Magyar magánhangzók

A magyar nyelvben használt magánhangzók száma 14 – ezek azok a hangok, amelyeket a magyar helyesírás lejegyez. Ezen kívül van számos olyan hang, amely csak nyelvjárásokban fordul elő, és van néhány olyan is, amely az irodalmi nyelvben is megtalálható, de nem rendelkezik önálló betűvel.

A magyar helyesírás a következő betűket használja a magyar magánhangzók lejegyzésére: a, á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű.

Csoportosításuk

A magyar magánhangzókat a következők szerint csoportosíthatjuk: hangrend szerint, a nyelv függőleges mozgása szerint, nyíltság szerint, az ajkak állása szerint és időtartam szerint.

Hangrend szerint a magyar magánhangzók lehetnek

• mély hangrendű magánhangzók: a, á, o, ó, u és ú
• magas hangrendű magánhangzók: e, é, i, í, ö, ő, ü és ű

A nyelv függőleges mozgása szerint a magánhangzóink lehetnek

• felső nyelvállású magánhangzók: ü, ű, i, í, u, ú
• középső nyelvállású magánhangzók: ö, ő, é, o, ó
• alsó nyelvállású magánhangzók: e, a
• legalsó nyelvállású magánhangzók: á

Nyíltság szerint három csoportra oszthatók:

• nyílt: á, e
• közepesen zárt: a, é, o, ó, ö, ő
• zárt: i, í, u, ú, ü, ű

Az ajkak állása szerint a magánhangzók lehetnek:

• ajakkerekítésesek: a, o, ó, u, ú, ö, ő, ü és ű
• ajakrésesek: á, e, é, i, í

A magánhangzók kiejtésének időtartama szerint lehetnek:

• rövid: a, e, i, o, ö, u és ü
• hosszú: á, é, í, ó, ő, ú és ű.

A magyarban nem jelölt magánhangzók

Egyes magánhangzókat nem jelölünk külön a sztenderd magyar helyesírásban, ám a köznyelv mégis használja őket. Ilyen a rövid á (szokásos jelölése: ȧ) a telefonáláskor haló (hȧló) szóban. Illetve egyes idegen eredetű szavaknál, neveknél pl mȧrketing, Mȧx, stb. (Ezek ejtése - részben a jelölés hiánya miatt - változhat, tehát előfordul a marketing, Max is.)

Egyes nyelvjárásokban ejtéskor megkülönböztetik a zárt és a nyílt e-t. Az előbbi hagyományos jelölése: ë.

A hosszú a és e (nem az á és é! – megkülönböztetésükre néha az ā és ē betűket használjuk) ejtése előfordul pl. mozaikszavak betűnkénti ejtésekor: MTA, BME, LTE, stb (ilyenkor az i, u, o, ö hangokat is hosszan ejtjük (OTP, LTI, ÖBB, stb) annak ellenére, hogy ezeket hosszú párjaiktól általában megkülönböztetjük), illetve nyelvjárásokban gyakoriak, pl. āra (arra) és ēre (erre).

Lásd még

• Magánhangzó