Miljan Mrdaković
Miljan Mrdaković (Niš, 1982. május 6. – Belgrád, 2020. május 22.) olimpiai válogatott szerb labdarúgó, csatár, olimpikon.
Pályafutása
Klubcsapatokban
1993-ban a Radnički Niš korosztályos csapatában kezdte a labdarúgást, majd 1995-ben a belgrádi Partizanhoz került. 1998-ban a belga Anderlecht korosztályos együttese szerződtette, ahol 2001-ben került az első csapat keretéhez, de 2002-ben kölcsön adták az Eendracht Aalst csapatához. 2002–03-ban az OFK Beograd, 2003–04-ben a belga Gent, 2004-ben ismét az OFK labdarúgója volt.[4][5] 2005-ben az osztrák Austria Salzburg, 2005–06-ban az ukrán Metaliszt Harkiv, 2006–07-ben az izraeli Makkabi Tel-Aviv, 2007–08-ban a portugál Vitória Guimarães, 2008–09-ben a kínai Santung Lüneng játékosa volt.[6][7][8]
2009 és 2012 között Cipruson játszott. 2009 és 2011 között az Apóllon Lemeszú, 2010-ben kölcsönben az Ethnikósz Áhnasz, 2011–12-ben az AÉK Lárnakasz játékos volt. Az Apóllon játékosként egy ciprusikupa-győzelmet ért el illetve a 2010–11-es idényben a bajnokság gólkirálya lett 21 találattal.[9][10][11][12][13] 2012-ben ismét Kínába szerződött, a Csiangszu Szuning együttesében szerepelt.[14] 2013-ban visszatért Ciprusra és az Énoszi Néon labdarúgója lett.[15] Ugyanebben az évben a görög Véria, 2014-ben a szingapúri Tampines Rovers, 2015-ben a görög Levadiakósz játékosa volt.[16][17] 2015-ban hazatért és a Vojvodina csapatában szerepelt.[18] 2016-ban utoljára szerződött külföldre, a görög Agrotikósz Asztír játékosa lett, de ugyan ebben az évben végleg hazatért és a Rad együttesében játszott. 2017-ben az OFK játékosaként vonult vissza az aktív labdarúgástól.[19]
A válogatottban
1999 és 2001 között nyolc alkalommal szerepelt a jugoszláv U18-as válogatottban. 2002-ben egyszer szerepelt az U21-es csapatban. Részt vett a 2008-as pekingi olimpián. Az olimpiai válogatottban három alkalommal szerepelt és egy gólt szerzett.
Halála
2020. május 22-én a Belgrádhoz tartozó Zvezdarán öngyilkos lett.[20]
Sikerei, díjai
- Kínai bajnokság
- bajnok: 2008
- Ciprusi bajnokság
- gólkirály: 2010–11 (21 gól)
- Ciprusi kupa
- győztes: 2010
- Szingapúri ligakupa
- győztes: 2014
- Szingapúri szuperkupa
- győztes: 2014
Jegyzetek
- ↑ transfermarkt.com (több nyelv nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Salzburgwiki (német nyelven)
- ↑ Mediji: Bivši mladi reprezentativac i fudbaler Partizana izvršio samoubistvo (szerb nyelven)
- ↑ Prvi strelac OFK Beograda prešao u belgijski Gent (szerb nyelven). B92, 2003. augusztus 5. (Hozzáférés: 2021. január 28.)
- ↑ „Mdrakovic verlaat AA Gent”, Voetbalkrant , 2004. április 2. (Hozzáférés: 2019. július 22.) (holland nyelvű)
- ↑ Blokhin tops honours list (angol nyelven). UEFA, 2006. augusztus 30. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ מילאן מרדאקוביץ' (héber nyelven). Football.org. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ „Mrdakovic vem para superar Nuno Gomes”, Record , 2007. június 20. (Hozzáférés: 2019. január 1.) (portugál nyelvű)
- ↑ Miljan Mrdakovic has signed for Apollonas (angol nyelven). Apollon Limassol, 2009. július 12. (Hozzáférés: 2019. július 22.)[halott link]
- ↑ Πρώτος σκόρερ ο Μρντάκοβιτς (görög nyelven). Ciprusi labdarúgó-szövetség, 2011. május 14. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ ΔΙΕΤΕΣ ΣΥΜΒΟΛΑΙΟ ΜΕ ΜΙΡΤΑΚΟΒΙΤΣ (görög nyelven). AEK Larnaca, 2011. június 21. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ Miljan Mrdakovic (görög nyelven). Ciprusi labdarúgó-szövetség. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ ΟΛΟΚΛΗΡΩΘΗΚΕ Η ΜΕΤΕΓΓΡΑΦΗ ΤΟΥ ΜΙΛΙΑΝ (görög nyelven). AEK Larnaca, 2012. február 29. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ Jiangsu Sainty 2012 season preview (angol nyelven). Wild East Football, 2012. március 8. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ „Mrdaković se vratio na Kipar, potpisao za Enozis”, Blic , 2013. január 2. (Hozzáférés: 2019. július 24.) (szerb nyelvű)
- ↑ „New signings boost Tampines’ AFC Champs League assault”, Today , 2014. január 23. (Hozzáférés: 2019. július 22.) (angol nyelvű)
- ↑ Ανακοίνωσε Μρντάκοβιτς ο Λεβαδειακός (görög nyelven). Gazzetta, 2015. február 11. (Hozzáférés: 2019. július 24.)
- ↑ Potpisao Mrdaković (szerb nyelven). FK Vojvodina, 2015. június 4. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ Povratak golgetera (szerb nyelven). OFK Beograd, 2017. január 19. (Hozzáférés: 2019. július 22.)
- ↑ Mediji: Bivši mladi reprezentativac i fudbaler Partizana izvršio samoubistvo (szerbül)
Források
- Miljan Mrdaković (angol nyelven). worldfootball.net. (Hozzáférés: 2021. január 28.)
- Olympedia – Miljan Mrdaković (angolul)
- 1982-ben született személyek
- 2020-ban elhunyt személyek
- Szerb labdarúgók
- Labdarúgócsatárok
- Az Anderlecht labdarúgói
- Az OFK Beograd labdarúgói
- A KAA Gent labdarúgói
- Az FC Red Bull Salzburg labdarúgói
- A Metaliszt Harkiv labdarúgói
- A Makkabi Tel-Aviv labdarúgói
- A Vitória Guimarães labdarúgói
- Az Apollon Limassol labdarúgói
- A Csiangszu Szuning labdarúgói
- A Levadiakósz labdarúgói
- Az FK Vojvodina labdarúgói
- A Rad labdarúgói
- A Premjer Liha labdarúgói
- A Primeira Liga labdarúgói
- A Kínai Szuperliga labdarúgói
- Szerb olimpikonok
- A 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói
- Öngyilkos sportolók
- Belgrádiak