Digitális Magyarország

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. március 2., 13:04-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8)

A Digitális Magyarország egy olyan átfogó kormányzati program, amely 2020-ig négy pillér mentén – digitális infrastruktúra, közösség és gazdaság, állam, készségek – a teljes hazai digitális környezet fejlesztését célozza meg. A program lényege, hogy 2018-ra minden háztartásba eljusson a széles sávú internet, 2020-ig pedig kiterjedtebbé és hatékonyabbá váljon az e-ügyintézés, így ezáltal valamint a digitális írástudás elterjedésével javuljon az állampolgárok életminősége.

Története

A Digitális Magyarország programot az úgynevezett Európai Digitális Menetrend elveit szem előtt tartva dolgozta ki és hajtja végre a kormányzat. Az alapokat, illetve stratégiai irányokat a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (illetve az erről szóló 1069/2014. (II.19.) Korm. határozat) és a konkrét megvalósítási feladatokat tartalmazó Zöld Könyv jelöli ki.

Az Európai Digitális Menetrend

Az Európai Bizottság 2010-ben az „Európa 2020” stratégiában hét kiemelt kezdeményezéssel mutatott rá az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatokra, amelyek révén a kontinens gazdasága felkészülhet az elkövetkező időszak kihívásaira. A hét kezdeményezés közül az egyik leghangsúlyosabb az Európai Digitális Menetrend, amelynek fő célkitűzései:

  • egy élénk és egységes digitális piac létrehozása
  • az átjárhatóság megteremtése az IKT (info-kommunikációs technológia) szektorban
  • a bizalom és biztonság erősítése mellett az infokommunikációs technológia előnyeinek hangsúlyozása
  • minél szélesebb körben nagy sávszélességű, szupergyors internet-hozzáférés biztosítása
  • a K+F+I beruházások ösztönzése

A program főbb céljai

A Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában megfogalmazott törekvések végső célja a Digitális Magyarország létrehozása, amely a kormányzat, az intézményi és a piaci szereplők közös szerepvállalásával valósul meg. A program egésze olyan lehetséges kitörési pont a nemzetgazdaság számára, amely egyúttal elősegíti, hogy a magyar emberek jobb, kényelmesebb, tartalmasabb életet éljenek.

A Digitális Magyarország főbb céljai:

  • A szupergyors internet elérhetővé tétele.
  • A helyi közösségek, valamint a teljes magyar társadalom összetartozásának erősítése a digitális technológia révén.
  • Az állam által nyújtott szolgáltatások fejlődése.
  • Az ország versenyképességének növelése a digitális szolgáltatások, valamint a digitális készségek fejlesztésével.
  • A digitális infokommunikációs alkalmazások, szolgáltatások kiterjesztésével az életminőség javítása minden élethelyzetben.

A program 4 fő pillére

Digitális infrastruktúra

Magyarország vállalta, hogy 2018-ig az egész országot lefedő, legalább 30 Mbps sávszélességű internet hálózatot építi ki. A létrejövő szupergyors hálózat az interneten található tartalmak általános és gyors hozzáférhetővé tételével növeli az állampolgárok egyéni boldogulási esélyeit, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi az e-ügyintézést, a távközlési szektor bővülésével pedig jelentősen nő Magyarország versenyképessége is.

Digitális közösség és gazdaság

Ez a pillér a digitális eszközbeszerzéseket, az intelligens városi szolgáltatások széles körű bevezetését, a térségi gazdaságfejlesztési programokat, illetve a helyi kis- és középvállalkozások informatikai fejlesztését teszi lehetővé. A legmodernebb infokommunikációs eszközök használata az emberek mindennapi életminőségének javításán túl a gazdaság egyik húzóerejének számító kis- és középvállalkozások működésében is elengedhetetlen, hiszen a vállalkozásokat új lehetőségekhez, új piacokhoz juttatja, hatékonyabb működést eredményez, az ilyen módos felszabaduló erőforrások pedig újabb fejlesztéseket és új munkahelyek létrejöttét segítik elő.

Digitális Állam

Az adminisztratív és bürokratikus terhek csökkentése a Digitális Magyarország egyik legfontosabb célja. A kormány 2020-ig az e-szolgáltatások körét jelentősen kibővíti: az állampolgárok egyéni ügyintézésében éppúgy, mint a vállalkozások működésében. Ez minden tekintetben időt, költségeket és fáradságot takarít meg, rugalmasabbá, hatékonyabbá teszi az állam működését és könnyebbé a hazai vállalkozások mindennapjait.

