  • Conquest, Robert. The Great Terror: A Reassessment. Oxford: Oxford University Press, 250, 257–8. o. (2008). ISBN 978-0-19-531700-8 
  • Orlando, Figes. The Whisperers: Private Life in Stalin's Russia, 277-315. o. (2007). ISBN 978-0-7139-9702-6 

Jegyzetek

  1. Figes2007, 227-315. o.
  2. Conquest 2008, 250, 257-258. o.
  3. Conquest 2008, 121. o.
  4. Conquest 2008, 286. o.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Great Purge című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Commons:Category:Great Purge
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy tisztogatás témájú médiaállományokat.