Gázkromatográfia
A gázkromatográfia (GC) tetszőleges halmazállapotú, de az esetek többségében gáz- vagy folyadékminták összetételének meghatározására használt kémiai, elválasztástechnikai, analitikai módszer. A gázkromatográfiás módszer esetében a mozgófázis gáz, az állófázis szilárd (gáz–szilárd kromatográfia GSC), vagy folyékony (gáz–folyadék kromatográfia GLC). A minta gáz halmazállapotban kerül az elválasztást végző kolonnára, majd a detektorra, ezért gondoskodni kell arról, hogy a nem gáznemű minta megfelelő hőmérsékleten (100-500 °C) elpárologjon. A módszer olyan vegyületek esetében alkalmazható, melyek bomlás nélkül alakíthatók gázzá.
A gázkromatográfiás technológia leírása
A gázkromatográfia egy ismeretlen vegyület, vagy elegy összetételének meghatározására szolgáló mérési módszer. A mérés két részből áll: mintaelőkészítésből (ami esetünkben a gázelegy alkotóinak a szétválogatása) és magából a kromatográfiás elválasztási folyamatból (futtatás).
A mérés előkészítése során először feloldjuk a mintát egy olyan oldószerben, amely biztosan nem ér át egyszerre a kolonnán a minta egyetlen fontos komponensével sem (koelúció), majd a mintából egy kis mennyiséget a készülékbe juttatunk az injektoron keresztül. Itt keverjük a gázneművé alakított (vagy már gáznemű) mérendő mintát egy másik, semleges gázban, az úgynevezett vivőgázban, mely folyamatosan áramlik egy csövön át. A vivőgáz leggyakrabban hidrogén vagy hélium, de a nitrogént is alkalmazzák bizonyos esetekben. A csőből a keverék olyan „akadálycsőbe”, kolonnába kerül, amelyben nagy felületű anyagot tartalmazó szilárd szemcsék helyezkednek el. Ezek a szilárd szemcsék kettős akadályt képeznek. Egyrészt mozgásukban is, másrészt felületi aktivitásukkal is akadályozzák a beáramló gázelegyet. Az ismeretlen gáz összetevőire különbözőképpen hatnak az akadályok, ezért az ismeretlen gázelegy összetevői más és más mértékben lassulnak le a hosszú akadálycsövön való áthaladás során. Az áthaladás végére így különböző sorrendben érkeznek meg és egymást követve jutnak az érzékelő rendszerbe.
Kolonnák lehetnek 2-6 mm belső átmérőjű, 0,5-5 m hosszúságú, üvegből, teflonból, vagy fémből készült töltött (angolul packed), vagy 10-100 m hosszúságú 1 mm-nél kisebb belső átmérőjű, legtöbbször külső poliimid védőréteggel bevont kvarc, vagy fém kapilláris (angolul open tubular) kolonnák.
Töltött kolonnák 0,1-0,3 mm szemcseátmérőjű szilárd anyaggal vannak töltve, melynek felületén, vagy a felületre fölvitt folyadékfilmben a megkötődés, kapilláris kolonnák esetén cső belső felületén helyezkedik el a 0,1-10 µm vastagságú adszorbens, vagy megosztófolyadék. Kapilláris oszloppal rendszerint sokkal nagyobb elméleti tányérszám érhető el, mint töltöttel.
A leggyakrabban használt érzékelők: hővezető-képességi detektor (TCD), lángionizációs detektor (FID), elektronbefogási detektor (ECD). A detektálást gyakran önálló eszközzel, például tömegspektrométerrel (MS) vagy infravörös spektrométerrel (IR) végzik el. Ez utóbbi megoldásokat kapcsolt technikáknak nevezzük (pl.: gázkromatográfia-tömegspekrometria GC-MS).
Alkalmazási területek az űrkutatásban
A gázkromatográfiás technológiát gyakran használják égitestek felszínére leszálló űrszondák esetében. Néhány példát sorolunk föl.
A Viking-1 és Viking-2 űrszonda leszállóegysége vitt magával ilyen műszert 1976-ban a három életkereső kísérlet analíziséhez. A Venyera-program keretében a Vénuszra leereszkedő Venyera-12 űrszonda gázkromatográfiás technológiával mérte a légkör összetételét 1979-ben. Ugyanezzel a módszerrel mérte a vénuszi légkör összetételét a Pioneer-Vénusz űrszonda is (a Pioneer Venus Multiprobe program keretében). A Cassini-Huygens űrszonda együttes Huygens egysége is föl volt szerelve vele a Titánra történő leereszkedéskor a légköri összetétel mérése céljából. A jelenleg pályán lévő Rosetta (űrszonda) (üstökösszonda) pedig a 67/P Churyumov-Geraszimov üstökös környezetében történő méréseknél fogja a GM-TS technológiát használni. Az üstökösre leereszkedő Philae robot szonda fogja vele mérni a felszíni gázösszetételt.
Irodalom
- Adlard, E. R.; Handley, Alan J. (2001). Gas chromatographic techniques and applications. London: Sheffield Academic. ISBN 0-8493-0521-7
- Message, Gordon M. (1984). Practical aspects of gas chromatography/mass spectrometry. New York: Wiley. ISBN 0-471-06277-4.
- Oyama, V. I., Carle, G. C., Woeller, F., Pollack, J. B., Reynolds, R. T., Craig, R. A. (1980): Pioneer Venus gas chromatography of the lower atmosphere of Venus. Journal of Geophysical Research, vol. 85, p. 7891-7902.
- Szopa C., Sternberg R., Coscia D., Raulin F., Vidal-Madjar C., Rosenbauer H. (2002): Gas chromatography for in situ analysis of a cometary nucleus - III. Multi-capillary column system for the cometary sampling and composition experiment of the Rosetta lander probe. Journal of Chromatography A, Volume 953, Number 1, 12 April 2002 , pp. 165–173(9.
- Balla J.: A gázkromatográfia analitikai alkalmazásai, Edison House Kft, 2006
További információk
- A gázkromatográfiáról bővebben almenükkel
- Szegedi Egyetem, gázkromatográfia gyakorlat
- A gázkromatográfiás vizsgálatok alkalmazása a Marson[halott link]
- A gázkromatográfia alkalmazása az űrkutatásban[halott link]
- Gázkromatográfia és tömegspektrometria
- Gázkromatográfia az ESA Rosetta üstökösszondáján[halott link]
- Gázkromatográfiás vizsgálatok a Venyera-12 Vénusz szondán a légköri leereszkedéskor