Juanita

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Juanita egy inka lány múmiájának fantázianeve, amelyet 1995. szeptemberében, 5000 méteres magasságban, Peruban, az Andok-beli Ampato-csúcs közelében fedezett fel Johan Reinhard amerikai antropológus. A „Jéglány” (spanyolul: La Niña del Hielo) néven is ismert, halálakor 14 év körüli gyermeket 1440-1450 között, a Machu Picchut építtető Pacsakutek Yupanki uralkodása alatt áldozták fel Intiilapának (a perui indiánok között Apusnak), a hegy istenének, aki az inka hitvilágban a bő termés és a vízkészletek ura volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megtalálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Johan Reinhard és kísérői Miguel Zárate és Jose Antonio Chavez perui régész 1995. szeptember 8-án, az Ampato csúcsára szervezett harmadik expedíciójuk során, a vulkáncsúcs belsejében, a közeli Sabancaya vulkán két héttel korábbi kitörése következtében felszínre került, inka időkből származó sírgödörre bukkantak. A benne talált csonttá fagyott lánymúmia arca és felsőteste a rengés közben kicsomagolódott és összeaszalódott, de a betakarva maradt részek teljesen épek maradtak. A tetem körül áldozati adományokat, edényeket, élelmiszert és kis figurákat is találtak.

A jégmúmiát felfedezői egy műanyag zsákba csomagolták, amelyet Reinhard hátizsákjára erősítve, a megtalástól számított 64 óra alatt juttattak el az Arequipai Santa María Katolikus Egyetem mélyhűtő kamrájába;[1] így a fagyos test szövetei nem engedtek fel, a test nem károsodott. A tetemet valamivel később a baltimore-i Johns Hopkins Kórházba szállították, ahol tüzetes vizsgálatoknak vetették alá.

Juanita megtalálása volt az év egyik legjelentősebb régészeti lelete,[megj 1] mert ez volt az első Kolumbusz előtti inka időkből származó női holttest, amelyet közel tökéletes épségben, megfagyott és kiszáradt állapotban találtak.

A test[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kislány halálakor 14 éves lehetett, 1,40 méter magas, vékony testalkatú, teljesen egészséges, szűz és tökéletesen ép csontozatú. A kis test szinte mélyhűtött állapotban volt, és még tartalmazta az eredeti testnedveket. Súlya megtalálásakor 40 kg volt,[1] ami megfelel egy hasonló korú lány súlyának.

A halál körülményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juanita 1440 és 1450 között, egy a fejét ért erős ütés okozta agyvérzés következtében halt meg. A koponyatető jobb oldalán 5 centiméteres sérülés látható. A leütött, eszméletlen gyermeket még élve temették el, és a hegycsúcson uralkodó –20C°-os hidegben a kislány rövid időn belül megfagyott anélkül, hogy egy pillanatra is magához tért volna. Egyes kutatók kétségbe vonják a lány erőszakos halálát.[1] Úgy vélik az inkák semmiképpen sem adtak volna „sérült” áldozatot isteneiknek. Valószínűleg kábító hatású itallal altatták el a gyereket, aki azután a kősírban megfagyott. A koponyasérülés később, egy hegyomlás miatt keletkezhetett.

Utoljára egy nappal halála előtt étkezett, gyomrában kokalevél, kukorica, és kukoricasör (chicha) maradványokat találtak.

A „Jéglány” gazdagon díszített hosszú, tarka ruházata, narancsszínű hatalmas toll fejdísze, ékszerei és a mellé temetett tárgyak (míves agyagedény, tolldíszes kis aranyfigura) kidolgozottsága alapján a kutatók úgy vélik magas rangú család gyermeke volt. Legérdekesebb személyes tárgya: köldökzsinórjának egy zsebkendőbe csavart darabkája.[megj 2]

Az inka hitvilágban az emberáldozat a mindennapos vallási szertartások része volt. Az isteneknek szóló felajánlások során, a nemesi családok, legszebb gyermekeit áldozták fel, mert úgy hitték, hogy a gyerekek haláluk után azonnal újjászületnek és maguk is védelmező, jóságos istenekké lesznek.

Vizsgálatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juanita tetemét a baltimore-i kutatók komputertomográf és röntgen-vizsgálatnak vetették alá. Ellenőrizték csontozatát, koponyáját, gyomortartalmának maradványait, tüdő-, máj- és izomszövet teszteket, továbbá szívszövet-minta alapján DNS-elemzést is végeztek. DNS-ének azonosítása révén megállapították, hogy a lány szoros rokonságban állt a panamai Ngobe törzzsel, és ősei a Bering-földhídon át Amerikába vándorolt taiwani- és koreai-gyökerekkel rendelkeztek.[2]

Kiállítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudományos vizsgálatok végeztével a kislány múmiáját 1996-tól az Egyesült Államok szerte vándorkiállításokon mutatták be, majd 1999-től 15 hónapon keresztül Japánban volt, ahol tizenhárom különböző helyszínen állították ki.

Juanita múmiája 2000-ben került vissza Peruba, és azóta az arequipai Andoki Szentélyek Múzeumában (Museo Santuarios Andinos) látható. A jégmúmiákat nehéz és költséges megőrizni. A mélyhűtő vitrinben olyan hőmérsékletnek és páratartalomnak kell lennie, mint az eredeti lelőhelyen; továbbá a vitrinüveg mentén ki kell egyenlíteni a külső és belső hőmérsékletet, hogy a kicsapódó víz ne rakódjon az üvegre. Az inka kislányt mínusz 19,5 °C-on és 80%-os relatív páratartalom mellett tárolják.

További áldozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Andok fagyos csúcsai több Juanitáéhoz hasonló sírt őriznek. 1999-ben 6739 méteres magasságban, az argentínai Cerro Llullaillaco szent hegyének inka romjai között Reinhard további három gyermekmúmiát – két lányt és egy fiút – talált.[3]

A Juanita múmiáját bemutató Museo Santuarios Andinos kiállításán is több inka kori gyermekáldozat látható: a Picchu Picchu vulkánnál talált Kisgalamb (kecsua nyelven Urpicha ); a Sarasara-vulkánnál feláldozott Sarita; és öt további múmia, amelyeket az Arequipa melletti El Misti vulkánnál találtak.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Time magazin 1995. évi felmérése szerint.
  2. Az inkák gyógyító erőt tulajdonítottak a köldökzsinórnak, így mindenki élete végéig őrizte sajátjának egy darabját.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Renate Germer. 'Múmiák a világ minden tájáról. Budapest: Tessloff és Babilon Kiadó, 30-31. o (2006). ISBN 963-9446-86-6 
  2. Johan Reinhard. The Ice Maiden: Inca Mummies, Mountain Gods, and Sacred Sites in the Andes. Washington, D.C: National Geographic Society (2005) 
  3. Vita az inka múmiák sorsáról. Múlt-kor. (Hozzáférés: 2005. szeptember 26.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]