Kerékbe törés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kerékbe törés

A kerékbe törés egy főként a középkorban használt kivégzésnem volt. A kínhalálra ítéltet rendszerint széttárt karral és lábbal, fekvő helyzetben a földön fekvő gerendákhoz (vagy létrához) kötözték, majd végtagjait egy nagy kerékkel összetörték úgy, hogy az elítélt élve maradjon, más esetben bottal tördelték el a kerék vagy a létra fokai mentén az elítélt végtagjait, miután ahhoz kötözték azokat. Néha azonban a mellét vagy a fejét is bezúzták, hogy megrövidítsék szenvedéseit. Az így összezúzott testet a kerék küllőihez kötözték és fölerősítették egy földbe ásott gerenda vagy karó tetejére. A kerékre olykor éles vaspengéket is szereltek. Némely kivégzettnek levágták a fejét is, majd gyakran arra a karóra tűzték, amire a testét tartó kereket is felhelyezték. A keresztény vértanúk gyakori kivégzési módja volt, később általában gyilkosságért, rablásért és gyújtogatásért elítélteket törtek kerékbe. A kerékbe törést nyilvánosan, közönség előtt hajtották végre, még a 19. század elején is. Ily módon végezték ki Gyulafehérvárott 1785. február 28-án az Erdélyi Érchegység magyarjait gyilkoló oláh lázadók vezéreit, Horeát és Cloșcát.

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kerékbe törés témájú médiaállományokat.