Krakkolás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A krakkolás folyamata során az alkánok hosszú szénláncú molekulái magas hőmérsékleten, katalizátor hatására kisebbekre törnek szét (cracking-tördelés). E folyamat során nagyobb részben C5-C10 szénatomszámú telített és telítetlen szénhidrogének keletkeznek dehidrogénezés valamint a láncszakadás következtében.[1] A művelet alatt részben kis szénatomszámú alkénekből álló krakkgáz keletkezik, részben pedig ugyancsak az eredetinél kisebb szénatomszámú alkánok jönnek létre melyből jó minőségű motorbenzin állítható elő. Nem szabad összetéveszteni a pirolízissel. A kettő között a különbség annyi, hogy amíg a szén-hidrogéneket 650 °C alatt bontjuk, addig krakkolásról beszélünk, míg ha 650°C fölött, akkor pirolízisről.

Fajtái[2][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A krakkolás lehet termikus, vagy katalitikus. A termikus krakkolás jellemzői a következők:

A szénhidrogéneknek a termikus krakkolással szembeni stabilitása a szénlánc nagyságával fokozatosan csökken, vagyis nagyobb szénhidrogén molekulák már viszonylag alacsonyabb hőmérsékleten is krakkolódnak. Ez a szabály az alkénekre is érvényes. Ebben a reakcióban nem vesznek részt katalizátorok, ezért a szén-szén kötések nagyobb eséllyel bomlanak fel, mint a szén-hidrogén kötések, mert az utóbbiak kötési energiája nagyobb. Így nagy számban tudnak előállítani például etént, ami a szerves vegyiparban fontos szerepet játszik.

katalitikus krakkolást rendszerint alumínium-szilikát típusú katalizátorokon (elsősorban zeolitokon) végzik 400-500 °C hőmérsékleten, üzemanyagok előállítása céljából. A keletkező termékek nagyrészt alkánok és aromás vegyületek. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy itt izomerizáció, hidrogénátvitel és gyűrűzáródás is felléphet.