Kettős éles ékezet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kettős éles ékezet ( ˝ ) egy diakritikus jelölés, ami a latin írásmódban csak a magyar ábécében található meg (emellett a cirill ábécében a csuvas nyelv használja). A tipográfiában a típust többnyire hungarumlaut néven nevezik.

Használata a magyar nyelvben[szerkesztés]

Az irodalmi magyar nyelvben 14 magánhangzó van, amik rövidek (a, e, i, o, ö, u, ü), illetve hosszúak (á, é, í, ó, ő, ú, ű) lehetnek. Az a, e, i, o, u hosszú változatai szimpla éles ékezettel írandók, míg az umlautos betűk (ö, ü) hosszú változatai egyszerűen két éles ékezettel írandók (az idézőjelhez vagy a másodperc jeléhez hasonlóan), ahelyett hogy umlautot + szimpla éles ékezetet (ǘ) alkalmaznánk. A Magvető Könyvkiadó logójában a kettős éles ékezet tipografikus eszköz: m̋.

Használata a cirill ábécében[szerkesztés]

A csuvas nyelv cirill írásmódot használ, és az ábécét számos betűvel egészítették ki, többek között a Ӳ, ӳ betűkkel, ami az Ű-nek felel meg latin írásban, azonban ez valószínűleg a kézírásból lett átvéve.

Egyéb használat[szerkesztés]

Használják még a nemzetközi fonetikus ábécében, többek között a szlovák fonetikában. Az Ő ritkán előfordul a feröeri nyelvben is, az ø helyett.

Kézírás[szerkesztés]

Azokban a nyelvekben, ahol van ö, ü, ä, ë betű, a kézírásnál nem két pontot, hanem két éles ékezetet írnak, hasonlóan a magyar ő, ű kézzel írt változatához. A magyar kézírásban, hogy meg lehessen különböztetni a kettős éles ékezetet az umlauttól, úgy jelölik, ahogyan a gépírásban (¨), vagy szabálytalanul, makronnal (¯). Ezt a szabálytalan jelölésmódot gerendázásnak is nevezik.

Története Magyarországon[szerkesztés]

A magánhangzók hossz-jelölése a magyar írásban először a 15. században jelent meg, a huszita írással összefonódva. Először az á és az é betűk voltak használatban, majd később az í, ó, ú betűk is megjelentek, de az ö és az ü betűk hosszú változata a 18. századig nem jelent meg. A 18. századig, a nyelvújítás előtt az umlaut+szimpla éles ékezet ǘ forma volt jelen néhány iratban. Azonban a kettős ékezet sokkal esztétikusabbnak látszott, és a 19. századi nyomdászok vezették be.

Problémák[szerkesztés]

A Unicode elterjedése, általánossá válása előtt az alábbi problémák gyakrabban jelentkeztek. Manapság egyre ritkábbak.

Az informatikai világban előfordul, hogy a külföldi oldalakról letöltött vagy vásárolt betűtípus nem tartalmazza a kettős éles ékezetes betűket, mivel csak nagyon kevesen használják.

Ha egy közép-európai kódolású (ISO 8859-2, avagy Latin-2) szöveg nyugat-európai kódolásban (ISO 8859-1, avagy Latin-1) kerül megjelenítésre, akkor ~ vagy ^ kerül a kettős ékezet helyére (hullámos ő: õ, kalapos ű: û). Sok régebbi operációs rendszer (pl. angol nyelvű MS-DOS vagy korábbi Windows-verziók) egyáltalán nem támogatta az ő és ű betűket.

Technikai információk[szerkesztés]

Az Ő és az Ű is támogatott az ISO 8859-2 és a Unicode karakterkészletekben.

Codepoint 0xD5 0xF5 0xDB 0xFB
ISO 8859-1 Õ õ Û û
ISO 8859-2 Ő ő Ű ű

Unicode[szerkesztés]

A dupla éles ékezet összes előfordulása a Unicode 4.1 szabványban:

Ő Ő U+0150 LATIN CAPITAL LETTER O WITH DOUBLE ACUTE
ő ő U+0151 LATIN SMALL LETTER O WITH DOUBLE ACUTE
Ű Ű U+0170 LATIN CAPITAL LETTER U WITH DOUBLE ACUTE
ű ű U+0171 LATIN SMALL LETTER U WITH DOUBLE ACUTE
˝ ˝ U+02DD DOUBLE ACUTE ACCENT
˶ ˶ U+02F6 MODIFIER LETTER MIDDLE DOUBLE ACUTE ACCENT
 ̋ ̋ U+030B COMBINING DOUBLE ACUTE ACCENT
Ӳ Ӳ U+04F2 CYRILLIC CAPITAL LETTER U WITH DOUBLE ACUTE
ӳ ӳ U+04F3 CYRILLIC SMALL LETTER U WITH DOUBLE ACUTE
ᐥ U+1425 CANADIAN SYLLABICS FINAL DOUBLE ACUTE