Boldisár Kálmán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Petej (vitalap | szerkesztései) 2019. augusztus 19., 12:24-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Források)
Boldisár Kálmán
Született1869. november 15.
Debrecen
Elhunytnem ismert
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásatörténész
SablonWikidataSegítség

boldogfalvai Boldisár Kálmán (Debrecen, 1869. november 15. – ?) magyar történész. A neve előfordul Boldizsár alakban is. Gyakran használta a Calamus dr. írói álnevet.

Élete

Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte, majd az ottani jogakadémia elvégzése után a budapesti egyetemen szerzett doktori oklevelet 1893-ban. 1898-ban rendőrkapitány, 1905-ben főkapitány-helyettes volt. 1920-ban Debrecen városi tanácsnoka, egészen 1926-os nyugdíjazásáig. Ekkor városi táblai főjegyzővé nevezték ki.

Főként Debrecen történetével és néprajzi forrásaival foglalkozott. Beutazta az egész országot és 1900-ban európai körutat tett. Értékes heraldikai és insignológiai tevékenységet fejtett ki. A hajdúk 120 egyéni nemesítéséről tudott, melyet a vármegyei kihirdetések figyelembe vételével készített és 1943-ban megjelent újabb közleményével 225-re emelt.

1923-ban a debreceni egyetem irodalmi munkásságáért bölcsészdoktorrá avatta. Horatius Ódáinak és Homérosz Iliaszának fordításával foglalkozott. 1885 óta saját neve és Calamus álnévvel versei, elbeszélései és tárcái jelentek meg a debreceni és más vidéki lapokban is.

Művei

  • Prózák. Elbeszélések. Debrecen, 1890
  • Emberekről. Debrecen, 1899. Haladás. 39 l. (A "Haladás" páholy könyvtára V.)
  • Rákócziról és a kurucokról. Debrecen 1903
  • Calamus dr: Bocskay hadi népe. Turul, 25, 1907. 182-193. l.
  • Calamus dr.: Bocskay hadi népe. Harmadik (kiegészítő) közlemény. Turul 1943. 1–2. sz.
  • Boldisár Kálmán: Bocskai István koronájáról. Debrecen 1925
  • Régi Debrecen Boldisár Kálmán. Szerkesztő. 1930
  • A Debreceni Casino százéves története 1833-1933. Debrecen 1933

Források