Berenice (Racine)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Berenice 1671-es kiadásának címoldala

Berenice (Bérénice) Jean Racine drámája, bemutatva 1670. november 21., Bourgogne-palota, Párizs.

A drámáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Britannicus c. drámával korántsem zárult le Racine drámaírói pályafutása, a következő évben ismét az ókori Rómából merít történetet, melyet Berenice c. drámájában dolgoz fel, Titus római császár és egy palesztinai királynő, Berenice beteljesíthetetlen szerelmi történetét. Titusnak és Berenice-nek kölcsönösen le kell mondaniok az egymás iránti szerelemről, mivel római császár idegen királynőt[1] nem vehet feleségül. Mindenki megszegheti a szabályt Rómában, de a császár nem.

Racine igazán lírai hangvételű munkája e dráma. Nincs erőszakos cselekmény, a kötelesség, a szenvedély és az akarat vívja tragikus harcát. Titus:
“Nagyságom unt rabságát, ugye, szánja?
Én a világ ura vagyok s legfőbb szabálya.
Királyokat teremt s megint ledönt kezem,
S szívemmel szabadon nem rendelkezhetem.”[2]

A drámát 1670. november 21-én mutatták be, egész könyvet is írtak e dráma ellen mindjárt bemutatásakor, hogy ti. a szerkezete nem szabályos, stb. A sok kritika még inkább felhívta a figyelmet a Racine darabokra, s nagy sikerrel játszották azokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A hangsúly nem az idegenen van, mint oly sokan hiszik, hanem a királynőn, a királyokat elűző Róma nem fogad el királynőt. Lásd Kardos László (szerk.) (1978). Világirodalom II. Budapest, ELTE 189.
  2. Jean Racine összes drámái. i.m. 364., ford. Vas István.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jean Racine összes drámái. Budapest, Magyar Helikon, 1963. Berenice lásd 331-394.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]