Litánia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A litánia (magyarosan: létánia, letenye) több jelentésű szó, a görög lité, litaneia, 'könyörgés' szóból ered. A liturgikus szóhasználatban szoros értelemben válaszos (respondeáló) imaforma: az előimádkozó mondja vagy énekli a változó megszólításokat (invokáció), melyekre a nép azonos vagy kissé változó formulával válaszol. Legősibb formái a szentmisében az apostolok koráig követhetők. Tág értelemben könyörgő körmenet, mert nagyon alkalmas körmeneti éneknek. Már az I. orleans-i zsin. (511) ebben az értelemben is használta a szót.[1]

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapjelentése a görög nyelvből eredeztethető: párbeszédes formájú, felszólításokból és válaszokból álló hosszú, könyörgő ima.

Jelentései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyházi íróknál különböző jelentése van. Általánosságban nyilvános/magán kérő imát jelent, melyet a templomban, vagy akár otthon végeznek. A litániák mai felépítése: az egyház először Isten irgalmáért és kegyelmeért, azután a szentek közbenjárásáért könyörög. Kezdetük és záradékuk teljesen egyforma, kezdetben mindegyik irgalomért esedezik. Tartalma szerint az ima teljesen megfelel az egyház ez időszerinti szükségleteinek. Folytonos harcban a sötét hatalmakkal, melyeket önerejéből leküzdeni nem bír, önkénytelenül Istenhez kiált segélyért.

Átvitt értelemben monoton, terjengős, unalmas beszédre, szövegre értelmezik.

A legismertebb litániák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két legismertebb litánia a mindenszentek litániája (amely a legrégibb litánia és a többi litánia modellje) és a májusban imádkozott/énekelt ún. loretói litánia. A loretói litánia Szűz Máriához intézett könyörgés és ima.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]