Léo Taxil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Léo Taxil
Leo taxil.jpg
Született
1854. március 21.
Marseille
Elhunyt
1907. március 31. (53 évesen)
Foglalkozása újságíró

Léo Taxil, eredeti nevén Marie Joseph Gabriel Antoine Jogand-Pagès (1854. március 21. Marseille1907. március 31. Sceaux): francia antiklerikális író, újságíró, aki arról vált nevezetessé, hogy rászedte a pápát és a francia főpapokat.

Jezsuita neveltetést kapott, de hamar megundorodott az egyháztól, és nemsokára éles hangvételű katolicizmus-ellenes írásaival vált ismertté. Több pénzbüntetés után 1879-ben bíróság elé állították A Bas la Calotte! című írásáért, melyben a vád szerint egy, az állam által elismert egyházat gyalázott. 8 évre ítélték, ezért Svájcba menekült, de rövidesen amnesztiát kapott. Ekkor visszatért Franciaországba, és Párizsban egyházellenes könyvtárat nyitott. 1881-ben belépett az egyik francia szabadkőműves páholyba, de néhány hónappal később becstelen viselkedés miatt kizárták.

1884-ben, XIII. Leó pápa Humanum genus nevű, a szabadkőműveseket támadó enciklikájának megjelenése után azt állította, megbánta korábbi viselkedését, nyilvános bűnbocsánatot tartott, és színleg visszatért a katolikus egyházba. Ezután kampányba kezdett a szabadkőművesek ellen, a páholyaikat sátánimádattal vádolva, és azt állítva, hogy bizonyos Diana Vaughan írta meg neki vallomását egy sátánista szektáról. Könyvei annak ellenére rendkívül sikeresek lettek a katolikusok körében, hogy ez a „Diana Vaughan” a nyilvánosság előtt sosem mutatkozott. 1892-től Taxil egy szabadkőműveseket támadó újságot is kiadott, La France chrétienne anti-maçonnique címmel. 1887-ben audiencián járt XIII. Leó pápánál, aki rendre utasította Charleston püspökét, amiért az koholmánynak titulálta a szabadkőműves-ellenes vallomásokat, és a szentatya áldását adta egy 1896-os trenti szabadkőművesek elleni kongresszushoz is.

Ekkorra azonban már túl sok kétség gyűlt fel az egyházon kívül és belül is Vaughan vallomásainak igaz voltát illetően, sőt már a létezését is kezdték megkérdőjelezni. Taxil végül megígérte, hogy magával hozza egy általa, 1897. április 19-én tartott előadásra. A hallgatóságot (akik közt rengeteg pap is volt) azonban ezen az előadáson kellemetlen meglepetés érte: Taxil bejelentette, hogy Diana csupán egy, az ő alkalmazásában álló titkárnő volt, aki megengedte neki, hogy a nevét az átveréseihez kölcsönözze. Emellett bejelentett másfajta átveréseket is, például hogy rávette a marseille-i kikötő parancsnokát, hogy nem létező cápákat irtson ki a kikötőből, és turistákat, archeológusokat vonzott a Genfi-tó nem létező vízalatti városához.

Beismeréseit a hallgatóság felháborodással fogadta; amikor Taxil elhagyta a termet, meg akarták lincselni, és egy rendőrnek kellett őt elkísérnie egy közeli kávézóig.

Taxil önleleplezése után elköltözött Párizsból, és vidéken élt egészen 1907-ben bekövetkezett haláláig.

Fontosabb írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • XI. Pius titkos szeretői (Les amours secrètes de Pie IX) – könyve, mely a szabadkőműves páholyból való kizárásának egyik oka volt
  • TAXIL Leó volt szabadgondolkodónak önvallomásai, Buzárovits G., Esztergom, 1887, http://www.ppek.hu/konyvek/Taxil_Leo_volt_szabadgondolkozonak_onvallomasai_1.pdf
  • Revélations complètes sur la franc-maçonnerie – „megtérése” után kiadott négykötetes mű a szabadkőművességről, melyben páholyaikat koholt tanúvallomásokra alapozva sátánizmussal vádolta
  • A Sátán a XIX. században (Le diable au XIXe siècle) c. könyve, mely „bemutatja” Diana Vaughan figuráját
  • Eucharistic Novena – a pápa által dicsért imagyűjteménye, melyet Taxil a „megtért” Diana Vaughan nevében adott ki
  • A szórakoztató Biblia (La Bible Amusante) című, 1897-ben megjelent könyve, melyben a Biblia ószövetségi részét figurázta ki.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]