Ugrás a tartalomhoz

Dunasor (Dunaújváros)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen OrsolyaVirág (vitalap | szerkesztései) 2018. február 19., 21:14-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (-kat)

A Dunasor Dunaújváros városrésze. A Városháza tér és a kórház közötti területet öleli fel, hatátrai a Kossuth Lajos utca, Vasmű út, Kohász utca, Duna sor és a Panoráma út.

1951 tavaszán 30 000 fő rohammunkás érkezett a városba, hogy az építési tervek határidőre teljesítve legyenek. 1950-ben a várost még 25 000 főre tervezték, később ezt 60 000 főre bővítették.

Húsz terv alapján választották ki a Városháza tér elrendézéséhez a nyertes pályázatot. 1957-től a Városi Tanács irányította a továbbiakban a beruházásokat. A dunaújvárosi Dunasor épületeit többek között Tiefenbeck József, Bakos Béla, Baranyai Ferenc, Solti Ádám, Cserba Dezső, Balla József, Farkasdy Zoltán, Kürthy László tervezték.

A Felső Dunasor Erkel-kert és Liszt-kert melletti, a Dunapart felőli részt jelenti.

1965 körül kezdetleges tervek alapján kezdték beépíteni. A szélső ház sort, mint egy készen rakták le a Dunapartra.

A Felső Dunasorban találjuk az idősek otthonát szép parkkal együtt. Az épületet az 1980-as években emelték.

Források

  • Dunaújvárosi Köztéri Szobrai, Várnai Gyula - Gyöngyössy Csaba, 1999, Ma Kiadó, ISBN 963 85423 7 3
  • Dunapentele Sztálinváros, Dunaújváros Numizmatikai Emlékei 1950-2010, Asztalos Andrásné, ISBN 978-963-08-1300-6

További információk