Isten kilencmilliárd neve

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Isten kilencmilliárd neve (The Nine Billion Names of God) melyet Arthur C. Clarke írt, és elnyerte az 1954-es Retro Hugo-díjat. 1971-ben az Analog Science Fact & Fiction szavazásán minden idők 7. legjobb sci-fi novellájának választották. Az írás szerepel az azonos című novellagyűjteményben is.

Isaac Asimov szerint: „A fentieken kívül a novella végén megtalálhatjuk a világirodalom lehető legszebb utolsó sorát (Nem, Olvasó, nem szabad előrelapozni)”

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tibeti szerzetesek egy szuperszámítógépet vásárolnak nyomtatóval. Egy legenda szerint, ha valaki leírja Isten igazi neveit, vége lesz a világnak. Hogy az állítást igazolják, elhatározzák, hogy kinyomtatják az összes lehetséges betűkombinációt, mely létezik, közöttük azokat, amelyeket minden bizonnyal Isten igazi neveinek tekinthetnek.

A technikusok a feladatra három hónapot kapnak, amíg a munka tart. Miután megtudják a valódi célt, megijednek, hogy sikertelensége esetén őket fogják hibáztatni, ezért szabotálják a munkát, hogy le tudjanak lépni. Tervük szerint ők már rég elhagyják Tibetet, mire a gép végez.

A szabotázstól számított egy hét múltán a hazafelé úton azon töprengenek, milyen képtelen ötlet volt ez a szerzetesektől. Épp azon gondolkodnak, hogy valószínűleg a gép ezekben a percekben nyomtathatja ki az utolsó lapokat. Míg ezt végiggondolják, a csillagokat nézik...

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]