Clarence Zener

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Clarence Zener (teljes nevén Clarence Melvin Zener, 1905 -1993), egyesült államokbeli fizikus, aki először írta le az elektromos szigetelők elektromos letörési folyamatát.[1]

Ezt a felfedezést később a Bell Labs (USA) hasznosította, amikor kifejlesztette a Zener-diódát, melyet Zenerről neveztek el.

Zener elméleti fizikus volt, matematikai háttérrel. Több területen is folytatott kutatásokat, főbb kutatási területei: szupravezetés, metallurgia, ferromágnesség, törésmechanizmus, diffúzió, és geometrikus programozás.

Zener Indianapolisban született, és a Harvardon szerzett 1929-ben PhD fokozatot fizikából. A tézise: ‘Quantum Mechanics of the Formation of Certain Types of Diatomic Molecules.’ (Egyes diatomikus molekulák kialakulásának kvantummechanikája).

1957-ben Bingham Medal díjat kapott a reológia területén végzett munkássága elismeréséért.

1959-ben John Price Wetherill Medal díjat kapott a Franklin Intézettől.

Zener irányítása alatt doktorált le két ismertebb fizikus tanítvány: John B. Goodenough és Arthur S. Nowick.

Zener arról volt ismert, hogy a kísérleti munkát nem kedvelte és inkább az alkalmazott fizika területén dolgozott praktikus problémákon.

Annak ellenére, hogy ismert és igen sikeres volt, saját magát nem tartotta eléggé kvalifikáltnak tisztán elméleti fizikai problémák megoldására. Egyszer megjegyezte, amikor együtt ebédelt J. Robert Oppenheimerrel: “..amikor alapvető fizikai problémák kerülnek szóba, nincs értelme versenyezni olyanokkal, mint Oppenheimer..”[2]

Munkássága, egyetemi évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1935-1937 között a St.Louis-i Washington Egyetemen tanított.:[3][4]

1937-1940 között a ‘City College of New York’ egyetemen tanított.

1940-1942 között a ‘Watertown Arsenal’-nál dolgozott, mely főleg hadiipari eszközök gyártásával és karbantartásával foglalkozott.

A II. világháború után 1945-1951 között az ‘University of Chicago’ egyetemen tanított, ahol a fizika professzora volt.[5]

1951-1965 között a Westinghouse (Pittsburgh) tudományos igazgatója.[6] Itt fejlesztette ki a geometriai programozást, melyet mérnöki számításokhoz használtak. Eredményeit felhasználva hőkicserélő berendezéseket tervezett, amelyeket az óceán termikus energiájának konverziójára használtak. Ezeket a berendezéseket még manapság is használják.[6]

Westinghouse-nál töltött évei után visszatért a tanításhoz.

1966-1968 között a ‘Texas A&M University’ egyetemen professzorként működött, és végül

1968-1993 között a ‘Carnegie Mellon University’ egyetemen.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Zener, C.M. "Elasticity and anelasticity of metals" (1948). University of Chicago Press, Chicago.
  2. Maguire, M. "Web Extra: Clarence Zener, A Rare, Strange Genius" Carnegie-Mellon Magazine, Winter, 1985, pp. 18-19 http://link.cs.cmu.edu/article.php?a=458
  3. Seitz, F. "On the Occasion of the 80th Birthday Celebration for Clarence Zener: Saturday, November 12, 1985" J. Appl. Physics. 1986, Vol. 60, pp. 1865-1867.
  4. http://www.wsu.edu/ Washington State University
  5. http://www.nytimes.com/1993/07/06/obituaries/clarence-m-zener-87-physicist-and-professor-at-carnegie-mellon.html (accessed 01/APR/2011)
  6. ^ a b http://www.mpri.lsu.edu/textbook/Chapter3.htm (accessed 01/APR/2011)