Kerékbe törés
A kerékbe törés egy főként a középkorban használt kivégzésnem volt.
A kínhalálra ítéltet rendszerint széttárt karral és lábbal, fekvő helyzetben a földön fekvő gerendákhoz (vagy létrához) kötözték, majd végtagjait egy nagy kerékkel összetörték úgy, hogy az elítélt élve maradjon, más esetben bottal tördelték el a kerék vagy a létra fokai mentén az elítélt végtagjait, miután ahhoz kötözték azokat. Néha azonban a mellét vagy a fejét is bezúzták, hogy megrövidítsék szenvedéseit. Az így összezúzott testet a kerék küllőihez kötözték és fölerősítették egy földbe ásott gerenda vagy karó tetejére. A kerékre olykor éles vaspengéket is szereltek. Némely kivégzettnek levágták a fejét is, majd gyakran arra a karóra tűzték, amelyre a testét tartó kereket is felhelyezték.
A keresztény vértanúk gyakori kivégzési módja volt, később általában gyilkosságért, rablásért és gyújtogatásért elítélteket törtek kerékbe.
Ily módon végezték ki Gyulafehérvárott 1785. február 28-án az erdélyi parasztfelkelés két vezetőjét is, Horeát és Cloșcát.[1]
A kerékbe törést nyilvánosan, közönség előtt hajtották végre, még a 19. század elején is.
Források
- ↑ Tarján M. Tamás: Horea és Closca kivégzése Gyulafehérváron (magyar nyelven). rubicon.hu. (Hozzáférés: 2014. október 31.)
- Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2014. június 28.)