Digitális készségek

Az emberek digitális írástudásának fejlesztése egy átfogó terület, amely magában foglalja a köznevelést, a felsőoktatást, illetve a hátrányos helyzetű állampolgárokat segítő programokat is. A speciális képzési projektek a munkaerőpiacra is serkentőleg hatnak, hiszen a digitális írástudás a tanulásban, az álláskeresésben és számos hiányszakmában is elengedhetetlen. A távoli munkavégzés lehetősége esélyt adhat a fogyatékkal élők, a gyermeküket otthon lévő szülők és az elmaradottabb régiókban élők számára, hogy könnyebben bekapcsolódjanak a munka világába. A magas szintű közép- és felsőoktatási IT-képzésnek köszönhetően a piaci szereplők képzett munkaerőhöz juthatnak, és így növelhetik hazai befektetéseiket

A Digitális Magyarország Nyíregyháza Alprogram

A Digitális Magyarország Nyíregyháza alprogramjában 2015 végéig költségvetési forrásból 1,7 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések a városban és a járásban. A Nyíregyháza alprogram lehetőséget adhat arra, hogy az itt szerzett tapasztalatok megalapozzák a Digitális Magyarország országos infokommunikációs fejlesztéseinek további irányát.

Mintegy 6000 lakos számára biztosítanak informatikai eszközöket (notebook, tablet stb.), valamint fejlesztik a közoktatási- és egészségügyi intézmények informatikai és infrastrukturális eszközeit.

A rászorultsági alapon történő informatikai eszközök biztosítására vonatkozó pályázati lehetőségről az alprogram honlapja tartalmaz részletes információkat. Innen érhető el a pályázat online benyújtási felülete is.

  • A kormány egyik piaci partnere, a Magyar Telekom hálózatfejlesztésének köszönhetően 2015 végéig mindenütt elérhetővé válik a szupergyors internet.
  • Intelligens városi szolgáltatásokat vezetnek be: többfunkciós városkártyát hoznak létre, és a közterületek biztonságát növelő rendszereket építenek ki.
  • Bővítik az e-ügyintézések körét, három új, korszerű kormányablak nyílik.
  • Egy országos program részeként informatikai felnőttoktatási programot indítanak a digitális írástudás terjesztésére, a hátrányos helyzetű tanulóknak felzárkóztató képzéseket szerveznek.

MobilGO - Digitális Magyarország

MobilGO - Digitális Magyarország

Érdemes megemlíteni a MobilGO telefonos applikáció Digitális Magyarország Programját,[1] amelynek küldetése, a digitalizációt a legtávolabbi országrészekbe is eljuttatni, mert csak így lehet sikeres Magyarország.

Cél még, hogy a hazánkba látogató vendégek számára vonzó, és naprakész információkkal szolgáljon az applikáció, miközben el is vezet a kiválasztott célállomáshoz.

Mert a turisztikai szektorban is egyre nagyobb a szükség, az olyan korszerű és innovatív digitális megoldások iránt, melyek növelik a magyar vállalkozások versenyképességét, és megfelelően kiszolgálják a hazánkba látogató turisták igényeit.

A helyi lakosság számára pedig egy mindig kéznél lévő, Hasznos Magyar Digitális Tartalmakat megjelenítő applikáció, ami tartalmazza a környék valamennyi vállalkozását, egy helyen digitális formában.

Ma Magyarországon minden negyedik vállalatnak nincs honlapja, ez egyrészről piaci hatékonysági probléma (partnerek felkutatása), másrészről láthatósági is.  Hazánk, ha kimarad a digitalizációból, akkor hosszú időre lemaradhat, és az a vállalkozás, amely nincs jelen online, az versenyhátrányba kerül azokkal szemben, akik már az online térben is elérhetőek több millió ember számára.

A MobilGO applikáció Digitális Magyarország Programja kifejezetten azért lett létrehozva, hogy a magyar vállalkozások online is elérhetőek legyenek innovatív módon, és így Magyarország a jövő országa legyen.

Jegyzetek

  1. | Okos Város Példatár. okosvaros.lechnerkozpont.hu. (Hozzáférés: 2019. október 21.)

Források

További információ

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 2015. augusztus 28-ától érhető el az „Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című pályázat, amelynek segítségével hazánk minden háztartása számára elérhetővé válik a legalább 30 Mbit/s sávszélességű internet-hozzáférés.