Berta Ádám

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 80.98.114.250 (vitalap) 2021. május 24., 07:57-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.

Berta Ádám (Szeged, 1974. december 29. –) magyar író, műfordító.[1]

Munkássága

2013-tól 2015-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője, majd 2018-ig főszerkesztője.[2] Jelenleg a 21. Század Kiadó főszerkesztője. Első novellája 2008-ban jelent meg a Kalligram folyóiratban, azóta rendszeresen publikál, a Kalligram mellett többek között az Alföldben, a Hévízben, a Holmiban, a Jelenkorban, az Ex Symposionban, az Élet és Irodalomban, a Vasárnapi Hírekben, a Népszavában, a Hídban, a Mozgó Világban, a Műútban, a Prae-ben, a Palócföldben, a Tiszatájban, az Új Forrásban, a litera.hu-n, illetve a Magvető Könyvkiadó Körkép antológiáiban jelentek meg írásai. 2017-ben benne volt a Hazai Attila-díj zsűrijében.[3] Megalakulásától a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére munkatársa, majd 2017-től a kuratórium tagja.[4]

Tanulmányai

1998-ban végzett az SZTE bölcsészkarán, angol-magyar-irodalomelmélet és interpretáció szakon.

2005-ben védte meg PhD értekezését[5] ugyanott.[6]

Könyvei

Antológiák

Fontosabb műfordításai

Díjak, ösztöndíjak, rezidens helyek

  • Baumgarten-díj -- jutalom (2021)[27]
  • Hévíz Irodalmi Díj (2020)[2]
  • VLRP - 3 hónapos pozsonyi ösztöndíj (2020)[28]
  • Versum-díj (jelölés) (2019)
  • VLRP - 3 hónapos budapesti ösztöndíj (2017)[29]
  • IHAG Graz - 1 hónapos tartózkodás (2016)[30]
  • Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2010)[3]
  • SZTE BTK - predoktori ösztöndíj (2003)

Interjúk

Recenziók

Jegyzetek

  1. Alkotó · Berta Ádám. Moly. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  2. metropolitan.hu
  3. Bejelentették az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat - Librarius.hu” (Hozzáférés: 2018. június 12.) (magyar nyelvű) 
  4. Hamarosan kiderül, ki nyeri 2018-ban a Hazai Attila-díjat - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. június 12.)
  5. Egy kísérteties fogalom - PhD Értekezés. Prae.hu. 2005. máj. 10.
  6. Az Unheimliche - az intellektuális bizonytalanságtól az elfojtott visszatéréséig. Egy kísérteties fogalom kontextuálása a pszichoanalitikus irodalomtudomány diskurzusában. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem, 2005
  7. Miki nem finnyás. olvasokboltja.hu. (Hozzáférés: 2018. január 21.)
  8. Kalligram - Szerzőink/ - hírek, könyvek, folyóirat, sorozatok, szerzők. kalligram.com. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  9. A haramiák. libri.hu. (Hozzáférés: 2018. január 21.)
  10. A kígyó feje (hu-HU nyelven). Cser Kiadó. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  11. https://www.libri.hu/konyv/kiraly_levente.korkep-2015.html
  12. https://www.libri.hu/konyv/turi_timea.korkep-2016.html?gclid=CM_kj7beh9ACFWgq0wodgiwEoQ
  13. https://www.libri.hu/konyv/turi_timea.korkep-2017.html
  14. lira.hu: Körkép 2018 - ÜKH 2018. www.lira.hu. (Hozzáférés: 2018. június 2.)[halott link]
  15. lira.hu: Körkép 2019 - ÜKH 2019 [előrendelhető] (angol nyelven). www.lira.hu. (Hozzáférés: 2019. május 19.)
  16. a b Archivált másolat. [2016. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 1.)
  17. Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2016. november 1.)
  18. Utópia 501 | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2018. július 24.)
  19. Magvető Kiadó. kiadok.lira.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  20. Magvető Kiadó. kiadok.lira.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  21. L'Harmattan Kiadó. www.harmattan.hu. [2016. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  22. A szépség vonala. www.scolar.hu. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  23. Douglas Coupland: Barátnő kómában. Európa Könyvkiadó. (Hozzáférés: 2016. augusztus 25.)
  24. Aminek álmodom (David Lynch - Kristine Mckenna). ISBN 9789632938134 Hozzáférés: 2018. július 24.  
  25. Kanada (Richard Ford). Hozzáférés: 2021. április 4.  
  26. Nagyvilág 2009/7-8.. Nagyvilág folyóirat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  27. Második alkalommal is átadják a Baumgarten-emlékdíjakat és -jutalmakat (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2021. január 18.)
  28. Results of Selection for Visegrad Literary Residency Program 2020 / A Visegrádi Rezidensprogram pályázati eredményei 2020-ban | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 15.)
  29. List of residents in 2017. Visegrad Literary Residency Program | Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar nyelven). pim.hu. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
  30. Internationales Haus der AutorInnen Graz. www.ihag.org. (Hozzáférés: 2019. május 22.)
  31. Attól félek, ha valaki társadalomkritikusan. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
  32. Könyves Magazin: Berta Ádám: Az ember viszi magával a problémáit (magyar nyelven). konyvesmagazin.hu. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  33. Népszava: A gyíkok és a kígyó - interjú Berta Ádámmal (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 3.)
  34. Radikális skanzenstratégia. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)

Források

További információk