Eszter (Racine)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eszter (Esther) 1689-es kiadásának címlapja

Eszter (franciául Esther) Jean Racine vallásos drámája, a Saint-Cyr leánynevelő intézetben mutatták be 1689. január 26-án.

A dráma létrejöttének előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Saint-Cyr leánynevelő intézetet XIV. Lajos francia király felesége, Madame de Maintenon alapította 1686-ban. Ennek az intézetnek a tanulói a legelőkelőbb családok gyermekeiből kerültek ki. Vallásos és erkölcsös nevelést kaptak, közben legjobb képességeiket is kibontakoztatták, Racine két leánya is odajárt iskolába. Talán Madame de Maintenon kérésére, a tanárok kérésére meg leányai kedvéért írt az iskolának egy drámát Racine, melyet a növendékek adtak elő, a férfiszerepeket is a leányok játszották el leányoknak való illedelmes ruhákban, s ez nem is volt oly nehéz, mivel a perzsák és a zsidók ruhája hosszú, földig érő köntös volt, mondja Racine drámájának bevezetőjében.[1] Hivatásos színészek majd csak Racine halála után, 1721-ben kaptak engedélyt az Eszter előadására. Racine drámájának történetét a bibliai ószövetségből, Eszter könyvéből és Hérodotosztól merítette. Hérodotosz írásaira leginkább Ahasvéros sokoldalú jellemzésének leírásához volt szüksége Racine-nak. Nagy szerepet kap a drámában, mint ahogyan a görög tragédiákban is, a kórus, az ének (szóló ének is van). A Kar mindvégig a színpadon van, s csodálattal adózik az isteni Gondviselésnek, amely a világban és a világon keresztül avatkozik be.[2]

Racine ismételteti, gyakoroltatja a Saint-Cyr iskola kisasszonyaival az Eszter előadását[3]

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ahasvérus, Perzsia királya
  • Eszter, Perzsia királynője
  • Márdokeus, Eszter nagybátyja
  • Hámán, Ahasvérus kegyence
  • Zéres, Hámán hitvese
  • Hydaspés, tiszt Ahasvérus belső palotájában
  • Azsáf, Ahasvérus másik tisztje
  • Eliza, Eszter bizalmasa
  • Támár, zsidónő Eszter kíséretéből
  • A király őrei
  • Zsidó leányok kara

Szín[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Susánban, Ahasvérus palotájában

Prológus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prológust mond a Jámborság

A drámai cselekmény és a végkifejlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perzsa királynak, Ahasvérusnak, Márdokeus saját nevelt leányát, Esztert ajánlotta feleségnek. A darab akkor kezdődik, amikor a frigy már megtörtént. Ahasvérus, a perzsa király elégedett az ő szelíd, erkölcsös és tiszta feleségével, Eszterrel, de nem tudja, hogy Eszter és az ő királyságának hűséges kiszolgálója, Márkokeus a zsidó néphez tartozik. Ahasvérus legfőbb tanácsadója, kegyence, Hámán nagy gazdagságra, sok kincsre tesz szert, s királyát a zsidó nép kiirtására biztatja. Ahasvérus hisz kegyencének, s jóváhagyja Hámán és embereinek kegyetlenkedéseit a zsidó nép körében. Eszter, a zsidó nép leánya szenved saját népének megpróbáltatásai miatt, alig reméli, hogy megfordíthatja férjének nézeteit a zsidó nép kiirtását illetően. A zsidó nép Eszterben reménykedik.

Hogy Eszter népének sorsa jobbra forduljon, ahhoz be kell bizonyosodnia Hámán árulásának, Hámán nemcsak gazdagságra vágyik, hanem a király trónszékébe akar ülni Markokeus és Eszter megölése által. Ahasvérus szemét felnyitja Eszter, s a bűnös Hámán elnyeri máltó büntetését[4], ezzel Markokeus, Eszter és a zsidó nép megmenekül, mert Ahasvérus visszavonja azokat a parancsokat, amelyeket Hámán kiadott a zsidó nép ellen. Ahasvérus főtanácsadójává Márkokeus lesz, a király Hámán valamennyi kincsét is neki adományozza. A zsidó leányok kara elsiratja az addigi áldozatokat, s hálát zeng a zsidó nép megmenekülése felett.

El lehet gondolni, hogy fiatal, szép francia kiejtéssel[5] és jó énekhanggal megáldott kisasszonyok előadásában, még kosztümök nélkül is, nagyon szép lehetett e vallásos dráma előadása, melyet a hagyomány szerint maga Racine is segített betanítani. Nem csoda, hogy az udvarban híre ment az előadásnak, s maga XIV. Lajos és a körébe tartozó nemes emberek is megtekintették a darabot, s mint Racine emlegeti, rájöttek arra, hogy egy vallásos dráma is mennyire felemelő tud lenni és egyben szórakoztató is. Az előadás a Saint-Cyr leánynevelő intézetben többször is sikert aratott, ezek a sikerek, s Madame de Maintenon további biztatása vezetett oda, hogy még egy vallásos drámát írt Racine a leánynevelő intézetnek, ez lett majd 1691-ben az Atália (Athalie).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jean Racine összes drámái (1963). 677.p.
  2. Lucien Goldman i.m. 716. p.
  3. Középen Racine, balról az apácák és növendékeik, jobbról ülő alak a király, XIV. Lajos, mellette a királyné, mögöttük udvari emberek; háttérben a falon „Krisztus levétele a keresztről” témájú kép; 1830-ból származó festmény, szerzője ismeretlen.
  4. Csak Hámán bűnhődik a drámában halállal, itt eltér Racine az ószövetségtől, a zsidók bosszúállása Hámán egész nemzetségén (melyre engedélyt kaptak a perzsa királytól) ellenkezett volna a XIV. Lajos korabeli katolikus keresztény megbocsátás eszméjével.
  5. Ne felejtsük el, hogy a francia nyelv egységesítése ekkor folyik a vidéki tájszólások leküzdése érdekében, pl. Molière vándorszínháza is sokat tett ezért.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jean Racine összes drámái (1963). Budapest, Magyar Helikon. Eszter (Esther) Jékely Zoltán fordításában lásd 673–731. p.
  • Lucien Goldmann (1977). A rejtőzködő isten. Budapest, Gondolat. Vallásos drámák (Az Eszter és az Atália) lásd 707–717. p.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]