Internetprotokoll
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Protokollok | |
|---|---|
| Alkalmazási | FTP, HTTP, IMAP, IRC, POP3, SIP, SMTP, SNMP, SSH, Telnet, Bittorrent, … |
| Szállítási | SCTP, TCP, RTP, UDP, IL, RUDP, … |
| Hálózati | IPv4, IPv6, … |
| Adatkapcsolati | Ethernet, Wi-Fi, Token ring, FDDI, PPP, … |
| Fizikai | RS-232, 100Base-TX, 1000Base-TX, 10Base2, 10Base-T, … |
Az internetprotokoll (angolul Internet Protocol, rövidítve: IP) az internet (és internetalapú) hálózat egyik alapvető szabványa (avagy protokollja). Ezen protokoll segítségével kommunikálnak egymással az internetre kötött csomópontok (számítógépek, hálózati eszközök, webkamerák stb.). A protokoll meghatározza az egymásnak küldhető üzenetek felépítését, sorrendjét stb.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az IP-ről általában
Kialakításában fontos szerepet játszott az egyszerűség, és a robusztusság. Ezek egy olcsó technológiát eredményeztek, aminek segítségével gyorsan terjedt az IP, kiszorítva például a jóval komplexebb de igen drága konkurenst, az ATM-et. Fejlesztését még az ARPA kezdte el, jelenleg az IETF felügyeli. 4-es verziójának (IPv4) leírását az RFC 791 tartalmazza.
[szerkesztés] Az IP jellemzői
Az IP a klasszikus OSI besorolás alapján a 3., a hálózati rétegben helyezkedik el. Csomagkapcsolt hálózatot valósít meg, azaz nem építi fel a kapcsolatot a forrás és a cél között, hanem minden egyes csomagot külön irányít (route-ol). Hibadetektálást és hibajavítást nem végez (ezeket nevezzük „megbízhatatlan” protokollnak), ezeket a funkciókat főleg a szállítási rétegben elhelyezkedő protokollokra bízza (például TCP). Ennek a kialakításnak az oka az, hogy az egyszerűségre törekedtek. Így a hibajavítás terhe főképp a forrás és a cél számítógépeknél jelentkezik, és nem terheli feleslegesen az egyébként is leterhelt hálózati útirányválasztó csomópontokat (router).
[szerkesztés] IP-cím
Bővebben: IP-címAz IP-ben a forrás- és célállomásokat (az úgynevezett hostokat) címekkel (IP-címek) azonosítja, amelyek 32 biten ábrázolt egész számok; azonban ezt hagyományosan négy darab 8 bites (azaz 1 byte-os, vagyis 0 és 255 közé eső), ponttal elválasztott számmal írjuk le a könnyebb olvashatóság miatt (pl: 192.168.42.1). A címek felépítése hierarchikus: a szám bal oldala (vagy szakmai nevén a legnagyobb helyiértékű bitek felől indulva) a legfelső szintet jelenti, és jobbra haladva az ez alatti szinteket kapjuk meg, például egy szolgáltatót, a szolgáltató alatti ügyfeleket, és az ügyfelek alatti egyes számítógépeket.
A teljes IP cím két részre osztható: egy hálózati és egy hoszt azonosítókból áll. A hálózati azonosító hossza változó méretű lehet, azt a teljes cím első bitjei határozzák meg, az IP címeket ez alapján címosztályokba soroljuk.
| Címosztály | Cím bitjei | Hálózati + Osztály azonosító hossza | Hálózatok száma | Hoszt azonosító hossza | Kiosztható hosztok száma |
|---|---|---|---|---|---|
| A osztály | 0...x | 8 bit | 27-2 = 126 | 24 bit | 224=16777216 |
| B osztály | 10...x | 16 bit | 214 = 16384 | 16 bit | 216=65536 |
| C osztály | 110...x | 24 bit | 221 = 2097152 | 8 bit | 28=256 |
A címosztályok alkalmazása lehetővé teszi a címek optimálisabb kiosztását, azáltal, hogy egy intézmény, szervezet stb. számára egy alacsonyabb osztályú cím is kiosztható adott esetben (kevés hosztja van) így nem foglal le felesleges - fel nem használt, ki nem osztott - címeket, ha nincs rájuk szüksége.
[szerkesztés] Alhálózati maszk
Annak az érdekében, hogy a szervezetek a nekik kiosztott címosztályokat további alhálózatokra bonthassák vezették be az alhálózatot jelölő maszkot. Ezzel lehetővé válik pl. egy B osztályú cím két vagy több tartományra bontása, így elkerülhető további internet-címek igénylése.
Az alhálózati maszk szintén 32 bitből áll: az IP-cím hálózati részének hosszáig csupa egyeseket tartalmaz utána nullákkal egészül ki - így egy logikai ÉS művelettel a hoszt mindig megállapíthatja egy címről, hogy az ő hálózatában van-e.
Az IP-címekhez hasonlóan a alhálózati maszkot is byte-onként (pontozott decimális formában) szokás megadni - például 255.255.255.0 . De gyakran találkozhatunk az egyszerűsített formával - például a 192.168.1.1/24- ahol az IP-cím után elválasztva az alhálózati maszk 1-es bitjeinek a számát jelezzük.
[szerkesztés] Generációk
A hagyományos IP-protokoll szerinti IP-címeket nevezzük „IPv4” címeknek is, ami a negyedik generációs (v4, version 4) internetprotokollt jelenti. Bár kezdetben jól megfelelt, az internet előre nem látott növekedése közben sok problémába ütköztek a hálózati szakemberek. Egyik ilyen az, hogy nem elégséges a kiosztott címek mennyisége. Gondot jelent, hogy nem támogatja a protokoll a mobilitást, nincs lehetőség benne korrekt titkosítás támogatására stb. Ezek megoldására jött létre az IPv6.
Aktívan létezik már az IPv6, vagyis a hatodik generációs címzésmód, melynek célja – többek között – az egyre fogyatkozó számú IPv4-címek problémájának megoldása. Az IPv6-címek 32 bit helyett 128 biten ábrázolják a címeket (ez olyan, mintha a mostani 4 helyett 16 byte-ból álló IP-címeket használnánk), ezért azokat hexadecimális formában szokás jelölni, például 3ffe:2f80:3912:1.
Az IP-cím parancssor alatti használata
az egyes számítógépek a "ping" paranccsal ellenőrzik ,hogy a számítógép az adott pillanatban elérhető-e.A számítógép a másik félnek csomagokat küld, és mikor ezek visszaértek kiszámítja mennyi adat veszett el ha pl. azt írja hogy küldött:4
fogadott:0
veszteség 100% akkor nem érhető el,mert a csomagot nem küldi vissza.
[szerkesztés] IPv4 fejléc
